Mi az, nem fogtál még faszt?

Milyen ember az ilyen, morogtunk kérdést az elmúlt hetekben érkezett leveleket olvasva. Előző cikkünkben kértük, írják meg nekünk modortalan autós-motoros oktatókkal szerzett tapasztalataikat. Nem gondoltuk, hogy ennyi levél érkezik. Ha a Magyarországon dolgozó több ezer oktató közül csupán ez a néhány tucat a bunkó, akkor is óriási baj van. Persze ettől még szórakozhatunk önfeledten. Mellesleg megjegyezném, nem kell kompromisszumot kötni. Ha nem megfelelő a kiszolgálás, a hangnem, egyszerűen keresni kell egy másik autósiskolát. Az oktatók túlhajszoltságáról, illetve alulfizetettségéről nem a tanuló tehet.

Volt, aki védelmébe vette Makó Dezsőt, az első cikk főhősét, akivel még telefonon is sikerült beszélnünk az országos hírű módszereiről.

Balázs azt íjra: „gimnazista koromban szereztem B kategóriát, majd kb. 2004-ben A korlátozottat (onnantól végig motoroztam is), és tavalyelőtt gondoltam, hogy megcsinálom a rendes A-t. Azt egy másik iskolában kezdtem el, ott szereztem meg a rutint, egyszóval jónéhány oktatóval találkoztam. Dezső volt köztük a legnormálisabb.

Az autósoktatóm folyamatosan alázott, ami annyira lebénított, hogy volt, hogy tényleg durvákat hibáztam. Emellett intézte a saját ügyeit, hol sajtot, hol pancsolt benzint, hol cigit vásárolni mentünk oktatás alatt, míg ő ezeket intézte, én ültem a kocsiban.

Bezzeg Dezső...

Dezső nem lógta el az órákat, tényleg levezettük őket, ha jól emlékszem ketten-hárman alkalmanként. Végigjártuk az összes útvonalat, közben  mindig mondta mire kell figyelni, mit néznek a vizsgabiztosok stb. Ha valami nem volt világos, óra után megkérdeztem mi hogy van, korrektül elmondta (motoron ugyebár nem lehet visszaszólni).

Nyilván volt, hogy kiabált. Én már adtam át a kormányt kocsiban friss jogsisnak, és nemegyszer öntött el a hideg veríték, és emeltem fel én is a hangomat. Ez szerintem természetes reakció, ha durva szabálytalanságot látunk, úgy hogy mi vagyunk a felelősek.

Azért is érdekes, amit Balázs ír, mert a tanulókat minden műfajban két csoportba lehet sorolni. A többség egyszerűen ki nem állhatja, ha oktatás címszó alatt a becsületébe gázolnak. Az oktató autója, vagy az iskola motorja a tanuló számára a tanfolyam elejétől a végéig idegen. A rendszer nem engedi, és az oktatók zöme sem érzi szükségesnek, hogy a rutintalan kezdő, a tanfolyam végére otthonosan mozogjon a helyzetben. Hiszen akkor mitől volna ő alárendelt. Jellemző szlogen, hogy a jogosítványhoz nem jár vezetési tudás, hiszen ilyen rövid idő alatt képtelenség megtanítani valakit gépjárművet vezetni. Az ilyen rövid idő pedig lehet a B125-höz rendelt öt, vagy akár az autójogosítványhoz szükséges harminc gyakorlati óra. Ebbe tényleg csak a kiabálás fér bele.

A bizonytalanság fenntartása, a szorongató érzés fokozása nem ismeretlen az autósiskolák világán túl sem. Az az érzésem, hogy ez még mindig elfogadott oktatói és tanári alapállás Magyarországon. Úgy legalább biztosan figyel a beutalt, gondolják a terror támogatói. Azt a verziót sajnos nem fogadhatjuk el, hogy bizonyos esetekben egyszerűen nem működik a kémia a két fél közt. Néha a családi baráttól vett vezetési leckék sem jelentenek megoldást. Nem jó a műfajok keverése. Tibinek például máig nincs meg a jogosítványa, pedig Audival kezdte.

Harmadik alkalom: forgalom utánfutóval

Az én sztorimnál az oktató nem feltétlenül volt bunkó, viszont az ő hibájából a mai napig nincs meg a jogosítványom. Ha ezt olvassa biztos magára ismer, de nem szeretnék beazonosíthatóan beszélni róla. Szóval a sztori: Tavaly nyár, Budapest. Apám haverja az oktató. Milyen jó, hogy benzinpénzen megtanít vezetni, menjek hozzá.

Természetesen a város másik fele, csak oda 2 óra busz. Első alkalommal még minden rendben volt, aztán a második alkalomnál már mentem is a forgalomba. Életemben nem vezettem még autót, nemhogy egy óriási Audival kimenjek a forgalomba. Harmadik alkalom: forgalom utánfutóval. Negyedik alkalom: forgalom, félidőben megálltunk egy áruház mellett és elment vásárolni. Ötödik alkalom: véletlenül a rutinpályán voltunk. És ez így ment tovább, míg egyszer csak azt mondta, mehetek vizsgázni.

Rutinpályán kétszer voltam, az emelkedős indulást összesen kétszer csináltam meg. A gyorsulást és a szlalomot körülbelül háromszor. Az autósiskolánál épp akkor akció volt, miszerint ha elsőre lerakom a kreszt, a forgalmi vizsga árát átvállalják. Azt gondoltam jó, max. majd másodszorra átmegyek. Megbeszéltük, hogy két hét múlva szerdára lejelentette az időpontot, és találkozunk még az előtte lévő napon és gyakorlunk egy kicsit. Na, de a vizsga előtti kedden mondja, hogy á az nem úgy van, jövő csütörtökön van a vizsga, mert csak oda kapott időpontot. De miért nem szólt? Esetleg lehet, hogy szeptemberben már dolgom van? Dolgom is volt, friss egyetemistaként a tájékoztató napokon kötelező volt a megjelenés. Azt mondta, nem tud mit tenni, mondtam, hogy én se. Elváltak útjaink, azóta nem beszéltünk, buktam a benzinpénzt, és most nincs pénzem újra elmenni oktatóhoz.

Persze van, amikor nincs okunk félni az oktatótól. Amit a vele töltött időben érzünk, az inkább szánalomnak nevezhető. A történet részleteit a sufni tuning blogon olvastuk, ahová a szerző és tanfolyamkárosult, Kristóf hívott meg minket. A további részletekért kattintsanak oda.

Szólítsanak Doktor úrnak!

A rutin oktatómat nevezzük nemes egyszerűséggel Doktor úrnak ugyanis mindig kihangsúlyozta, hogy ő doktor, és 30 évet szolgált le a seregben. Ez sajnos stílusán kicsit sem volt érezhető. Doktor úr szeretett őrült módjára üvölteni, és csapkodni a műszerfalat. Volt, hogy egy órát késett a megbeszélt időpontról, szűrő nélkül szívta az ukrán cigit, fittyet hányva arra, hogy az autóban ülő többi embert ez zavarja-e. Nem véletlenül használtam a többes számot, ugyanis volt olyan óra, amikor öten ültünk egyszerre az autóban. Egy órára behívott négy tanítványt, és az egy tanórát felosztotta a négyünk közt. Mindenkinek jutott tíz perc vezetés, és a maradék időben meg a hátsó ülésen ült.

Doktor úrnak egy Seat Ibizája volt, melynek műszaki állapotáról egy külön könyvet lehetne írni, az autóban az első pár óra egyikén elszakadt az ékszíj és ennek következtében elment a hűtés és a töltés. Úgy tűnt, Doktor úr nem érzete fontosnak, hogy autója műszaki állapota megfelelő legyen, egyszerűbb volt, az amúgy is forró májusi időben őrült módon fűteni az utasteret, hogy a hűtővíz 90 fok alatt maradjon.

Mi az, nem fogtál még faszt?

Persze van, aki öniróniával áll a dologhoz. Tudja és vallja magáról, hogy fakezű autóvezető. Ilyenkor az oktató leveheti a szájkosarát, és élhet szenvedélyének. Anna így emlékszik

Az első hiba természetesen az, hogy tehetségtelen vagyok. A második az volt, hogy egy ismerősömhöz mentem kiképzésre. Harmadik ok az volt, hogy én is, mint minden hülye tizenéves a legnagyobb autót szúrtam ki magamnak, elvégre az a menő. Több, mint féléves hasztalan próbálkozás után az oktatómmal úgy döntöttük, ne erőltessük azt ami nem megy.

Egy kis szünet kezdődött. Gondoltam, ha érlelődik a dolog, jobb leszek. Aztán vissza a volán mögé, de most női oktatóval, csajos kisautóval. Ezek ellenére is bénáztam tovább, mikor is rájött az oktatóm, hogy az lesz itt a baj, mint egy régi tanítványánál, azaz a térlátás erős hiánya. Nálunk az a csel, hogy messzebb lévő dolgokat szúrunk ki. Ahhoz mérjük magunkat, az autót, hogy egyenes-e, vagy mennyire van távol adott autó, tárgy, jelzőlámpa stb.

Ezek után már én is kezdtem egyenesbe jönni, bár azért rutinvizsga előtt beletolattam egy árokba, de ez inkább véletlen volt. Forgalomban remekeltem, sőt még pár olyan nagyszerű életbölcsességgel is gazdagodtam, mint: "mi az, nem fogtál még faszt? Ne simogasd a sebváltót, markolj rá erősen."

Ellenben a vizsga meg lett elsőre. Egy szó mint száz, olykor tényleg az oktató személyén is múlik mennyire nehéz ez a jogosítvány. Egy dolog azért rosszul esett. A forgalmi vizsga előtt megállíttatta velem az autót, a szemembe nézett és megkért, hogy őszintén válaszoljak a kérdésére.

"Te drogozol? Nem?? Akkor, hogy hogy így vezetsz?"

Sonkó nevű olvasónk fogalmazta meg a tökéletes végszót. Szerinte a sok oktatónál meglévő, csak akkor szólok ha rosszul csinálod hozzáállás nagyon helytelen. Az embernek szüksége van pozitív megerősítésre, mert egyrészt tudja, hogy az oktató nézi is mit csinál, nem csak épp nem vette észre a hibát. Másrészt, nem rögzül be az, hogy mit ront el már megint a tanuló. Nincs szükség dicsérettel elhalmozásra, egy egyszerű oké, vagy az ez így rendben van formula is megtenné.

Jó lenne, ha a magyar autós oktatók körében ez a hozzáállás válna uralkodóvá. Az sem baj, ha ehhez egy kicsit meg kell sérteni a bunkó oktatót. Szálljunk ki, csapjuk rá az ajtót és játsszuk el, hogy vége mindennek. Az általában működik. Fontos, hogy a tanuló az első percben kérje ki magának a minősíthetetlen hangnemet. Akkor talán végleg eltűnik az autósiskolákból az útszéli stílus. Talán.

Update:

Most kaptuk az alábbi levelet olvasónktól, Bélától. Nem volt kifogása ellene, ezért megosztjuk az élményeit:

Az én oktatóm igazi embergyűlölő vadbarom volt, egy horkoló, krákogó, szuszogó, büdös, förtelmes, mocskosul rosszindulatú tahó, akit leginkább az alábbi, fröcsögő gyűlölettel elsziszegett mondata jellemez: „Nem vagytok ti embereeek! De még állatok seee! Mer még a zállat is gondókodik!”

Ezzel együtt is egyébként elég jól megtanított vezetni, mert ezzel a végtelenül nyers, brutális stílusával kikényszerítette, hogy senki se merjen hibázni mellette. A reménytelen széplelkeket persze még a legelején eltanácsolták tőle, amúgy mindenki másnak leginkább ajánlották. Emlékeszem, rettegve mentem vizsgázni a terrorban töltött hetek után, azt mondogatva, hogy ha nem sikerül, hagyom a fenébe az egészet, inkább járok rollerral. A vizsga persze tökéletesen sikerült, és én aztán később sok (arra alkalmas, strapabíró) ismerősömnek ajánlottam ezt a barmot. Mert egy sötét bunkó volt, de a funkcióját tökéletesen betöltötte.