Imre nevű kedves olvasónktól kaptuk az alábbi levelet egy régebbi Honda Legend tesztünkre. Imre Honda-függő, de ez nem betegség, csak szimpla szerelem és levele nagyon aranyos. Szinte kedvem lenne beülni vele egy kávéházba, és egy forrócsoki mellett elbeszélgetnénk a Legendjéről, valamint a menedzserekkel kapcsolatos előítéletekről.
Köszönjük!
Feladó: Imre
Küldve: 2008. március 26. 17:14
Tárgy: legend91
Most hüppögve ülök itt, amíg e sorokat fogalmazom. Nem is lesz jól megfogalmazva, mert zsepit kell még előhalásznom. Méltatlan, és gonosz-gonosz-gonosz cikket írtatok a Honda Legendről. Nekem egy rakás autóm volt már életemben (ha jól meggondolom, tán 45 körül lehet a számuk), és abszolúte Honda függő lettem. A Legend meg kifejezetten a kedvencem. Hogy lehet-e szeretni? Egyszerűen nem lehet nem szeretni!
Nekünk volt 1990-es kupénk, van egy 1992-es kupé most is, volt 1997-es 4ajtós, és van most 2006-os négyajtós. Én egy Chrysler Visiont (nem röhögni!) gyűrtem, amikor a barátnőm kuplerájával (elnézést, így hívjuk a kétajtós Legendet) közlekedtem pár napig. Hát... A hasznaltauto.hu hamar gazdagodott egy új gazdit kereső Vision-nel, és szegényebb lett egy eladó Legenddel. Bele kell dögleni, annyira jó kocsik, de komolyan! Hozzáteszem (sietve lekopogom), nekünk sem a fogyasztás, sem az egyéb fenntartási költségek nem vernék oda a családi kasszát, tehát igazságtalan lennék, ha a mi "laza döntésünket" állítanám be etalonnak, de azt el kell ismerni, rászolgált a bizalomra mid a márka, mind a típus. Olyannyira, hogy most, amikor céges autót kellett választanom (manager vagyok, na és, bajod?! meg lehet inni velem egy kávét), akkor a GS450h és a CLS után beülve az aktuális Legendbe, már nem is volt kérdés, melyiket válasszam.
Szóval én teljesen másképp látom ezt a típust (jelzem általában az autókat is, de most arról regélni, mennyire eredeti gondolat egy régi Jag' felkutatása és felújítása, vagy egy "Pagoda Merci" ápolgatása... hm... ez egy másik sztori, amelynek a címe ez lehetne: Yofey vagy, öreg bogárral jársz, mert az annyira stílusos).
Szóval a lényeg: igenis örülök, hogy vannak még első generációs Prelude-ök az utakon, szépen felújítva. Ha néha utamba kerül egy ősöreg Celica, már mosolyodom is elfele az örömtől. És mindenekelőtt nem bánom, ha egy-két öreg Legenddel is találkozhatom, amelynek volánja mögött büszke, és szerető gazdi feszít. Legyen is büszke. A vajszínű 123-as, 115-ös, vagy mittomén, melyik a "tuti szám a merdzsóknál" meg monnyon le! Vagy valami... Felhúztam magam. Túlzottan szeretem ezeket a gépeket. (Az egész ablakot nem látom egyben, és lusta vagyok visszascrollozni, tehát lehet, hogy a végére megbomlott a koherencia a mondataim, valamit a duma eleje és vége között - vagy csak a szinapszisok az agyamban...?)
Maradok tisztelettel, és maradok Legend-függő.
Sziasztok!
Imre
