Nem ezt az autót keresed: kalandok az ex-taxikkal

A korábban megénekelt törött és összelegózott romok után beszéljünk egy kicsit a német ex-taxikról. Vagy osztrák, francia, egykutya mind. Abban megegyeznek, hogy elenyészően kevés vállalkozás kínálja őket valódi futásteljesítménnyel és a taximúlttal. Egyre gyakrabban futok bele ezekbe az autókba. Amúgy ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a kereskedő direkt megveszi a vállalhatatlan autót, egyszerűen a kínálat aljából válogat. Ki a töröttet, ki a taxit. Mások pedig ezeknek a kombinációját. Az olcsó autók pedig kinn is szarok. Bele is futottam egy ilyenbe, de előtte bemelegítésnek van egy régebbi történetem.

Egyszer egy ügyfelem megálmodta, hogy megkerüli a neppereket, és majd ő okosba talál magának autót külföldön. Vendéglátásban dolgozott, de a bolt nem igazán ment. Úgy gondolkodott, hogy autóra mindig szükség van, volt pár milliós tőke a kézben, autót behozni meg minden hülye tud. Nem? Megsúgom, nem. Akkoriban lettem autórevizor, minden hülyeséget bevállaltam. Na, szóval kiautóztunk Bécsbe(!), mert a megbízóm kitalálta, hogy onnan vesz autót. Mercedest, mert neki az tetszett, meg olyan körökben mozgott, ahol ez volt a státuszszimbólum. Piackutatás hmm... Talált is párat egy helyen, ugyanannál a cégnél. Nem láttam a hirdetést, de ő úgy érezte, megtalálta a tutit.

Az út eseménytelen volt, gyorsan kiértünk. Megvettük az osztrák matricát, és hasítottunk át a határon. Akkoriban már nem nagyon működött, hogy az osztrák matricát nem lyukasztották ki, esetleg csak az évet, így csak felnyaltad mondjuk egy Labello segítségével a szélvédőre, hazafelé menet pedig leadtad a sértetlen matricát a kúton, ahol vetted, és visszakaptad az árának a felét. Win-win üzlet, legalább is a kutas és a júzer között. 

Kiértünk a megadott címre, ami egy parkoló volt. Ide jött egy bécsi taxis, hogy is mondjam, nem lehet azzal megvádolni, hogy I. Franz Joseph egyenesági leszármazottja lenne. Inkább török származásúnak gondoltam. Mint később kiderült, Ömer volt a becsületes neve. Tehát Ömer elvitt minket egy garázsszerű, romos hangárhoz. Sötét volt a hely, nedves és büdös. Itt parkolt a két jobb sorsra érdemes Mercedes. Hát, ha láttatok már szart... Elvileg kétszázezer kilométer körül volt az autókban, illetve ennyit mutatott az óra. Az ötéves autók olyan állapotban voltak, hogy bármelyik zöldséges Merci sírva fakadt volna a látványra.

Az egyik középső kartámaszába bele volt mélyedve a tulaj könyöklenyomata. Olyan szinten kopott volt az autó belseje, mintha 0-24-ben itt lakott volna az egész család. Mondjuk a 0-24 igazából megvolt, mert a nappalos és az esti műszak gyakran melegváltásban adja át egymásnak az autót. Sokszor le sem állítják a motort. Nappalos ki, éjszakás be. Ehhez képest gyorsan kiszámoltam, hogy az a kilométerfutás, amit mutatott az óra, arra is szűken lett volna elég, hogy havi 22 napban, öt éven át innen kimenjenek a schwechati reptérre. És akkor hol vannak a fuvarokkal belepörgetett méterek. Szerintem 7-800 ezer kilométer lehetett a valós futásuk, egyenként. A motor csatakos volt az olajtól, gumik tükörre kopva, fékek kopottak. Eddig tartott az átvizsgálás.

Úgy döntöttünk, eleget láttunk. Se diagnosztika, se rétegvastagság-mérés nem kellett ahhoz a megállapításhoz, hogy ritka szar autókra bukkant az ügyfelem. Azért egy gyors hibakódolvasást megejtettünk – nem kellett volna. Légzsákhiba, befecskendezés, részecskeszűrő – hemzsegtek a problémák mindkét darabnál. És az ár sem volt annyira jó, hogy megérjen egy ekkora szarkupacot magára pakolni az embernek. Ömer méltatlankodott egy sort, de csak a látszat kedvéért. Úgyis elviszik majd a harcedzett keleti nepperek, gondolhatta magában.

Hazafelé még ügyfelem unszolására benéztünk egy-két kereskedésbe, ahol a szebb autók olyan áron voltak, mint itthon. Azt hiszem itt tört derékba egy fényesen induló autókereskedői karrier. 

Ez volt az első és utolsó külföldi túrám.

És hogy miért is ugrott be ez a pár éves történet? Jövő héten elmesélem.