Kedvenc nem létező autóim

Elkaszált tanulmányokra koncentráló sorozatomban hatvan gondosan megépített, végül gyártásba sosem került karosszériaváltozatot gyűjtöttem össze az elmúlt hatvan évből. A maga módján mindegyik szimpatikus darab, simán el tudtam volna képzelni, hogy szembejön belőlük egy-egy a forgalomban. Anyaggyűjtés közben némelyikbe mégis jobban beleszerettem a másiknál, most a kedvenceimet gyűjtöttem össze minden kategóriából. Eddig nem hiányoztak, most már vágyom rájuk. Bátran megtehetem, nem fenyeget a veszély, hogy egyszer veszek egyet, mert többnyire egyedi darabokról van szó.

Citroën C5 Airscape (2007)

A kabriók még mindig ügyesen keltik az elérhetetlen álom illúzióját. A Citroën persze nem is hitegetett senkit azzal, hogy piacra dobja a C5 nyitható tetejű változatát, a 2007-es Airscape mégis olyan meggyőzőre sikerült, hogy szinte már megsajnáltam a csapatot, akik vérüket és verejtéküket tették egy marketing célból megépített projektbe. Részben ezért, részben azért választottam ezt, mert visszahoz valamit a klasszikus francia eleganciából, az egykori, Chapron-féle DS-ek szintén limuzin alapokra építkező világából.

Rover 75 Coupe (2004)

Bármilyen anakronisztikus volt, nekem annak idején tetszett a Rover 75 eltartott kisujjú angol karaktere, és sajnáltam, hogy a vesztébe rohant ez a többet érdemlő márka. Nem kevesebb, mint a századik szülinapjukra készült a kupé változat, ami annak ellenére gyártásra késznek tűnt, hogy a bemutatása után nem sokkal csődbe ment az akkoriban éppen Rover Group néven futó cég. A harmonikus formaterv miatt elképzelhető, hogy ha valamilyen csoda folytán piacra tudták volna dobni, egyszer még lett volna gyűjtői értéke.

Alfa Romeo 75 Sportwagon (1986)

Ennek a 75-nek sokkal nagyobb esélye volt a szalonokba kerülni, a családi kiszerelésű Alfát ugyanis komolyan gondolták az olaszok, egészen addig, amíg a Fiat meg nem vette a céget. A Rayton Fissore üzemében épült hét darab prototípusnál több sajnos nem is készült, bár a 33-asból később lehetett hasonlót venni. Miért kéne annyira? Mert a praktikus kombikat méltatlanul tartják bénának, és mi mással lehetne ezen az attitűdön változtatni, mint a rajongók számára utolsó igazi Alfával? Ezt a receptet végül a 156 és a 159 is sikerre vitte.

Citroën BX Dyana (1986)

Tudom, megint Citroën, de a shooting brake-ek tízes listájából is ezt látnám szívesen otthon. Eleve nagy kedvencem az egyszerre korszakos, mégis kortalan BX, és miközben a Breakért nem tudok annyira lelkesedni, ezt a háromajtós vagányságot napi autóként is tudnám élvezni. A kombi gyártását magára vállaló Heuliez karosszériaépítő annyira lelkes volt, hogy önszorgalomból tette bele a munkát a tanulmány megépítésébe. A márkától nem kaptak rá pénzt, nekünk maradtak a szintén hozomra kinyomtatott prospektusok.

Peugeot 504 Loisirs (1979)

Ezt is az Heuliez rakta össze, de az 504 franciául szabadidőt jelentő Loisirs kivitele már a Párizsi Autószalonra készült, így ha közvetlenül is, de nem csak vitt, hozott is némi pénzt a Pick-up promotálásával. Nyilvánvaló, hogy a Matra Rancho ihlette, és éppen ezért nyerte meg nálam a crossoverek körét. A válogatásból is látszik, hogy akkoriban még milyen extrém ötletnek számítottak a terepes modellek, sok bátor koncepcióból pont emiatt nem lett semmi, pickupokból viszont ma is készülnek kempingautók sokféle felépítménnyel.

Volkswagen Tristar (2014)

Ha már szóba kerültek a pickupok, a soha meg nem valósult koncepciók utolsó gyűjtéséből is egy olyan ínyencséget választottam, ami egy másik, szívemnek kedves modellre, a T3-as Transporterre utal. A szintén szabadidős tevékenységekre szánt, Syncro összkerékhajtású TriStar modern utódját a farmotoros elődhöz hasonló platókialakítás különböztette meg az akkoriban kapható duplakabinos kiviteltől, és annak ellenére, hogy seprű helyett a pótkerék lett a plató állandó tartozéka, kihúzható fiókkal tette volna magát hasznossá.