Africa Race 2024: Maradék bejgli, egy átalakított Isuzu, és reggel 6-kor találkozó a TF-en
A szomszédnak új munkája van, Margóék kutyájának kijött valami furcsa és drágán kezelhető betegsége, Tóni meghízott, remélem ízlik a süti, és régen nem volt semmink, mégis felnőttünk – nagyjából ezek a sztenderd karácsonyi témák, és ez alapvetően így is van jól, de nálunk idén más volt a helyzet: jellemzően mindenki a december 28-án induló afrikai kalandomról kérdezett, én meg minden beszélgetés alkalmával egyre inkább azt az egyre bővülő felkészülési listát láttam magam előtt, aminek egyszerűen nem tudtam a végére érni.
Előző cikkünkben elmeséltem, hogyan készítettük fel a Fábián Autótól kapott Isuzu D-Maxot a Maxliner mátészalkai telephelyén, majd két pillantással később már a TF parkolója előtt pakoltam ki a sporttáskáimat a taxiból, hogy aztán a rogyásig rakott pick-upba még bepasszírozzam a hálózsákom, és az előre, gondosan becsomagolt háromheti ruhatáramat, hogy aztán Franciaországig meg se álljunk egy tankolásnyinál hosszabb időre.
Mi ez az egész?
Idén újra Afrikába látogat a 20 éve együtt versenyző Szalay-Bunkoczi páros, ám ezúttal nem versenyautóval, versenykörülmények között, hanem egyfajta túraként, a Párizs-Dakar helyett megtartott Africa Eco Race útvonalán kísérik a versenyzőket, engem pedig az a megtiszteltetés ért, hogy velük tarthatok, és magunkkal visszük Bunkoczi Somát, Laci 15 éves fiát is, hogy ő is megtapasztalja, milyen az élet egy, a mienknél jóval szegényebb kontinensen.
Egy Mitsubishi Pajeróval és egy Isuzu D-Maxszal tervezzük teljesíteni a versenyszakaszokat, de a Raid kategóriában, valódi tét nélkül, pusztán szórakozásból járjuk végig az Eco Race-t, ugyanakkor az autó minden versenybiztonsági előírásnak megfelel, fel vagyunk szerelve itinerrel, távolságmérővel, és természetesen a versenyzőkkel együtt élve, ugyanazokban a táborokban alszunk majd sátrainkban.
Három ember háromheti cucca, aggregátor benzinnel, pótkerék, főzőszett, némi szerszám, meg a komplett kempinges cucc, és máris szűkösen férünk a D-Maxban, teljes értékű felépítmény ide, tetőcsomagtartó oda. A maximális terhelhetőség közelében sem járunk, de mégis érezni, hogy elkezdett dolgozni a laprugós teherautó hátulja, jóval komfortosabb, mint amikor üresen, a pest megyei sárban próbáltunk vele tempósabban gödrözni.
Az 1,9-es dízelmotornak épp elég az ereje ahhoz, hogy tudjuk vele tartani a 130-at, sokkal többet meg nem is lenne érdemes erőltetni, a tetőn lévő cuccok miatt bőven van szélzaj, és a futóművet sem száguldozni találták ki, ilyen az, amikor harmóniában van a teljesímény az alapkonstrukcióval.
A táblafelismerő totális hülyeségeket érzékel autópályán, a kezelőrendszerben kicsit bonyolult megoldani, hogy egyszerre lehessen rádiót hallgatni és az Apple CarPlay-en át Waze-zel navigálni, de alapvetően személyautós a belső tér, kényelmesek az első ülések még egy nagyon hosszú úton is, a távolságtartó tempomattal pedig elég kényelmesen tudtunk autózni vele.Útközben Laci meséli nekem és Somának, mi a navigálás titka, mert bizony nekünk is többször kell majd itinert olvasnunk, és felkészít minket lelkileg a hűvös éjszakai sátrazásokra, a mindenhova bejutó porra, és a gyakran előforduló veszélyekre.
Taktikai hibát már most vétettem: idejekorán elszóltam magam, hogy egyik végzettségem szerint autószerelő is vagyok, így aztán valószínűleg rám fog maradni a karbantartási feladat, hoztunk csomó légszűrőt, három olajszűrőt – számomra megdöbbentő, de az intervallumszerviznek számító olajszűrő-cseréhez papíron le kellene engedni a váltót a helyéről, de némi kézügyességgel ki lehet játszani anélkül is, szerszámot mindenesetre hoztunk, aztán majd meglátjuk, mire megyünk vele. Elméletben megnéztük a féltengelycserét, illetve ha szakad egy kormányösszekötő gömbfej, akkor azt is ki tudom cserélni rövid úton, egyéb pótalkatrészt nem is hoztunk: bízunk a technikában, ha meg mégis lekotlunk, akkor Marokkóban és Szenegálban még Isuzu márkaképviselet is van, valami majd csak lesz.
Napokig pakoltam, de mégsem jött össze minden
Egy afrikai útra nem úgy pakolsz be, mint bárhova máshova: a felesleges műanyagpazarlást nehezen viselő lelkem ellenére minden napi váltóruhámat külön folpackba tekertem a szaharai por miatt, gyógyszerekkel, extra törölközőkkel, tisztálkodási cuccokkal hatványozottan készültem, a nemrég vásárolt mobilomat búvártokban fogom használni, a saját laptopom helyett pedig egy céges gép üres Windows 11 rendszerét konfiguráltam magamnak még az indulás előtti órákban.
Mindemellett persze gondolkodnod kell azzal a fejjel is, hogy a csomag mélyére rakott teljes szerszámos láda mellé legyen egy gyorsan előkapható, kis szerszámcsomag a legfontosabb dolgokkal, hogy legyen egy normális lámpád, amivel tudsz dolgozni, vagy akár csak este a sátorban navigálni, és persze a dugi dollárjaidnak is külön helyeket kell találnod, hogy ha véletlenül illetéktelen kezekre kerülne egy része, akkor se maradj pénz nélkül. Apró fun fact: több budapesti pénzváltóban hülyének néztek, hogy 1-5 dolláros papírpénzből szeretnék nagyobb mennyiséget venni, és nevetve közölték, hogy itt ilyet nem tartanak, máshol meg, ahol félve kérdeztem rá a kis címletek jelenlétére, elővették a nagy kötegeket, és csak azt kérdezték: mennyit kérsz?
Amit most már biztosan tudok: lámpából nem hoztam elég jót, a kütyüim tisztításához nem hoztam megfelelő cuccot, nincs szerelőponyvám, ha fetrengeni kell, hosszú és légáteresztő ruhából nem kaptam olyat, amilyet szerettem volna, és persze a pakolás végére azt is elfelejtettem, melyik táskában keressem a naptejem, vagy a tusfürdőm.
Estére megérkeztünk Nizza és Cannes közt félúton elhelyezkedő szállásunkra, ami elég sok pénzért egy gyönyörű környezetben zárt lakóparkjában lévő, közepesen leélt és elhanyagolt lakás, de van benne egy saját fürdőszobánk és két WC-nk, amit pár nap múlva minden bizonnyal vissza fogunk sírni, akárcsak azt a kiváló mákos bejglit, amit Mezei Dani kolléga hozott az esti pizzázást lefojtandó.
A zárt parkoló előnyét persze csak a Mitsubishi élvezi, mi az Isuzu 2,4 méteres magasságával megszívtuk, próbálkoztunk beállni, de szégyentolatás lett a dologból. Holnap viszonylag laza nap jön, csak az autók technikai átvétele köt minket időhöz, de rengeteg szabad óránk lesz: megpróbálom kialudni magam, aztán bejárjuk a 2024-es Col de Turini felfutót, és Monte Carlóban is megnézzük a legendás városi F1-pályát.
Az Africa Race-sztori előző része:
[1. rész] ... és akkor mi karácsony után elindulunk
