Nagyon nehéz a semmiből előrántani ma egy gyártót, főleg a prémium szegmensben, hiszen oda presztízs kell. Azt pedig szintén nem könnyű a nullából felépíteni, ezért érdemes trükkökhöz folyamodni. Bevágódnál az amerikai piacon? Gondolkozz úgy, mint az amerikaiak, és építs egy vagány street rodot dübörgő V8-cal!
Legalábbis ez volt a Lexus haditerve a '90-es évek végén, amikor megszületett a Street Rod koncepcióautó. Vagyis nem kifejezetten koncepció volt ez, hanem inkább egy marketingfogás egy igazi hot rod rajongótól, aki ezzel együtt egy álmát is megvalósította. Ő volt Yale Gielsz a Toyota US befolyásos vezetője.
Az '50-es években nőtt fel Kaliforniában, ahol akkoriban hasított a hot rod kultúra. Már gyerekkorában szerelmese volt a tuning műfajnak, és bő 40 évvel később elé került egy remek lehetőség. Állítólag egy közeli barátja épített street rodot egy 1932-es Ford alapjaira, amin felbuzdulva támadt egy remek ötlete.
Ez volt a Lexusnak az a korszaka, amikor a legendás LS 400-ban debütált 1UZ-FE számú V8-as motor éppen kapott egy frissítést, és szerették volna népszerűsíteni. Főleg az amerikai piacon lehetett ebben komoly potenciál, ugye ott a V8 olyan gyakori tárgy volt, mint nálunk a soha le nem bomló skálás szatyor. Az új motort ráadásul akkoriban egy friss változó szelepvezérléssel beemelték a szintén új, második generációs GS 400-ba.
Itt ér össze a két történet, hiszen Gielsz egy street rodot akart, aminek elengedhetetlen eleme a V8, miközben a Lexusnak jól jött a reklám. Nem kellett sokat könyörögnie az anyacégnek, a japán gyártó 1997-ben hamar rábólintott az ötletre.
Japánokhoz hűen nem vették félvállról az építést. Komoly mérnököket kölcsönöztek a Toyotától, a külső dizájnhoz pedig még a Hot Wheelstől is csábítottak embert. Az alapot itt is egy 1932-es Ford adta, ám ennek végül a kasznija maradt csak meg, szinte érintetlenül. Az autó vázát újragondolták és megerősítették, hogy merev szerkezetet kapjanak. Ne felejtsük el, hogy nem egy stílusos polcdísz építése volt a cél, hanem egy japánokhoz méltó, innovatív, megbízható, modern és kényelmes tuning autó létrehozása amerikai stílusban.
A projekthez a híres versenyző Rod Millent is behúzták, aki főleg a futómű megtervezésével és hangolásával foglalkozott. Az első futóművet dupla A-lengőkarokkal oldották meg, ami teljesen egyedi tervezés szüleménye, míg a kormányzásért egy kissé áthangolt GS 400 kormányműve felelt. Itt további érdekesség, hogy a lengéscsillapítókat egy húzórudas rendszerrel oldották meg a megszokott nyomórudas helyett. Hátul hasonlóan építették meg a futóművet, viszont több kitámasztókart alkalmaztak a stabilitás érdekében.
Az egész projektből áradt a komolyság, mégsem volt fontosabb eleme a reklámozni kívánt V8-asnál. Az alapanyag ugye az említett 4 literes erőforrás, ami gyári állapotában 290 lóerőt és 407 Nm nyomatékot ad le. Ezek is finom számok, ám Gielsznek ez nem volt elég. A Toyota Racing Development (TRD) segítségét kérték, akik örömmel estek neki a motornak.
Első körben felfúrták, majd növeltek a szelepemelés mértékén. A leömlőrendszert átemelték egy Toyota versenyautóról, a másik oldalra pedig felkerült egy Borla kipufogórendszer. Ezekkel a módosításokkal a motor még mindig szívó állapotában - immár 4,2 literes lökettérfogattal - 430 lóerő leadására volt képes, amihez társult 488 Nm forgatónyomaték. Hogy ne csak ütős legyen a motor, de szép is, végső simításként több látványos elemet is kifényesítettek vagy krómoztak, illetve 8 polírozott szívócsonkot pakoltak a tetejére.
Kézenfekvő lett volna a motorválasztás után, hogy az amúgy is rá való 5 sebességes automata váltót használják a GS 400-ból, viszont a mérnökök szerint a kuplungszerkezet elvérzett volna a megnövekedett teljesítmény miatt. Ezért vették elő a 4. generációs Toyota Supra túlméretezett és bivalyerős 6 sebességes kézi váltóját, aminek gyerekjáték volt kezelni ezt az erőt. Emellett külön izgalmas részlete lehetett az autónak, hogy a sok három- és négysebességes amerikai automata között felbukkan egy hatgangos kézi.
Az autó elkészült és elsőre nagyon különös látványt nyújtott, hiszen egy klasszikus street rod alapot vettek elő a mérnökök. Viszont egy nagyon komoly futóműrendszert építettek alá, a motor sem az a lustán rotyogó V8-as volt és hát a Lexus-logós alumínium felnik sem elterjedtek ebben a műfajban. A végeredmény mégis egy '50-es évek stílusát visszaidéző vagány street rod, ami olyan vezetési élményt nyújt, mint egy modern Lexus sportautó.
Az autót 1998-ra végül bemutatták, és több rangos amerikai tuning eseményen is komoly figyelmet kapott. Bár nem az a hagyományos koncepcióautó, azért a Lexus végigrángatta a világ legkomolyabb autós rendezvényein, hiszen csak az ő hátszelükkel készült a Street Rod.
Forrás: Autoevolution
További cikkeink
