Best of Moments

Ez volt az első teljes évem a szerkesztőség főállású tagjaként, és több olyan emléket is elviszek magammal ebből a 365 napból, ami később ugyan megismételhető, de az első alkalom mégis különleges. Biztosan ilyen a Mini motor kiemelése, nem csak azért, mert először csináltam életemben ilyesmit, hanem inkább azért a csodás hangulatú összetartásért, ami körbevette. A szerkesztőség számos tagja megfordult aznap a kertemben, és szenzációs volt a sok home office-ban töltött hónap után ismét élő, személyes kapcsolatot létesíteni. Annyira jó volt, hogy később csak úgy, party jelleggel megismételtük, ki tudja, akár hagyomány is lehet belőle.

Hasonlóan angyali pillanat volt a Mazda MX-5 vs Porsche Boxster fotózás. Bár Dani nagyrészt egyedül bonyolította a napot, ám szüksége volt kísérő kocsira és társra, hogy a két sportautóról menetben kép készülhessen. Így érkeztünk oda Antival és Rolanddal, meg Csabi barátom Berlingójával, melynek raktere szerencsére olyan alacsony, hogy csodálatos átlövős képeket tudtam onnan alkotni. Bár volt más emlékezetes fotózás 2021-ben, a héten lesznek még kedvenc fotós meg kedvenc autós összeállításaink, amikor azokra is sor kerül, de az elsőt egyszerűen nem lehet elfelejteni.

Zomborácz Iván

Az év legjobb íve valahogyan mindig az, amikor komákkal egymást gyepáljuk robogókkal, versenypályán. Ilyenkor a legszemetebb módon beszúrsz a másiknak, mert ha ki is ütitek egymás alól a bringát, abból se súlyos sérülés, se anyagi csőd nem lesz. És az egésznek a csúcsa az volt, amikor lementünk Visontára, és egész nap kergettük egymás a rekkenő hőségben.

2015-ben ott volt az első 24 órás versenyünk, és mindig az első a legemlékezetesebb. Olyannyira fontos emlék, hogy az egykori versenygépünk, a Berzerkernek keresztelt Honda Dio ZX azóta már a magángyűjteményem megbecsült darabja (és ordas tuningot fog kapni a tervek szerint). Nyár végén pedig visszatértünk, büdös nagyot mentünk, a végére cafatokban volt a gumi széle, és ez elég is volt ahhoz, hogy 2021-ből erre emlékezzem vissza legszívesebben.

Jakusovszky Kristóf

A kedvenc TC-s pillanatom igazából nem pillanat volt, hanem egy nagyobb idősávot ölelt fel. Ez a 33. Parkoló Parádén történt meg, ahol zenitjére ért a minőségi trógerkedés. Kivonult Szabó Dani és Kevin barátom a Trip120-as Skoda 120-szal, ami mellett egy rögtönzött muzsikasziget is alakult, ahol öcsém pergette a képzeletbeli bakelitet. Nem gondolta túl senki, minimális eszközökkel dolgoztunk és mégis rengetegen jöttek oda, hogy a PP legfaszább hangulatú helye ez a pár négyzetméter. A legjobb dumálgatások is ezen a Parádén történtek. Eszményi volt, na!

Gajdán Miklós

Nekem két kedvenc pillanatom is lett volna, de lemaradtam mindkettőről. Az első amikor lemaradtam a Mini motor kiemeléséről. Sokat dolgoztunk rajta, küzdöttünk vele izzadásig, mégsem sikerült odáig eljutni vele, hogy kijöjjön a helyéről. Mégis jó volt az egész, részben a buli miatt, de azért is mert azért lehet azt hinni, hogy azért hozzájárultunk a motor kiszereléséhez. A másik pillanatról a 32. Parkoló parádén sikerült lemaradni, pedig ott is igyekeztem minél tovább kitartani. Annyi volt a történet, hogy az egyik vidékről érkezett résztvevőnek bezárta magát az autója és együttes erővel próbáltuk feltörni. Kísérleteztünk az ajtókeret kiemelésével, a motorház felnyitásával, míg végül a megoldást az jelentette, hogy az elhúzott ajtókereten benyúlva sikerült megnyomni a szélvédő alatt heverő távirányító nyitógombját. És én nem voltam ott! De örültem, hogy végül ez is jól végződött.

De ha már Parkoló Parádé, akkor az is 2021 krónikájához tartozik, hogy idén vettem részt először ilyenen, és mindjárt megbántam, hogy nem korábban szántam rá magam erre a lépésre. Ráadásul az öreg BSA motorommal látogattam ki, ami korábban Csikósnál vendégeskedett. Zsolt pedig azzal az NSU-val kísért el, amit én kezdtem összerakni, de végül ő fejezett be. A parádén a BSA még a veterán cuccokhoz nem különösebben vonzódó Papp Tibi érdeklődését is felkeltette, méghozzá annyira, hogy a nyeregbe is felpattant. Íme a bizonyíték:

Lendvai Zsolt

Az én legkedvesebb idei Totalcar-pillanatom nem kifejezetten a tartalomkészítéshez kötődik. Számomra az jelentette a legtöbbet idén, hogy újra teljes gőzzel a TC szekerét húzhatom. Lassan, sőt, nyár óta már több mint tíz éve lesz annak, hogy a csapat tagja vagyok. Már-már az egyik legrégibb bútordarabnak mondhatnám magam, de elég kalandosra sikerült ez az évtized. Voltam gyakornok, külsős, majd külsősből belsős, aztán belsősből megint külsős, és most újra itt vagyok. Ebből adódóan aztán az egyik kedvenc pillanatom az volt, amikor hosszú idő után újra a szerkesztőségben pacsiztam le a régi-új kollégákkal.

Papp Tibor

2021 a büntetőfékezések éve volt, ki ügyesebben, ki ügyetlenebbül kivitelezett technikával indult a hülyeségi bajnokságban, lásd még Berki Krisztiánt, aki 14 milliónyi kárt csinált a saját Bentley-jében, a buszban meg 25-öt +bíróság+jogsi+felfüggesztett. Nekünk is volt egy büntetőfékezőnk az idén, méghozzá a MűhelyPRN egyik résztvevője. A videó megjelenésének napján hozta le a Vezess azt a rendőrségi sajtóinfót, amelyben az abonyi büntetőfékező 42 éves férfiről írnak. A nép egy pillanat alatt levette az autón lévő jellegzetes húzásnyomokról, hogy a Corolla Verso pontosan ugyanaz az autó, mint amit átvizsgáltunk. Csodálatos vizuális memóriájú népek a YouTube-követőink, és ezt a tudásukat kommentben meg is osztják! Egy pillanatig komolyan elgondolkodtam, hogy a MűhelyPRN jelentkezési lapján legyen-e egy kérdés, hogy "Szoktál büntetőfékezni?", de a végén elengedtem a dolgot. Hátha egyszer jelentkezik Berki, Bentley-nk még sosem volt és erről legalább tudjuk, hol volt törve.

Perkó Rudolf

A kollektíva többségének a hétköznapi feladatai sokszor az autók közvetlen közelségében zajlanak (hozás-vivés, tesztelés, fotózás, videózás), az enyém viszont inkább a monitorom mögött a fülemre égett telefonommal, és mindenféle tárgyalóasztaloknál. Éppen ezért sokra értékelem az olyan pillanatokat, amikor én is ki tudok menni a többiekkel valamilyen aprobóból. Visszatekintve az évre a legkedvesebb ilyen emlékem az első TAP forgatás alkalmával volt a Groupama tanpályán, amikor a forgatási szünetben olyan kötetlenül és felszabadultan dumáltunk a Michelisz Norbival kiegészült Totalcar csapattal, az autós hülyeségeinkről, ami miatt ezt az egészet érdemes csinálni - az íróasztalnál ülve is.

Sturcz Antal

A kedvenc pillanatom egy Tulaj a Pályán forgatáshoz kötődik. Az ilyen rendezvényeken jellemzően feszengek, hogy minden működjön, de annyira, hogy étvágyam sincs, szóval kihagytam az ebédet. Viszont Nyíregyházi Gyuri eljött közönségnek, és véletlen a finoman tuningolt, kétliteres MX-5-ösét hozta el. Feszesebb futómű, erősebb stabilizátorok, trükkös motorvezérlés, szóval pont annyi, hogy még remekül lehessen vele autózni a való életben is, ne csak egy kerámialap simaságú versenypályán. Elkunyeráltam az autót, amíg a többiek pizzáztak, meg Gyuri is mondta, hogy szívesen megnézné, ahogy valaki ellövi az autót rajtautomatikával. Manuális autónál ez nem nagy kunszt, ellenben látványos: a vezérlőelektronika előre beállított fordulaton tartja a motort, aztán csak le kell ugrani a kuplungról. Márpedig hiába a Pilot Sport, ha hideg az aszfalt, így rajtolva még egy MX-5 is rendes burnouttal indul.

De persze sosem az egyenes volt a lényeg, hanem a kanyar. Az eleve gyors és pontos kormány a feszes futóművel még finomabb irányítást enged, és a minimálisan megmelegedő gumik rendes kanyarsebességet hagynak, meg azért úszott is, ha éppen úgy jött ki. Végig arra figyeltem, hogy gyors legyek, de baromi jó érzés volt a gyantán kitekert kormánnyal, gázzal dekázgatva, a hátsó lökhárítóval lecsapni az összes bóját. Nem mentem sokat az autóval, talán öt kört, de ez pont arra volt elég, hogy visszaadja a hobbiautóba vetett hitemet. Sokszor gondolkodtam el rajta, van-e helye a mai világban egy pusztán az élvezetért tartott autónak, de akárhányszor beleülök egy ennyire igényesen megcsinált darabba, rájövök, hogy nekem is kell. Vagy egy MR2, vagy egy MX-5, de kell, és kis szerencsével nem is olyan soká meglesz.

Csepreghy Dániel

2021 sem volt sokkal könnyebb, mint az előző év, de az egészen biztos, hogy a chiphiány, a a hol javuló, hol romló statisztikák és a folyamatosan változó utazási feltételek ellenére csodás pillanatból jutott bele bőséggel. Nagyszerű nap volt az, amelyiknek a reggelén ebből a Porsche 911 Carrera 4S-ből elkészültek az Alpine A110S és a Lotus Exige 410 Sport képei, mert nem csak jót mentünk Nógrád megye kanyargós útjain, de aznap aztán le se tudtam tenni az A110-et. Egyszer még a benzin is kifogyott belőle, annyira önfeledten toltam neki. A kínos, út mellett toporgó percek után a vezesses Hamvas Tomiék siettek segítségemre (köszi!) egy ötliteres piros kannával, benne 100-as benzinnel.

Finomat ebédeltünk a barátokkal, aztán bementünk a miskolci Tündérkertbe fagyzini, majd tettünk egy libegős kitérőt, és után már egyedül indultam vissza Budapestre a Mercedes-Benz C 300-assal. Méghozzá az élvezetesebbik útvonalon, a Lillafüred-Felsőtárkányon. Órákat töltöttem a C 300-asban és aznap lettem egész biztos benne, hogy ez év egyik legjobb tesztautója. Naplementés galériát képzeltem el a teszthez, amit előző nap kezdtem el fotózni, de aztán a Nap hamarabb elbújt a dombok mögött, mint kellett volna, így akkor fejeztem be a sorozatot. Ezért látszik a Merci szélvédőjén a sok bogár és az a kellemes mértékű csapatós kosz a kerékjáratok tövében, ami elárulja, hogy ezzel az autóval szerettem menni.

Augusztusban sűrű esőfüggöny alatt autóztam a 330-as kabrióval az osztrák autópályán és azon törtem a fejem, hogy ilyen előrejelzések mellett hogy fogom lenyitni a tetőt a Passo del Rombo hegyi szerpentinen és élvezni az éles visszafordítók után trombitáló sorhatos hangját. Eső ugyan nem volt, de szürke ködben a BMW-vel próbáltam tartani a lépést egy álcázott Honda Civic Type R-rel, amikor az alagút másik végén megváltozott az egész világ.

Párszáz métert tettem csak meg a hegy másik oldalára, de az ott már Olaszország. A tükörben még láttam a borongós Ausztriát, de már a napfény itta fel a vászonról a maradék vizet. Az első erre alkalmas helyen lenyitottam a tetőt és onnantól nem a fekete szövet, hanem a kék ég és a fehér felhők voltak a tetőkárpitom. A hágó egyébként a vihar mély döreje után kapta a nevét, de az olaszok a motor hangjára is használják a rombo szót. A 2509 méteres pontnál aztán el is készítettem a képet abban a két percben, amikor nem szelfizett ott további huszonhét másik turista, motoros vagy biciklis.

Reméljük, 2022 sok hasonló, vagy még ilyenebb csodát tartogat!