Vállalkozói élet 82. nap – Megnyitottunk, de csak most jön a neheze

A cikksorozat célja továbbra is betekintést nyújtani egy induló autókereskedés mindennapjaiba, buktatóiba és sikereibe azoknak, akik hozzám hasonlóan az önállósodáson törik a fejüket, de fogalmuk sincs, miként tegyék. 

Bár az üveggyapot itt-ott még mindig beszúr, végtagjaim hegesek, és hetek óta nem aludtam rendesen, legalább látványosan elköltöttünk tizen-milliót anélkül, hogy eladható autókra pazaroltuk volna. :)) Már a harmadik hónapja vagyok a magam ura, hat hete pedig megnyitottuk a telepet is – de vajon tényleg erre volt szükségem?

Egyelőre úgy tűnik, mindenképp, hiszen már senki sem szól bele, mikor reggelizek, vagy hogyan csinálom a dolgaimat. Ha elrontok valamit, csak magamat hibáztathatom, ha pedig sikert érünk el, az is a miénk, vagyis a vállalkozói élet tulajdonképpen egész jó is lehetne, ha:

• nem járna óriási pénzügyi kockázattal, ugyanis már javában a saját pénzünket reszkírozzuk.
• fix munkaidőben zajlana, de ehelyett úgy tűnik, a vállalkozó 0-24-ben vállalkozó, sosincs vége a munkaidejének, de mondjuk erre maga vállalkozott.
• nem lennének olyan adminisztratív terhek, mint a meglehetősen barátságtalannak tűnő vállalkozói környezetben kideríteni, mire lehet szüksége egy cégnek, - vagy számlázni, járulékot fizetni, illetve egyéb bürokratikus feladatokkal szüttyögni.
• nem kellene elutalni azt a néhány millió forint ÁFA-t minden hónap huszadikán akkor, amikor már épp kezdenek jónak tűnni a számok.
• nem lenne komoly versenyhelyzet, ugyanis a környékünkön, Óbudán számtalan remek, jól bejáratott kereskedés működik évtizedek óta, aminek egyébként örülni kell, hiszen ez vonzza a vásárlókat.
• nem találnának meg folyamatosan a más kereskedésekből már kidobott nepperek, akik a korábban összetört, vagy visszatekert bánatokat akarnák hozni eladásra, hogy idővel lelakják a cég nevét, majd továbbálljanak.

A témában edzettek persze most jót nevethetnek, de én kezdő vagyok, jogom van minderre rácsodálkozni, ahogy arra is, hogy startupként kizárólag banki hiteleket sodor elém az algoritmus, államilag prezentált oktatóanyagot, vagy valami kipipálandó listát, hogy mégis mi kell a nyomorultnak, aki bármibe kezd - haha - azt várhatom. Pedig jó lenne, hiszen ezúttal tényleg az a cél, hogy példamutatóan működjünk, meg hogy ne akkor derüljön ki, hogy valami hibádzik, amikor megkapjuk a büntetést. Ja, bocs, a NAV-ot azért kiemelném, nekik van egy hozzám hasonló uborkáknak szóló mentor-programjuk, aminek tökre örültünk, csakhogy hiába regisztráltunk, azóta sem kaptunk még semmit.

De mi van a teleppel?

A milliódolláros bébi, vagyis a mobil iroda összeállt, viszont a zúzott kő még hátra volt, amiből hosszas kalkulációt követően 90 tonnát rendeltem. Ennek java - a Kopasz tanácsára - andezit lett, ami bár jóval drágább, szerinte nem porzik úgy, mint a fehér murva, így végül a kiállítótér sötét alapot kapott. A szállítást végző billencs olyan hatalmas volt, hogy még a frissen épített kerítést is meg kellett bontanunk, hogy betolathasson, de sebaj, ezen már végképp nem volt időnk siránkozni, ugyanis az órabérben dolgozó Bobmacska ekkor már javában berregett, majd megállás nélkül dolgozott is egész nap, míg a közel ezer négyzetmétert el nem terítette.

De a köveket nem lehet csak úgy hanyagul szétszórni, ahogy Marcika azt naivan elképzelte; a talajt alaposan lapvibrálni is kell, hogy rendesen összeálljon. A második, vibrálással töltött nap délutánján jártunk, a lenyugvó nap fényei átszűrődtek a mindent beterítő porfelhőn, miközben magamban már a forró műanyag égett szagát és a lábam körül rajzó szúnyogokat átkoztam.

Ekkor vált gyanússá, hogy talán mégsem a budaiak égetik a lopott rézhuzalt, és nem is a szúnyogok csípnek ennyire; valójában a vibrátorom kapott lángra alattam, és olyan hővel égett, ami szinte a csontjaimig hatolt. Miután pánikszerűen leállítottam, persze többé meg sem moccant, így nem maradt más, mint hogy a telep legtávolabbi pontjáról visszavonszoljam a hetvenkilós gépet, ezzel szétcseszve korábbi munkám javát. Később kiderült, a problémát az eldugult légszűrő okozta, ami miatt nem volt rendes hűtése a gépnek, és azért nem indult, mert a keveréktől lekokszolódott az egyetlen gyertyája is.

Hogy világos legyen: ez a nap egymillióba került, kővel, vibrátorral, bobmacskával, ebéddel.

Nyitás előtt még sehogy sem álltunk.

Volt egy üres, iszonyúan drága, kövekkel borított placcunk, és egy irodánk ajtók és ablakok nélkül, csupán néhány lelógó vezetékkel. Se áram, se mosdó, se gépek, se ajtók, se ablakok, de budi, se bútorok – szóval inkább hasonlítottunk egy épülőfélben lévő Csernobil díszletre, mint kész telephelyre. Íme: 

Aztán, mintha csak egy amerikai házfelújítós műsor elevenedett volna meg, hirtelen feltűntek a barátok és ismerős arcok a távolban, 12 óra leforgása alatt pedig minden a helyére került. Elkészült az iroda, a kapu, meg a köret, na és megjöttek az arculati elemek is, vagyis a cégtáblák, molinók, zászlók stb., tehát minden, amire egy cégnek a megfelelő arculathoz szüksége lehet. 

Ez a nap újabb 2,5 millióba került, hiszen amíg a csapat egyik része épített, a többiek székeket, számítógépeket, nyomtatót, hűtőt és minden mást mentek el beszerezni, vagy öltöztették a placcot.

Hogy mi történt azóta?

Megtelt a telep járgányokkal, kialakítottuk a chill-teraszt (1,5 Mft.), felépült a fotós fal is (700 Eft.), és sikerült eladni úgy huszonöt autót, amit bizóba hoztak a környékbeli tulajok. Mindezt pedig egy igazi, nagyszabású nyitóbuli koronázta meg – amire Magyar Péter rászervezett egy tüntetést a szomszéd Kunigunda utcába, melynek hatására egy pillanat alatt úgy tízezren lettünk a partin. :)

Hotdog és pizza illata szállt a levegőben, az italok folytak, nyolcvan éves Jaguarok csillogtak, mellettük újnak hatott még az állólámpás is, a partin pedig tiszteletét tette mindenki, aki számunkra fontos. A kétszáz fős összejövetel költsége végül egy újabb guriga volt a DJ-vel, hangszettel, kamerással, fotóssal, pizzákkal és minden mással, ezt csak azért írom, hogy aki hasonlóban gondolkodik, tudjon egyáltalán valamivel kalkulálni.

Szóval, ha saját kereskedésben gondolkozol, minden baráti szeretettel azt javaslom, hogy:

• Próbálj meg jó helyen tábort verni, a lokáció iszonyú fontos, mi ezért költöztünk Óbudára. Mi szerencsések vagyunk, hiszen ötven méteren belül van a műszaki- és eredetvizsga állomás, az átírás, a vámügyintézés, a szerviz, a fényező meg néhány helyi kifőzde is.
• Társulj valakivel, aki segít a kivitelezésben, vagy ért a céges papírmunkához, könyveléshez, mert egyedül a szakmai rész is untig elég lesz. Mi ötkor zárunk, és még sosem indultam haza nyolc előtt.
• Tartsd alacsonyan a rezsit, mert szívás minden hónapot mínusszal kezdeni, pláne amíg nincs bevezetve a hely. Nekünk a rezsink, a kolléganő költsége és a saját fizetésünk együttvéve sem haladja meg sokkal az egymilliót.
• Legyen stratégiád, és üzleti terved, amit kitalálni és papírra vetni sokkal bonyolultabb persze, mint hivatkozni rá, vagy pláne betartani. De enélkül ne kezdd el, mert nem fogod látni azt, hogy merre tartasz.
• Gondolj az online jelenlétre, az arculat kivitelezésére kérj fel profit, egy rendes weboldal pedig ma már minimum elvárás az ügyfelek részéről, mint autóknál az elektromos ablak. És a közösségi médiát is nyomni kell, ami akár szórakoztató is lehet, ha elég exhibicionista vagy hozzá.
• LEGYEN EGY PÉNZÜGYI RENDSZERED: Excel, vagy bérelt program, tökmindegy, enélkül az első nap beszopod, mert nem fogod tudni, hogy mire mennyit költesz, vagy mennyi pénzed van még, amit elkölthetsz. Ez legyen a nulladik lépés, hiszen a pénzmozgás már a cégalapítástól elindul!
• Aztán nem árt, ha veszel autókat, hogy legyen mit eladni, meg hoznak ügyfelek is eladó paripákat, különben üres parkolónak néz majd a környék.

Összességében azt gondolom, hogy húszmillió forint az a határ, ahol már reálisan el lehet kezdeni gondolkodni egy autókereskedés beindításában, ha megvannak a kapcsolataid, tudásod, kitartásod és akaratod, meg van egy kis szerencséd is, ami nélkül sokkal nehezebb dolgod lesz. Én pedig mindenkit csak ösztönözni fogok ezentúl az önállósodásra, mert tök jó, csak rengeteg erő, kitartás és akarat kell hozzá. Ha elakadsz, írj és segítek, amiben csak tudok. 

Hajrá!

(P.S.: Ja, és nem bírtam ki, Sacco emlékére vettem egy Bálnát, de már el is vitte a tréler, beszámoló hamarosan.)