Ez már nem az a Csepel, amin bringázni tanultál

2020.07.08. 14:44
35 hozzászólás

Tök jó dolog egy okosóra, bár nekem csak az Apple Watch-csal van tapasztalatom, nem bántam meg a vásárlást. Szeretem a sportfunkcióit, és munka közben is egy csomó időt spórolok azzal, hogy csak rápillantok, nem minden notinál veszem a kezembe a telefont. Viszont amennyire praktikus az Apple Watch, ugyanennyire szeretem alkalmanként felvenni a nagyapámtól örökölt automata Seiko 5-ot. Csak az időt és a dátumot mutatja, de ahogy érzem a rotor forgását, miközben mozog a karom, bőven kárpótol.

Jobban belegondolva a luxusórák egyértelmű presztízsfaktora mellett az egyszerű, mechanikus megoldások szeretete szól mellettük. De hogy adnék-e százezreket egy óráért, ami csak az időt mutatja, azért, hogy időnként mosolyogva nézzem az aranyosan ketyegő mechanikát? Ugyanezzel a dilemmával ácsorogtam a Csepel Deepspace KCKSS (KICK ASS) előtt.

A Csepel talán az egyetlen járműipari név, ami úgy épült be a magyar köztudatba, mint a Lada. A rendszerváltás után a Csepel kerékpárgyárat felvásárolta az amerikai Schwinn, ez azzal járt, hogy már amerikai modelleket is szereltek össze a hazai darabok mellett. A kilencvenes évek végére viszont csődbe ment a Scwinn, a Csepel pedig néhány tulajdonosváltás után ma teljesen magyar tulajdonosi kör kezében működik. A fejlesztés és a modellek specifikálása itthon történik, ám a legtöbb gyártóhoz hasonlóan a vázgyártás a Távol-Keleten zajlik, itthon pedig összeszerelik a kész bringákat. Korábban is írtunk már Csepel bringáról, kattints ide a tesztjéért. 

Ezt a bringát jelen formájában nem lehet megvásárolni, és nem is kerül a boltokba, amolyan próbadarab, ha az autóiparról lenne szó, előszériának neveznék. A forgalmazó ezeken a bringákkal szondázza a közönséget, akik egy merev, acélvázas, 29-es kerékkel szerelt trail bringára vágynak. A bringa kategóriák közti eligazodás lassan nehezebb, mint a közpénzek hazai elszivárgását feltérképezni, maradjunk annyiban, hogy a trail napjainkban az általános hegyikerékpár.

Ezeket a bringákat nem versenyzőknek szánják, csupán arra, hogy a hobbista a lehető legjobban érezze magát. Van gyorsabb felfelé és lefelé is, mégis, akinek a bringa szórakozás, vélhetően egy trail bringán fogja megtalálni magát. Pont emiatt a svájcibicska-jelleg miatt a legtöbb trail bringa össztelós, azaz hátul is van 120-130 milliméter körül mozgó futóműve. A Csepel viszont hátul merev, mint a fagyott kutya lába.

Ne akadjunk fel, létezik merev trail bringa, ennek is sajátja a barátságos geometria, a 120-130 millimétert mozgó első villa és a 29-es kerék. Tényleg döbbenetesen jól néz ki, még három nap után is találtam rajta finom részleteket, kedvencem a DT kerékagy peremezése, itt a megmunkálás és a felületkezelés is olyan, hogy inkább ékszer, mint bringaalkatrész. Meg maga a váz: a hidroformázással túlfújt, egzotikus formájú csövek után szokatlan, de végtelenül esztétikus a vékony, duplán húzott, szépen hegesztett, króm-molibdén csövekből megépített, klasszikus bicikliváz.

Ragozták ezt az elmúlt évszázadban sokáig, létezik karbon monococque, brutális, könnyűfém űrhajóalkatrész, de talán a gyerekkori beidegződések miatt mindig ide találunk vissza, ezt látjuk szépnek: két háromszög (meg itt most egy harmadik, pici), azaz a klasszikus kerékpárforma. Mert nem kell egyből elektromos rásegítésű pedelecekkel példálózni, a teljesen sörhajtású enduróm is egy kortárs motor műszaki színvonalát tudja, pont ezért annyira jó visszaülni egy klasszikus, merev montira.

Persze, ebben is van egy Rock Shox Recon villa, és rendes, kétdugattyús, Shimano SLX hidraulikus tárcsafékek, széles Truvativ kormány, kokain árazású DT X1700-as kerekek, Shimano SLX 1x11-es hajtás, mégis, a merev acél váz miatt egy kedves, rég kikopott analóg élményt ad. És az analóg élmény nem a zötykölődést jelenti, hanem azt, hogy már lassabb tempónál is több dolga van a bringásnak. Nem hiszek abban, hogy az össztelós bringa elveszi az élményt, hiszen ugyanott tudunk vele elmenni, csak lényegesen gyorsabban. Viszont nem kell mindig gyorsan menni, meg aztán a merev vázas gép terelgetésének sikerélménye is sokat hozzátesz a naphoz.

Olyan ösvényeken találtam újra kihívást, amelyek korábban már fel sem tűntek, arról nem beszélve, hogy a könnyebb, a tekerés erejét nem elnyelő váz sokat segített felfelé is. Voltak zúzósabb lefelék, amiket komolyan meg kellett tisztelni a Deepspace-szel, de végül mindenhol levitt, igaz, harmad olyan tempóval, mint amúgy szoktam a saját bringámon. Az acél rugalmassága érezhető, nem nyakladozik semmi, csak amikor az ember ráhuppan a nyeregre, vagy belehúz a kormányba tekerés közben, ott a finom torzulás. 

Ez persze bizonyos helyzetekben hozzáad a kényelemhez, más helyzetekben viszont a hajtáshatékonyság rovására megy, hiszen az ember nem a tekerésbe, hanem a váz deformálgatásába tolja a kalóriákat. De miért is jó az acél? Ugyanazért, mint az analóg karóra: visszatekintés, hagyománytisztelet, esztétika. Vannak persze további előnyei is, például nemcsak erős, de eszméletlen tartós is, a baj csak az, hogy manapság nem tizensok évre veszünk biciklit, hanem háromra vagy négyre. Az eszetlenül túlpörgetett fejlesztés, az évről-évre megjelenő újítások és persze az egészet spannoló marketinggépezet elhiteti velünk, hogy szükségünk van extra 15 milliméternyi rugóútra. Higgyék el, évek óta ebben élek.

Érdekes adalék, hogy a Távol-Keleten készített acél váz a szerény darabszám miatt nagyságrendileg hatszor többe kerül, mint egy hasonlóan lespecifikált alumínium váz. Viszont, mielőtt még rám mondják, hogy a Deepspace kihozta belőlem a luddittát, nem tudom őszintén kimondani, hogy a Deepspace kéne. Mint tárgy, amit három hétig nézegettem az előszobában, imádom. Viszont akárhányszor kivittem tekerni, mindig azt éreztem, hogy már túl vagyok ezen.

Amikor tizennégy évesen összeraktam az első saját montimat, egy Magellan PolarX-et, tulajdonképpen ugyanezt az elvet követtem: 13 centi rugóút, masszív váz, egy lánctányér elöl, akkor azt hittem, sosem lesz más bringám, sosem kell majd több. Aztán eltelt két év, a Magellanba belement pár ezer kilométer, egyre gyorsabb, egyre keményebb ösvényeken, és elkezdtem azt érezni, hogy több kell. Amikor ráültem az első össztelós montimra, és végigküldtem a jól ismert ösvényeken, rájöttem, hogy addig lassan bringáztam.

Persze, van olyan is, hogy vitrin bringázás, amikor valaki nem használja ki a technika képességeit, csak azért veszi az egyre drágább, egyre nívósabb cuccokat, mert boldoggá teszi a birtoklás, baj alapvetően ezzel sincs. Viszont ha valaki komolyan veszi, és nem csak a technikát, de magát is fejleszti, akkor hamar rá fog jönni, hogy a legtöbb újítás bizony nem csak gyorsabbá teszi, de jobban fogja élvezni a bringázást is. Ezzel együtt tálalhatjuk úgy is a Deepspace-t, hogy ez akkor egy kezdőknek szánt bringa. A baj csak az, hogy ebben a konfigurációban egy 600 ezres árcédulával lehetne kirakni a kirakatba.

Rengeteg pénz, és ennyiért már össztelós, alu trail bringát kapunk, ami bár közel nem olyan szexi, mint a Csepel, de az első rendeltetésszerű zúzda után senki sem fogja őszintén azt mondani, hogy a retro hangulat kompromisszumaival akarna élni. Mert azért az van: a féket nem lehet zavarba hozni, az XT váltó is olyan, hogy drágább van, de jobb nem kell, viszont nincs kitolható nyeregcső, azaz dropper. Ezt a kormányról vezéreljük, ha kiállunk a nyeregből és megnyomjuk a gombot, a nyereg kiemelkedik, ezzel megteremtve az ideális testhelyzetet a mászáshoz, de ugyanígy, menet közben, egy gombnyomásra vissza is tolható, mert lejtőzéshez meg az kell.

Őrületes sznobságnak tűnhet leírva, de aki már próbálta, mind úgy nyilatkozott, hogy nem tudja, hogy lehetett korábban dropper nélkül élni. Győzött a büszkeségem, nem voltam hajlandó letologatni minden alkalommal, inkább így küldtem le az ösvényeken, a meredekebb szakaszokon nem volt kellemes. Ráadásul a nyeregmagasság változtatásához mindenképp szerszám kell, mert gyorszár sincs, ez így dupla szívatás. És nem csak a nyeregcsőbilincsről, de a tengelyekről is lespórolták a gyorszárat, külön jó még a szerszámmal is vacakolni, amikor az ember épp a kereket szedi ki az autó mellett állva. A forgalmazó azt mondta, hogy lehet, eggyel szerényebb kerékszettel kerül majd boltokba a bringa, cserébe belekerül egy leengedhető nyeregcső. És hát a hátsó futómű is elkezd hiányozni, ha az ember túl van az első pár tekerésen.

Műszaki értelemben mást nem tudok felhozni ellene, minőségi, jól működő alkatrészekből rakták össze az egész gépet, összhangban vannak a perifériák. Nehezebb kollégák panaszkodtak rá, hogy a túlságosan keskeny felnire húzott gumi miatt könnyen felütötték sziklás terepen, de a 67 kilómmal nem tapasztaltam ilyet.

A luxusórák piaca talán nagyobb, mint valaha, ráadásul az ilyesmire a válság sincs hatással, és egy Omega Speedmaster Moonwatch Snoopyért talán még én is kiadnék 12 millió forintot, ha már az Honda NSX, a Porsche 911, a Mazda MX-5, meg az Alpine A110 már a garázsban áll, de a Moonwatch járt a Holdon, a Csepel Deepspace KCKSS a neve ellenére pedig nem. Igen, szép a termék, szerethető, de sem a patina, sem a valós felhasználási lehetőségek nem indokolják az árképzést. Adtam már ennyi pénzt bringáért, szerintem még fogok is, de a Deepspace árából számomra sokkal élvezetesebb bringát lehet venni. Aztán ki tudja, simán benne van, hogy én vagyok rosszul összerakva.

Hogy jön Snoopy az Holdraszálláshoz?

Az Apollo-13 küldetése nem egészen úgy sikerült, ahogy azt a NASA eltervezte: a kiszolgáló egység egyik oxigéntartálya még a küldetés elején felrobbant, emiatt sem víz, sem áram nem termelődött a legénység számára, így az expedícióból mentőakció lett, az egyetlen cél az űrhajósok visszahozása volt. Akinek most Tom Hanks ugrik be, jó nyomon van, a film ezt a vészhelyzetet dolgozza fel. Végtelen találékonyság és precizitás kellett, az egyik legkülönösebb manőverre a Földre való visszatéréskor került sor. Takarékossági okokból sem a parancsnoki modul, sem pedig a holdkomp számítógépe nem üzemelt már, a Föld légterébe kézi irányítással kellett visszatalálni. 2 fokos hibahatárról volt szó, ha túl meredek szögben érkezik az egység, a közegellenállás széttépi, ha túl laposan, akkor viszont kacsázó kavics módjára pattant volna le a Föld gravitációs vonzásáról, és az űrhajósok kisodródnak az űrbe.

Jack Swigert, a parancsnoki modul pilótája időzítette a műveletet, pontosan 14 másodpercig kellett járatnia a hatóművet, és ezt az Omegáján mérte. A manővert végül olyan pontosan végezték el, hogy a legénység mindössze egy mérfölddel vétette el az eredetileg kijelölt landolási pontot.

A NASA-nal létezik egy díj, az Ezüst Snoopy érme, amelyet a saját területükön legprofibban dolgozó szakemberek kaptak meg. Mivel az Omega nélkül nem sikerült volna a kritikus manőver, 1970-ben az óragyár kapta meg az Ezüst Snoopy-t, az elismerésnél talán csak a marketingérték volt komolyabb. 2003-ban ennek emlékére jelent meg a Speedmaster Professional Snoopy, amin Snoopy szkafanderben sétál a számlapon, de nem ez az igazán érdekes, hanem a 2015-ös változat. Ennek a számlapján Snoopy a jól megszokott pózban hasal, szövegbuborékjában a Failure is not an option idézet. Érdekes, hogy a Kudarc nem lehetőség mondat 1970-ben nem hangzott el a NASA-nal, ezt Ed Harris mondta az 1995-ös filmben, ő alakította Gene Kranz repülésirányítót. A kedvenc részletem mégis a számlap szélén jelölt 14 másodperces osztás, alatta a felirat: Te mire lennél képes 14 másodperc alatt? Az Apollo-13 legénysége ennyi idő alatt mindenféle számítógépes segítség nélkül hazajött a világűrből.

Az órából mindössze 1970 darab készült, utalva ezzel is a küldetésre, egy jó állapotú 2015-ös Speedmaster Snoopy 12 millió forint körül mozog, szóval még egy replikával is beérném. Számomra ez az óra túlmutat önmagán, olyan mögöttes tartalma lett, amit minden alkalommal látni akarok, amikor a csuklómra nézek. Snoopy, a 14 másodperc, az idézet, mind egy hihetetlenül grandiózus vállalkozást jelképeznek, mert a Holdra elmenni sem kis dolog, de abból a helyzetből nyerni, ahonnan az Apollo-13-nak sikerült, talán még azon is túlnő.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.