2019 legjobb tesztautói - 1. rész

Sturcz Antal - újságíró

2019-ben azt éreztem, hogy elmaradtak az igazán nagy dobások, valahogy mindig úgy tűnt, hogy 2018 erősebb év volt. Aztán most végigpörgettem az idei anyagokat, és megint vagy 15 tab világít a böngészőben, amelyik esélyes lenne a bekerülésre. 

5. BMW 330i M sport

Sokat ekéztem a BMW-t, de ez nem azért van, mert zsigeri ellenérzésem lenne a gyártóval szemben, sőt. Sokkal inkább arról van szó, hogy tudom, mire képes a BMW, amikor igazán odateszi magát, és olyan autót gyárt, mint mondjuk az E46-os széria volt. Nem hittem soha a régenmindenjobbvoltozásban, de az új 330i-ben kicsit azt éreztem, hogy ez most egyfajta visszanyúlás a régi értékekhez. Nem túl erős, nem túl bunkó a motorja, de remek a futóműve és jól dekázható az ereje. Nem tökéletes, de magasan kategóriája legélvezetesebben vezethető autója, még a hat henger hiányát is feledni tudtam. Lám, ilyet is tudnak, ha nem hobbidömpert kell csinálni, hanem rendes autót. Bővebben mindent kifejtek itt.

4. Honda S2000

Nekem az autó a roadster. Legyen hosszú a gépteteje, üljek a két hátsó kerék között, és nem baj, ha nem erős, de legyen jó a futóműve. Az S2000-esre nagyjából azóta vágytam, amióta elvesztem az MX-5-ben, és idén végre összejött. Ha évekig megy a fejben reszelés egy autóra, ritkán teljesíti az elvárásokat, de az S2000 tudta. Pont annyira éles, pont annyira erős, pont annyira van kész, ahogy az ember elvárja a megszállott japánoktól. Ironikus, hogy amikor gyártották, senkit sem érdekelt, de amint leálltak a sorok, a világ elkezdett megveszni a Honda roadsterért, mostanra pedig akkorára dagadt a hype, hogy elmúlt annak a veszélye, hogy valaha is veszek egyet.

3. Mitsubishi Lancer Evo VI

Ez is régóta várt találkozás egy hőssel, és ez sem volt csalódás. Az első Evo-élmény, hasonló, mint az első Porsche-élmény, nem is a gép jóságán döbben meg az ember, hanem sokkal inkább azon, hogy ilyen szinten is lehet autózni. Mert az Evónak az a fizika, ami a kanos blökinek a vendégek lábszára, és az ember minduntalan ki akarja próbálni, befér-e még az a kanyar 2 km/órával gyorsabban. Veszélyes játék, de bármeddig játszanám, szerencsére ez is épp időben ért megközelíthetetlen legendává ahhoz, hogy sose tudjam megvenni.

2. Ford F150 Raptor

Ha nem lenne beteg az emberiség, ez az autó sem létezhetne, de akármennyire sem polkorrekt egyre pusztuló bolygónkon, kimondom, imádtam. Egyrészt azért, mert olyan élményt ad meg, amire más nem képes: terepen gyorsan menni. Másfelől ott vannak az élmények, amik az adott autóhoz kapcsolódnak, és ennek a konkrét videónak a forgatása annyi röhögéssel járt, annyi barátommal éreztük jól magunkat ezzel a döggel, hogy az autó igazából rossz is lehetett volna. Meg aztán, az első mindig emlékezetes, és én ezzel az autóval ugrattam először. Alapvetően egy pillanatra sem kéne, mert amire ezt kitalálták, ahhoz Európában egyszerűen nincs hely, de az a két nap a Raptorral akkor is örökre megmarad.

Megosztott 1. hely: Porshe 911 GT3 és Mazda MX-5 G184

Ha az életem múlna rajta, sem tudnék választani, mind a két autó ugyanazzal a tisztán érthető, jól behatárolható céllal jött létre: jó legyen vezetni. A Porsche pont annyival jobb, mint amennyivel többe kerül, de míg utóbbinak sosem tudnám kitolni a szemét, a Mazda ott játszik az én ligámban. A Porschéban a megvalósítás minősége, a műszaki színvonal, és a menetteljesítmények nyűgöznek le, a Mazdában pedig az, még a hozzám hasonló amatőrökkel is elhiteti, hogy ők most rendesen autóznak. Nagy megfejtés nincs: ugyanazt adják, csak ahogy többet fizetünk, egyre magasabb színvonalon. De ha nem lennék nős, mindkettőt feleségül venném.

A lista néha változik, erősen hangulatfüggő, mikor, mi van elöl, de az utazások azok, ami miatt még szívódízel F Astrákkal is eljárnék év közben. A Brománia túra nagyon jó kör volt, érdekes helyre mentünk, érdekes autóval, ráadásul a barátaimmal. A kis Raptor nem volt akkora durranás, mint a nagy, de a túra, amit lenyomtunk, sokat emelt a fényén. 

A japán túra is hasonló volt, nyolc őrült nap ufóországban. Csík úgy grammozta a látnivalókat, hogy az egész út egy nagy, emelkedő görbe volt, az utolsó napokra hagyva a legkomolyabb élményeket. Azt hiszem, a hazahozott anyagok szempontjából ez volt az év legkomolyabb útja. 

A volvós sajtóút durva volt, hiszen láttunk egy kéttonnás autót 80-nal falnak csapódni, mégsem ezért maradt meg. Sokszor nem maga az élmény, marad meg, hanem a tudat, hogy jól sikerült feldolgozni az adott témát. Ezt az utat a telefonommal és egy gopróval vettem fel, mégis sikerült minden érdekes részletet visszaadni, és ezért jó rá visszagondolni. 

Bolla György - újságíró

Éppen tíz új járművet vezettem 2019-ben, ami igazából nem sok, mégsem egyszerű azt kiválasztanom a csapatból, amelyik először eszembe jut majd, ha évek múlva visszagondolok. Igazság szerint van köztük olyan, ami már most se jutott volna eszembe, ha nem könyvelném rigorózusan az anyagaim, és bár az elektromos Merci busz emlékezetes, az „évem autójának” az sem ideális. De úgy tűnik, szerencsés vagyok, mert a felhozatalból akadt három kocsi is, amiről így, év végén számot vetve azt mondom, szívesen mesélek róla.

Honda CR-V

Talán a legmeglepőbb emlékem a Honda CR-V volt 2019-ben. Nem volt szégyenlős az importőr, és 13 millió feletti tesztautót állított be, ami azért legyünk őszinték, a magyar piacra túlzás. Ám a helyzet az, hogy a drágán felcsicsázott CR-V hibrid nagyon kedvemre való kocsinak bizonyult, elsősorban azért, mert nagyon tudták, mit akarnak kihozni belőle. Ez egy családi batár, a többség legalábbis annak veszi, legfeljebb annyit vár el még tőle, hogy ha már BMW pénzt fizet érte, akkor ezt érezze is a vezetőülésben.

A Honda tehát ráment a minőségre, a komfortra és a praktikumra, de úgy, ahogy csak a monomániás Honda mérnökök tudnak, és a CR-V a maga visszafogott módján óriásit gurít. Hatalmasok az ajtók, így beszállni és gyereket beemelni-bekötni is könnyű, a csomagtartó is óriási, és jól kitalált kacattartókat találunk mindenfelé. Eközben azonban olyan finomak a kárpitok, a műanyagok és a fabetétek, hogy mégsem gyerekszobában, hanem úri szalonban érezzük magunkat. A rugózás átlagon felül komfortos, a legnagyobb dobás azonban az aktív hangkiölés, mellyel a hibrid hajtáslánc egyetlen valódi hátrányát, a kellentelen orgánumot is megszüntették. Egyszerűen nem volt autó 2019-ben, amiben ilyen kényelemben éreztem volna magam, pedig akadt köztük bőven drágább is.

Mazda MX-5

Ennél sokkal kevésbé meglepő, hogy mennyire bejött a frissített Mazda MX-5. Mindig is a „slow car fast” iskola híve voltam, azaz jobban szeretek gyenge autóban 10/10 közelében hajtani, mint erős autóban óvatoskodni, nehogy sok legyen. Ennek ellenére ambivalens a viszonyom az MX-5höz, talán azért, mert tudom, hogy a tavaly eladott 1986-os MR-2-őm mennyivel jobb sportkocsi, mint a vele egyforma erős, szintén bukólámpás és szintén kétüléses MX-5 NA. Az aktuális, ND szériából is inkább a kismotoros 1.5 tetszett, amivel nyáron, meleg aszfalton mindenhová padlógázzal lehet menni, ráadásul a karaktere is csillogó. Az idei frissítéssel azonban új íz került fel az MX-5 étlapra, a kétliteres, 184 lóerős motor ugyanis nem csak karakterben lett sokkal kellemesebb, de ekkora erő már valódi sportkocsivá varázsolja a kicsi és könnyű roadstert.

És mielőtt még Anti olyan szép ódát zengett volna erről a kocsiról a Driving Camp biztonságos körülményei között, én mentem vele egy kisebb túrát, csak ide a szomszédos Elzászba. 3000 kilométer a mai kocsikban már nem nagy szó, a gépek bírják, az ülések döntő többségében elviselhető, ám abból a szempontból mégis különleges egy ilyen út, hogy a rövidke teszt helyett itt azért van alkalom kiismerni a masinát. Az erős motorral, de normál futóművel szerelt MX-5 pedig megmutatta, hogy tökéleteset tud közútra. Minél többet hajtottam, annál jobb lett. Elég erős és elég sportos, de nem kényelmetlen, és ami a legfontosabb, minden rezdülést átad a külvilágból, amit mai technikával át lehet – egyszerűen pont jó. Ha holnap az ölembe esne az ára, azonnal rendelnék egyet.

Dacia Lodgy

A harmadik emlékezetes jószág nem tesztautó. Bár sosem volt különösebb célom az újautó-vásárlás, a háromgyerekes kedvezmény és egy családi ingatlan értékesítésének különösen szerencsés együttállása folytán 15 éves hétszemélyes egyterűm idén nullkilométeres, garanciális újra cseréltem. Szép mi, egyhatos, száz lóerős Lodgy volánja mögül értekezni arról, hogy most akkor milyen a Porsche 964, meg elég jó-e az új Z4?

Valamit azonban tud ez a kocsi, ami miatt biztosan emlékezni fogok a dátumra, amikor végre hazavittem: a gondtalanság érzését. Engem a közúti erőharc egyáltalán nem érdekel, érzékelem, hogy többen előznek meg csak azért is, ha ebben ülök, mint másban, de leszarom, ez az ő neurózisuk. Az enyém viszont az, hogy ilyen-olyan bontószökevényeimben, használt autóimban folyamatosan arra figyelek, milyen új rezgés, kopogás, nyiszorgás jelez ismét bajt, esetleg drága szervizszámlát. Hogy életemben talán először olyan kocsiban ülök, amiben erre nem kell figyelnem, és úgy, hogy a forgalmiban az én nevem szerepel, olyan megnyugvás, ami minden mást felülír.

Úgyhogy könnyen lehet, hogy ha 2029-ben valaki megkérdi majd, melyik új autó volt egy évtizeddel korábban a legnagyobb hatással rám, hát könnyen lehet, hogy a Lodgy fog először beugrani. Azért remélem, hogy 2020-ban valami szórakoztatót is tudok mellé újítani, de egy biztos, az nem lesz új. Mert az igazán kedvemre való autókat nem most tervezik.

Papp Tibor – főszerk.

Az idén nem túl nagy mintából válogattam, és azok közt is sok több volt a SUV, de azért becsúszott pár érdekes autó. Ez igaz akár még a Ford Pumára is, de azzal egy métert sem mentem. Bár megkockáztatom, hogy az már nem ad hozzá sokat a dologhoz, viszont a mai sematikus SUV-világban a Puma legalább egy icipici érdekességet tartalmaz. A válogatásban mégis csak hagyományosabb autók vannak, vagy forradalmibbak. A SUV tényleg maximum egy masszázsüléstől vagy egy ötletes csomagtartótól lehet izgalmas – sajna ez van.

3. Volvo S60

Ha van kihalásra ítélt állatfaj, ez a szedán. A prémium modellek eladásai is csökkennek, legalábbis Európában, ahol a kombik sokkal értelmesebb választást jelentenek. Egyedül Amerika vagy Ázsia mentheti meg őket, amelyek tényleg nagy piacaik – köszönjük meg nekik, hogy a Volvo S60 létezhet. Pedig amúgy semmi különös, de tényleg. Egy Volvo-szedán, és még csak 5-6 henger sincs benne.

Igazából már pont jó méret, és az utastere olyan minőségi, amilyen Volvo még sosem volt az aktuális mezőnyhöz képest. És ha már kisavazták a négynél több hengeres Volvo-motorokat, legalább arra odafigyeltek, hogy csendes legyen. Nem azt mondom, hogy libabőrös vagyok, ha az S60-ra gondolok, arra ott van az emlékeim között az S70 T5. De az a helyzet, hogy ezek a modern Volvók már másról szólnak. Ez az S60 is – és nagyon tetszett, úgy ahogy van.

2. Kia Proceed

Az elvadult Ceed nem egy csoda, ha úgy vesszük. Viszont ha szétnézünk az autóiparban kiderül, hogy a Hyundai-Kia konszern lényegében egy egyetlen, ahol valami spéci készül, már ha kompaktokról beszélünk. Ez azért nagy szó, mert lényegében megszűntek a kabriók, a nyitható keménytetős kupé-kabriók, a háromajtósok, a szedánok: lényegében minden, ami nem kombi, vagy sima ötajtós ferdehátú.

A nagy autóipari rinyaparti közepette kiderül, hogy igenis lehet ilyet csinálni, hiszen ha nem lenne nyereséges, biztos nem csinálnák. Így a Hyundai-nál ott az i30 Fastback, de szerintem a Kia Proceed jobban is néz ki, ráadásul nagyobb és praktikusabb. Az utasterében megvan a kiás logikus rend és egész jó a dizájn. Erőben nem veszi fel a Hyundaival, ahol kétliteres turbómotor is választható, de már a Kia 1.6 TGDI-je sem vacak vagy gyenge: pont elég az a 204 lóerő és a 265 Nm. Mivel ez a lista erősen szubjektív, mindez pusztán azt jelenti, hogy a Proceed tetszett – persze nem úgy, mint mondjuk a BMW 440i két éve. Nem is az a célja, hogy ilyeneket lenyomjon, viszont ad annyit, hogy az ember – még épeszű pénzért – picit kilóghasson a sorból.

Hát ezért.

1. Honda e

A Honda villanyautója nem fogja forradalmasítani az elektromos autózást. Sem kiugró hatótávot nem ígér (200 km), sem hatalmas belső méreteket. Cserébe JÓL NÉZ KI. Őszintén szólva nem is tudom, hogy honnan vették a bátorságot, hogy összegyűjtsék egyetlen retró külsejű autóban a világ leghülyébb autókilincseit, kamerával helyettesítsék az összes visszapillantót, és LCD-t pakoltak a műszerfalra a jármű teljes szélességében.

Pont ez az, amiért emlékezni fogunk rá. A Honda csak Európának gyártja, és hát az ára... észérvek mentén nehéz lesz megmagyarázni, miért drágább egy elektromos Corsánál vagy 208-as Peugeot-nál, mivel kisebb azoknál. És akkor még nem beszéltünk a VW ID.3-ról, amit szintén 30 ezer euró környéki, azaz tízmilliós indulóárral promóznak. Persze, majd meglátjuk, mindenesetre a másfél tonnás Honda e – ami ezzel a névvel egyben a leghülyébb nevet is magáénak tudhatja a villanyautó-szegmensben – egy őszinte és a gyagyaságait felvállaló villanyautó. Ki tudja, még be is jöhet a Hondának, de ha mégsem, akkor sem vehetik el tőle azt, hogy imádni való.