Africa Race 2024: Maradék bejgli, egy átalakított Isuzu, és reggel 6-kor találkozó a TF-en

Előző cikkünkben elmeséltem, hogyan készítettük fel a Fábián Autótól kapott Isuzu D-Maxot a Maxliner mátészalkai telephelyén, majd két pillantással később már a TF parkolója előtt pakoltam ki a sporttáskáimat a taxiból, hogy aztán a rogyásig rakott pick-upba még bepasszírozzam a hálózsákom, és az előre, gondosan becsomagolt háromheti ruhatáramat, hogy aztán Franciaországig meg se álljunk egy tankolásnyinál hosszabb időre.

Három ember háromheti cucca, aggregátor benzinnel, pótkerék, főzőszett, némi szerszám, meg a komplett kempinges cucc, és máris szűkösen férünk a D-Maxban, teljes értékű felépítmény ide, tetőcsomagtartó oda. A maximális terhelhetőség közelében sem járunk, de mégis érezni, hogy elkezdett dolgozni a laprugós teherautó hátulja, jóval komfortosabb, mint amikor üresen, a pest megyei sárban próbáltunk vele tempósabban gödrözni.

Az 1,9-es dízelmotornak épp elég az ereje ahhoz, hogy tudjuk vele tartani a 130-at, sokkal többet meg nem is lenne érdemes erőltetni, a tetőn lévő cuccok miatt bőven van szélzaj, és a futóművet sem száguldozni találták ki, ilyen az, amikor harmóniában van a teljesímény az alapkonstrukcióval.

A táblafelismerő totális hülyeségeket érzékel autópályán, a kezelőrendszerben kicsit bonyolult megoldani, hogy egyszerre lehessen rádiót hallgatni és az Apple CarPlay-en át Waze-zel navigálni, de alapvetően személyautós a belső tér, kényelmesek az első ülések még egy nagyon hosszú úton is, a távolságtartó tempomattal pedig elég kényelmesen tudtunk autózni vele.Útközben Laci meséli nekem és Somának, mi a navigálás titka, mert bizony nekünk is többször kell majd itinert olvasnunk, és felkészít minket lelkileg a hűvös éjszakai sátrazásokra, a mindenhova bejutó porra, és a gyakran előforduló veszélyekre.

Taktikai hibát már most vétettem: idejekorán elszóltam magam, hogy egyik végzettségem szerint autószerelő is vagyok, így aztán valószínűleg rám fog maradni a karbantartási feladat, hoztunk csomó légszűrőt, három olajszűrőt – számomra megdöbbentő, de az intervallumszerviznek számító olajszűrő-cseréhez papíron le kellene engedni a váltót a helyéről, de némi kézügyességgel ki lehet játszani anélkül is, szerszámot mindenesetre hoztunk, aztán majd meglátjuk, mire megyünk vele. Elméletben megnéztük a féltengelycserét, illetve ha szakad egy kormányösszekötő gömbfej, akkor azt is ki tudom cserélni rövid úton, egyéb pótalkatrészt nem is hoztunk: bízunk a technikában, ha meg mégis lekotlunk, akkor Marokkóban és Szenegálban még Isuzu márkaképviselet is van, valami majd csak lesz.

Estére megérkeztünk Nizza és Cannes közt félúton elhelyezkedő szállásunkra, ami elég sok pénzért egy gyönyörű környezetben zárt lakóparkjában lévő, közepesen leélt és elhanyagolt lakás, de van benne egy saját fürdőszobánk és két WC-nk, amit pár nap múlva minden bizonnyal vissza fogunk sírni, akárcsak azt a kiváló mákos bejglit, amit Mezei Dani kolléga hozott az esti pizzázást lefojtandó.

A zárt parkoló előnyét persze csak a Mitsubishi élvezi, mi az Isuzu 2,4 méteres magasságával megszívtuk, próbálkoztunk beállni, de szégyentolatás lett a dologból. Holnap viszonylag laza nap jön, csak az autók technikai átvétele köt minket időhöz, de rengeteg szabad óránk lesz: megpróbálom kialudni magam, aztán bejárjuk a 2024-es Col de Turini felfutót, és Monte Carlóban is megnézzük a legendás városi F1-pályát.

Az Africa Race-sztori előző része:

[1. rész] ... és akkor mi karácsony után elindulunk