Miért irreálisan drága a külföldön összetört autó javítása?

2016.11.22. 15:48

A múlt héten jelent meg a cikkünk, amely azzal foglalkozott, hogyan ellenőrizhetjük a külföldről behozni szándékozott autó előéletét alvázszám alapján. Két weboldal szolgáltatását próbáltuk ki és az derült ki, hogy ritkán van kapás, de akkor nagyon hasznos a tudás. Olvasóink is megkerestek saját lekérdezéseinkkel és még egy ilyen érdekes kérdés is érkezett:

Feladó Nyeste Csaba

Címzett Sturcz Antal

Dátum 2016. 11. 17. 12:11

Tárgy Használtautót külföldről - cikk

 

Tisztelt Antal,

Először is köszönjük a mai cikket, ami használtautó-vásárlásnál arra buzdít minket, hogy előtte ellenőriztessük az autó múltját. Mi ezt nem tettük meg, így 2016 elején egy kereskedőtől vettünk egy kabrió Suzuki Jimnyt. Láttunk ugyan rajta hiányosságokat, de aztán az éles szemű autószerelőnk mondta AZONNAL, ahogy felnyitotta a motorháztetőt, hogy ez törve volt.

Néztem is rendesen.A cikked után rögtön befizettem egy vizsgálatra a vin-info-s oldalon és - bár képet most nem tudok ehhez az üzenethez mellékelni - az autónak kettő osztrák káreseményi bejegyzése is van.

Ezek közül az első a legfurcsább, ugyanis még 2000-ben (az autó gyártási évében) 837 megtett kilóméternél történt valami, ahol a kárérték 12 214,80. Igen, több mint 12 ezer euró.

Nem tudom, hogy ezek az adatbázisok honnan szerzik az információkat, de azért elég furcsa, hogy ennyi volt a kárérték (vagy ekkora kár lett volna az autóban), hiszen ez szinte az autó vételára. Mindenesetre szerintem érdemes fenntartással kezelni ezeknek az oldalaknak a hitelességét, bár kétségkívül kiderült, hogy az autó törve volt.

Tisztelettel és köszönettel
Nyeste Csaba

A felvetés elgondolkodtató, de a Becsületesnepper logikus választ ad:

Németországban mások a viszonyok

Az a baj ezzel, hogy az átlag felhasználó nem tudja, mi mit jelent kint. A Jimny-n, mivel új volt, mindent, amin volt egy karc, cseréltek újra azonnal. Németországban egy kicsit meg van ütve a futómű, akkor kormánymű-csere van. Vettem egy NC MX 5-öst, adta hozzá a srác a kárfelvételt képekkel. Meg volt húzva az első sárvédő íve érintőre és a felnin volt pár karc. Ehhez tartozott egy 7500 eurós számla, új kormánymű, axiál, felni, német rezsi órabér, stb. A sárvédő simán javítható volt, a felnit lefestik, mindenki halad tovább, legfeljebb 60 ezerből megcsináltam volna. Ezek a javítási számok, képek nélkül lóf...t sem érnek.  

És innentől kiszakadt a horror-zsák, Szimós Zsolti Audi vásárlásának sebeit tépte fel az élmény:

Nem cserélte ki az 2600 forintos alkatrészt, inkább gányolt

Amikor megvettem az A6-ost, a srác mondta hogy a vízcsőcsonkot (típusbetegség) csinálta neki szerelő. Gondoltam fasza, nekem is megvolt a 80-ason. Namost. A csinálta az nem egyenlő cserélte-vel.

Pedig 2600 forint az a szar, de nem, a szerelő - miután megbontotta annyira, hogy hozzáférjen -, bekente ragasztóval. Basszus, ha már megbontod...