Kicsi a Ford, de idős. Néha beszarik, én pedig szívesen teszem tisztába

Az ember ne legyen merev. Alapjáraton japánbérenc vagyok, de ha elkezd köhécselni az alapjáratom, akkor más nemzetek autói is képbe kerülhetnek. Jó dolog ez, már csak azért is, mert mint az közismert, a kalandok a komfortzónán kívül kezdődnek. Itt van például ez a Ford. Megtanított rá, hogy a komfortzóna elhagyása fájdalommal jár. Változatos fájdalmak ezek, néha csak csipkedi a mellbimbómat, másszor bekopog az éjszaka közepén egy szájkörtével. Ő jön zavarba a kacsintásomtól.

Egész életemben problémákkal foglalkoztam. Napi nyolc órában is azok kergetnek, és a munkaidőn túl sem mindig kacskaringós szívószálon át szürcsölöm a mennyei mannát. Úgyhogy bár új élmény, de mégsem vonom fel a szemöldököm attól, hogy most van egy autóm, aminél havonta elő kell venni a kulcskészletet. Imádom, nem ő tehet róla, hogy nem japán. Meg különben is, mindenki ismeri a három F szabályt: Faszt Fogom Feladni.

A múltkor ott hagytuk abba, hogy megszívatott a kuplung, és megkegyelmezett életemnek az egyik felniben lévő szelep. Erről eszembe jutott még akkortájt, hogy ideje volna megoldani a bal hátsó felni egyik ismert problémáját. Ennek a négyévszakos gumik miatt van jelentősége. Igen, tudom, hogy a közhiedelem szerint sóherség ilyen gumikat használni, de hó már nincs, és a tél is lerövidült nagyjából két hétre. Úgyhogy én hiszek a négyévszakos megoldásban már nyolc éve, viszont ilyenkor az első és a hátsó kerekeket évente illik felcserélni, hogy egyenletesen kopjanak. Kedvenc gumisom tájékoztatott még valamikor, hogy az egyik hátsó felnit görgőzni kéne, addig nem érdemes felrakni előre. Nem volt annyira vészes, ezért a dolog váratott magára, de végre erőt vettem magamon még augusztusban és elvittem egy helyre az autót, ahol meg tudják ezt oldani.

Teljes nyugodtsággal állítottam be Fehérvár egyik legismertebb gumisához, hisz tudom, mi a feladat, tudom azt is, hogy mennyibe fog kerülni, és sorba sem kellett állni a holtszezonban. Munkaidőben lógtam ki, hisz semeddig nem fog ez tartani. Közöltem, hogy mi volna a feladat, görgőzzék ki azt a bitangot, majd cseréljék fel az elsőket a hátsókkal, persze egy általános centírozást követően, legyenek oly kedvesek. Némi idő elteltével kiderült, hogy kútba dőlt a terv, főként a kedvességet illetően:

- MIND A NÉGYET GÖRGŐZNI KELL! MOST AKKOR MI LEGYEN??? HE?????

Jogos volt a végén a második kérdés, elvégre haboztam egy fél tizedmásodpercig a válasszal az üvöltözés okozta meglepődésemben. Érzelmi döntést hoztam, és közöltem, hogy hagyjuk az egészet, dobálják össze úgy, ahogy van, aztán ne is lássuk egymást többé. Szerencsére hősünk agya lassabban működött, eközben volt időm még egyszer átgondolni a helyzetet, és meghoztam a végleges, észszerű döntést, mielőtt még beszívta volna a levegőt a válaszkiabáláshoz. Rendben, inkább mégis csinálják meg mindet, ha már lent vannak a kerekek. Úgyhogy egy pénz kifizetését terveztem, ehelyett négy pénz lett belőle, még a pénztáros hölgy is szánakozva megsimogatott a tekintetével, meg néhány sajnálkozó mondattal. Az pedig felbecsülhetetlen veszteség, hogy a munkaidő galád beosztása miatt most szégyenkezhetem, amikor tán olvassa ezt a kenyéradó gazdám. Mindent tagadok!

Na, de vissza a komoly dolgokhoz, elvégre holmi megélhetésnél sokkal fontosabb egy húszéves, imádnivaló kotlák, amivel nagyon jó móka minden hétköznapi utazás. Leszámítva, amikor felvillan a töltésjelző a műszerfalon. Nevével ellentétben pont nem a töltést jelzi, hanem annak hiányát. Gondolom ugyanaz nevezte el, aki a katasztrófavédelem elnevezést is kitalálta, neki minden nő mindig mondjon igent, akkor nem lesz semmi gond. Bezzeg a generátorral volt gond volt. (bocs)

Nem világított folyamatosan a töltés hiányát visszajelző lámpa, csak néha felvillant. Nem jó ez sem, úgyhogy roppant szakértelemmel rámértem, és azt láttam, hogy 16 volt volt a töltés. (ok, befejezem) Attól féltem a visszajelző felvillanásakor, hogy kevés lesz a delej, erre kiderült, hogy sok. Mivel az áramot csak vezetni tudom, ezért utána kellett járnom részletesebben. Egy akkumulátorban hat cella van, amik egyenként 2,4 voltos töltést bírnak el gond nélkül. Ebből kiderül, hogy 14,4V lehet a maximális töltés, amikor még mosolyognak a cellák. A 16 volt tehát rengeteg, félő, hogy a generátor tönkreteszi az akkumulátort, mert az akku egy vödör. Majdnem színültig töltve a legjobb, de ha túlcsordul, vagy ha kiürül, akkor baj van. Ezért az egyensúlyért a feszültségszabályzó a felelős, de itt a generátoron belül található, ezért azt kompletten érdemes cserélni. Főként azért, mert Önindítós Pistit aligha tudtam volna zaklatni már karácsony előtt, hogy újítsa fel a cuccot, vagyis kénytelen voltam egy másik generátort szerezni. Szerencsére ez könnyedén ment, ráadásul egy alig használt, újszerű példányt tudtam keríteni. Már csak ki kellett cserélni, ebbe viszont beleborzongtam.

Az eddigi japán autóimban úgy voltak elhelyezve a generátorok, mintha naponta ki kéne cserélni őket, ennél az ST-nél viszont elásták egy mély gödörbe, majd rádobáltak mindent, amit találtak. Leásni még könnyedén lehetett, viszont a gödörnek az átmérője kisebb, mint a generátoré. Az odú formája is teljesen alkalmatlan egy generátor ki- és beszerelésére. Az internet 98%-a pornó, a maradékot az mk1 Focus generátorának (2.0 motor) cseréje teszi ki. Őrület, de még zenés timelapse videó is van róla:

Egy ember kezdi, négy fejezi be, motor rángatása, kínlódás, vergődés, végén megkönnyebbülés, van itt minden. Mindenfelé komoly időtartamok repkedtek a fórumokban és kommentekben: négy óra, öt óra, két óra, ezt a tippet fogadd meg, azt a tanácsot vedd inkább figyelembe, a motortartó bakot mindenképp vedd ki, ne vedd ki, de mégis vedd ki. Úgyhogy félve álltam neki, ám ha muszáj, akkor muszáj. Elbúcsúztam a csajomtól egy hétköznap kora este, most nem látjuk egymást reggelig, csókot lehelt sírásra görbülő számra, majd csendben kikészítette a Xanaxot és a kényszerzubbonyt az éjjeliszekrényemre.

Nekiveselkedtem a kínoknak, és egész jól haladtam. Leástam elég könnyedén a célig, kitekertem a két darab, fél kilométer hosszú csavart, ami a generátort tartja, feszítővassal megkértem, hogy mozduljon ki a konzolból, majd kezdetét vette a szenvedés. Próbálod így kivenni, próbálod úgy kivenni, de nem jön ki a rendelkezésre álló helyen át. Ezen a ponton el kell mesélnem magamról, hogy fekete öves Tetris bajnok vagyok. Tízévesen csak akkor hagytam abba egy játékot, amikor már meguntam, leggyorsabb fokozaton is csak ásítoztam, és már azzal szórakoztam, hogy kizárólag egyes sorokkal operáltam. És mégis, ez a dolog kezdett kifogni rajtam, mert a valóság, és a 3D teljesen más világ. Pláne egy hideg garázsban, lefagyott lábakkal. Már majdnem elgondolkodtam, hogy tényleg kiveszem a tartóbakot és elkezdem ráncigálni a motort, amikor hirtelen megpillantottam a megoldást.

Szóval, ha bármikor ilyen helyzetbe kerülsz ST-vel, csak vedd le azt a vasat, amit azért raktak oda, hogy annál fogva emeld ki a motort (amibe az előbb látott videóban beleakasztják a láncot). Két tizenhármas kulcsnyílású csavar tartja, és tök könnyen leszerelhető. Ha ez megvan, akkor már az is kikapja belátható időn belül a generátort, aki még sosem Tetrisezett. A beszerelés már könnyedén ment, ahogyan a hazaút is mindig rövidebb a nyaralások során. Bár olyankor nem kell rozsdás érintkezőket pucolgatni. A generátorban pedig már a csapágyak sem tűntek túl egészségesnek, több szempontból eljött számára a vég. Sebaj, megvoltam hetven perc alatt a cseréjével, hogy ezután miért vergődtem még fél órát a szíj felrakásával, az inkább maradjon a kényszerzubbony titka.

A zubbonyt egyébként nem szabadott messzire rakni, mert a másfél éve kicserélt jobb hátsó ablakemelő egy nagy reccsenéssel ismét széthullott az ősszel, úgyhogy pár napig átlátszó ragszalag tartotta a helyén az ablakot. Biztos én választottam gagyi példányt, úgyhogy most megvettem utángyártottból az egyik legdrágább ablakemelőt, reméljük, hogy ebbe több élet szorult.

Amiről még beszélnünk kell, az a holtjáték. Nem a kormányé, nem a pedáloké, nem az erkölcsé, hanem a váltókaré. Bárki próbálta ki ezt az autót, mindig fülig ért a szája, amíg nem kellett váltani. A csajomnak is kerekedett a szeme, mikor hármas helyett visszarakta az egyest, azt pedig már szinte megszoktam, hogy néha a hármast kapcsolom ötös helyett. Borzalmas volt, nagyjából hat-nyolc centit lengedezett a kar bármilyen fokozatban jobbra és balra, és ez jelentősen kihatott nemcsak a kapcsolási érzetre, de a kapcsolásra is. Mindenképp meg kellett ezt oldani, mert az élet rövid bármilyen szenvedéshez. Amikor a váltókarhoz nyúlunk ebben, akkor két bowdent mozgatunk meg. A váltókar előre-hátra mozgatására van aggatva egy bowden, a jobbra-balra mozgatásra pedig egy másik. A másik végük mindegyiknek a váltón lévő alkalmatosságokra vannak aggatva, tulajdonképpen a rudazatra. A jobbra-balra mozgás felelős azért, hogy a váltóban lévő rudazat ki-be járjon a váltóban, a váltókar előre-hátra mozgatása pedig azért, hogy a rudazat jobbra-balra járjon. Ennek a két mozgásnak az elegyével kapcsoljuk a fokozatokat, és ebbe került hiba egy picike, műanyag kocka elkopása által. Nehéz ezt az egészet szavakkal leírni, ilyenkor jól jönne egy rövid videó, ami pillanatok alatt tisztába teszi az egész jelenséget. Még szerencse, hogy akad is egy:

Szóval ezzel az egységgel volt a gond, az ezen lévő egyik gömbfej végét húzkodjuk a bowdennel, amikor jobbra-balra mozgatjuk a váltókart. Itt egy csapszegen van egy műanyag kocka, ami egy nútba megy bele a rudazaton, ezáltal cincáljuk ki és be a rudazat tengelyét. Belátható, hogy ha ez a kocka elfogy, akkor holtjáték keletkezik, ezért a bowden változatlan hossza miatt kevésbé tudjuk mozgatni ki és be az egész rudazatot. Ami pedig itt egy néhány mm-es holtjáték, az a váltókarnál már sok centit jelent. Nálam már nemhogy a kocka, de a csap is félig elfogyott, amikor egyszer érdekességképp kivettem, hogy ránézzek.

Elforgattam 90 fokkal a kockát, ettől egy hajszálnyit jobb lett a váltás, de még mindig tré, nem elégséges megoldás. Haladjunk csak sorban a problémákkal, először is, kellene egy új kocka. Csakhogy nem találtam a cikkszámát... Megszoktam, hogy a Toyotánál minden kis alátét külön számon fut, lehet, hogy a Fordnál más a helyzet. Nem gond, a Google szerint több helyen készítenek utólag ilyen kockát, de sajnos mind Amerikában van. Megrendeltem egy oldalról, ahol jelezték, hogy 2-4 hét lehet a gyártás, de valószínűleg előbb meglesz. Mindegy, ha már ezer éve ilyen, akkor nem számít ez a pár hét.

A várakozás negyedik hetén kezdett meginogni a hitem, hogy előbb kész lehet az ígért vállalásnál. Érdeklődtem e-mailben az eladónál. Semmi válasz.

Az ötödik héten megbántam, hogy kifizettem előre. Rinyáltam e-mailben. Válasz nuku.

A hatodik héten gondoltam megteszem, amit már a legelején meg kellett volna, kiveszem a kockát, lemérem, és csináltatok esztergályossal egyet. Toporzékoltam e-mailben, mindhiába.

A hetedik héten ismét nekiálltam kivenni a kockát, mert gondoltam már úgysem jön meg soha az új, csináltatok egyet a kopott alapján. Kicsit trükkösen kell kivenni, mert nehéz hozzáférni a tűzfalnál. Végül kivettem, és másnapra kész volt az új kocka a minta alapján. De csak álmaimban, mert a valóságban meglepetten pislogtam az elkockátlanodott csapra. Leesett róla a kiszerelés során a kocka, ami azért gond, mert az utcán csináltam. Murvás, földes, elszáradt gesztenyeleveles talajon kellett megtalálni egy pici feketeséget, mármint, ha nem maradt valahol a motortérben. Sikerült, meglett! Nem ám, csak vicceltem, sehol nem találtam... Úgyhogy rögtönöztem a csapra egy szükségmegoldást duct tape-ből. Igazából jobb lett tőle a váltási érzet, mert így meg tudtam növelni a kellő méretre a csap átmérőjét. De a hiszti nem maradhatott el, titkon reméltem is, hogy nem olvassa el hősünk a nagy vízen túl, mert akkor kigyullad tőle a monitorja.

Nyolcadik hét, a duct tape még mindig tart. Már kezdtem megbízni benne, lenyomtunk együtt legalább 500 kilométert.

Kilencedik hét, csenget a postás, megjött a kocka. MEGJÖTT A KOCKA!

Úgyhogy rögtön elballagtam vele kedvenc esztergályosomhoz, hogy ez alapján készítsen pár tartalék példányt, ha már ennyit szenvedtem érte. Utána pedig beraktam a helyére, de előbb kellett kezdenem valamit az elkopott csappal. Normál esetben ezt fel kéne hegeszteni, majd az odarakott fém csimbit lereszelni a kívánt formára. Ám karácsony előtt nem sokkal már aligha tudtam volna ezzel bárkit is zaklatni, nekem kellett megoldani.

Úgyhogy lereszeltem, hogy fémtiszta legyen, és mivel sem tudásom, sem eszközöm a hegesztéshez, kapott csimbinek egy kis folyékony fémet. Ez egy kétkomponensű ragacs, ami elég masszív, utólag még fúrható is. Pár percig kellett forgatnom a munkadarabot, hogy a kellő formában kössön meg rajta a ragacs, majd másnap lereszeltem a megfelelő formára. Szerintem egész jó lett, pláne ahhoz képest, hogy a konyhaasztalon készült. Lent az utcán visszaraktam a helyére az egészet új kockával, és azóta boldogan váltogatok, míg meg nem halok.

Apropó kocka. Egy darabot drága lett volna csináltatnom az esztergályosnál, több darab nem volt annyira vész egységáron, úgyhogy kértem tíz darabot. Tehát ha netán szükséged lenne kockára, akkor szólj, mert van. Ha pedig ilyen kockákban fürdesz évek óta, amiket fillérekért szereztél, akkor nyugodtan kinevethetsz. Később amúgy elmeséltem a kálváriám egyes részleteit Bandinak, és Ágó Bélának is, hogy hát fúj, micsoda borzalmas helyen dolgoznak, a Fordnál még cikkszáma sincs egy ilyen fontos alkatrésznek, hát milyen élet az ilyen? Pislogtak kettőt, ettől máris elbizonytalanodtam, és később ismét ránéztem a robbantott ábrákra.

Meglett a cikkszám... Már megint hülyét csinálok magamból mindenki előtt, még a végén ez lesz a mesterségem címere. Írtam magamnak egy hiszti e-mailt. Semmi válasz.

Ezután inkább küldtem e-mailt a fehérvári Ford kirendeltségnek, hogy mégis mennyibe kerülne egy gyári kocka? Bevérzett szemekkel képzeltem háromezer forintos vételárat, nevetségesen rövid határidővel, ingyenes kiszállítással, ajándék wellness hétvégével, vacsorameghívással. Egy napig tartott fejemben a dobpergés, amíg meg nem kaptam a választ.

Már nem kapható ilyen kocka...

Rossz hírnek még sosem örültem ennyire. Méltóságom maradéka ismét hazatalált, és helyet foglalt lelkem szuvas asztalánál egy rozsdás széken. Ideje újra erőre kapnia, de azt hiszem a Fikusz mellett ennél az asztalnál lesz lehetősége zavartalanul lakomázni is. Elhízni meg úgysem szabad.