Elég kemény vagyok én ehhez?

2021.04.25. 00:03
8 hozzászólás

Februárban Ms Halliwell sikerrel vette a TAP forgatás akadályát, bár nekem azóta is viszket a tenyerem, hogy száraz aszfalton is mehessek egy mért kört. Azon a hideg, hónedves-esős napon ugyanis nem csak a locsolt gyantán, de mindenütt csúszott a kocsi, szó szerint úgy küzdöttem, mint malac a jégen. Azóta szerencsére volt alkalom megtanulni, hogy száraz időben egészen más a szitu – a megfelelő körülmények között úgy tapad, hogy győzzek kapaszkodni. Pedig ezek nem is valami világraszóló gumik.

Az TAP kör után kibontottam a műszerfalat, és bár nem találtam semmi konkrét hibát az elektromos csatlakozókban, mégis hatott, hogy átmatattam mindent: a váratlan leállások 99%-ban eltűntek. Lett helyette viszont működő sebességmérő! Le volt csúszva a spirál vége a hátáról... Némi kereséssel előtaláltam a pincében egy valamire még jó lesz alapon elrakott Pioneer rádiós magnót, és lám, tényleg jó lett valamire, mert a kocsi saját CD-s fejegységének elkeveredett az előlapja. Valószínűleg az én hibám, de úgyis a kazettáimról tudom, hol laknak, nem a cédékről, úgyhogy talán jobb is így. Persze a pincemagnónak nem ártana a tisztítás-kenés-beállítás, de miután egy környékbeli villamosságis szaki beillesztette a helyére, simán szól. Bár ez nagyrészt csak arra jó, hogy kipipálhassam e tételt, mert amikor megy a Mini, akkor úgyse hallatszik a zenéből semmi – a hangereje ugyanis olyan, mintha pályára épített Ferrari lenne, minimum.

Az egy dolog, hogy hangos a kipufogó, olyan akad más autón is. Inkább az a sztori, hogy a négyhengeres benzinmotor gyakorlatilag az ölemben jár, annyira közel van a kormányhoz a motortér, és mindössze egy vékony acéllemez választ el tőle – a hangszigetelés a gyengék fegyvere. Linczmayer Balázs Mini guru pedig, akihez fordulok ha bajom vagy kérdésem van, felhívta a figyelmem, hogy a katalógus nem hazudik, amikor 5550-es fordulatot ad meg a 61 lóerős csúcsteljesítmény mellé: a Coopert hajtani és forgatni kell. Kicsit kevésbé, mint valami egykorú Hondát kéne, de azért kell, és hiába harminc éves, még nem érdemes eltekinteni ettől. Úgyhogy irány a mély víz, még február végén beültünk a lányommal, és elindultunk Galyatetőre.

Ahhoz képest, hogy akár már Pásztó előtt letérdelhetett volna bármi, hiszen hát ez egy keveset futott, majd sokat állt, harmincéves pléhdoboz, hatvanéves technológiával, szóval ahhoz képest, hogy már akár a sima országúti menetből is baj lehetett volna, simán vitte a Mátrát oda-vissza. Na jó, nem teljesen simán, hazafelé a végén tojáshéjon lépkedve jöttünk, mert valami nagyon zörgött, de kiderült, hogy csak az egyik féktárcsa porvédő lemez füle engedett el, simán lekaptam, azóta egy régi ismerős rám írt, hogy szívesen megcsinálja, ha arra járok. Pedig azért ha nem is trepnin, de igyekeztem tolni neki, próbálgatni, milyen. Ízlelgettem, mint amikor az ember áll a medence felső lépcsőjén, bokáig a vízben.

De onnan aztán tényleg fejest a mélyébe, Julius Caesar halála évfordulóján nem rá, hanem Paddy Hopkirkre, meg a Monte többi hősére emlékeztem egy sötétedésbe nyúló futammal. És elképesztően nagyot ment a fura angol sportgombóc. Állatira akaratos kocsi, abszolút értelemben nem gyors, mégis adrenalinpumpa a veretés vele. Amihez bizonyára hozzájárul, hogy csak kiabálva lehet beszélgetni, meg hogy a sokat állt gumik ráznak, így igazából nincs nyugodt szakasz. Az is tetszik, hogy az új lámpák meglepően jól világítanak, legalábbis a fényszóró szépen vetít. De legfőképp azt tanultam meg, hogy egy ilyen Cooper olyan, mint a legjobb sportkocsik: minél jobban tolom neki, annál nagyobb élvezet. És hát pontosan ezért került hozzám, úgyhogy száraz időben azóta is ki-kijártam vele. Például Esztergomba a lányommal.

Azért nem minden fenékig tejfel. Azt már az első körön megfigyeltem, hogy a sokat állt gumik sajnos nem rúgják ki magukat, hiába a remény, az elmormolt ima meg a túlfújás:  ráznak. Nosza, nézzünk abroncsot, ám ez annyira azért nem egyszerű, mert eleve csak három-négy gyártónál van 165/60 R12, de azok is nagyjából elfogytak, a gumisok csak a kezüket tárták szét. Azért rendelni lehet még innen-onnan Yokohamát, ami a legjobb megoldás lenne, de erre még nem került sor. Azon is gondolkodom, hogy mégiscsak jó lenne valahogy hátrébb tolni az ülést, mint a gyári maximum. Mert jó fez a pók-vs-lucernás póz, de a lábam nem örül neki, ha huzamosabb ideig ennyire behajlítva tartom. Lehet azonban toldással arréb varázsolni a bekötési pontot, ha megfelelően erős a közdarab, akkor nem lesz kevésbé biztonságos. A vezető mögötti hely ugyan megszűnik, de legyünk őszinték: befér ugyan négy nem túl nagy ember a Minibe, de személyek szállítására az eltelt évtizedekben ennél sokkal komfortosabb és biztonságosabb megoldásokat is talált már az emberiség. 

Mindez azonban egy pillanat alatt háttérbe szorult most pénteken. E blogra készülve megbeszéltük Csepreghy Danival, hogy lő pár dinamikus képet a Miniről, előtte meg elmentem Dél-Budára, Szenes Lacihoz, aki szintén Mini szerelésben mester, hogy egy kiesett csavart pótoljunk. Be tudnám én is hajtani, de hogy milyen kell bele és hogy van-e ott még menet, azt inkább a szakmberre bízom. Meg örülök is, ha néha értő szem néz a kocsira alulról. Mondtam is neki, hogy elég hangosnak találom a difit, búg mint egy Zsiguli, különösen hármasban-négyesben hangos, és hangosabb lett, mióta hajtom a kocsit. De a féltengelyek mozgatása nem jelzett veszélyt, és a hangra Linczmayer Balázs is azt mondta, megszokott dolog. A tízperces kis ismerkedés-szerelés viszont jó két órás autózást jelentett az oda-visszaút hossza miatt, és hazafelé az M3-on az általános kakofóniába egyszer csak új hang vegyült: egy sivítás, ami pár másodpercre a kocsit is befékezte, aztán elhallgatott.

Aj-aj, így Balázs a telefonban, miután valahogy hazagurultam az érezhetően beteg autóval. Nagyobb baja nem is lehetne, mondta ez a mindig nyugodt ember: csapágyas a váltó. Nem tudod megelőzni, csitítgatott, nem attól van, hogyan vezeted. Meg amúgy se mentem még vele ezer mérföldet sem. De akkor is: ki kell venni a motort, szétbontani, és a váltót teljesen felújítani. És közben reménykedni, hogy az olajba került fémtörmelék a motort nem károsította. Ez irdatlan menet lesz. 

Korábbi fejezetek:

Így került hozzám a '91-es Cooper

Eképp ébresztettük fel 9 év garázslakás után

Kiűztem a párásodás ördögét, és versenyzett is



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.