Bő egy hete már, hogy elkezdtük ünnepelni az idén ötvenéves Ladát. Összegyűlt egy szép adag cikk az évfordulóra készült gyűjtőoldalon, és még nincs vége a dömpingnek. Mára viszont nem tőlünk jön a friss ladás tartalom, hanem MP-től. Egy olvasótól, akiből előhozta a zsigulis gyerekkor emlékét a téma. Odalent az ő levele a család sokat szolgált 2101-eséről.
Feladó MP
Címzett A Totalcar szerkesztősége
Dátum 2020.06.08. 17:52
Tárgy Lada
T. Totalcar!
Régi hűséges olvasója vagyok a Totalcarnak. A gyerekkoromat szinte a család 1200-as Zsigulijában "töltöttem", így nagy érdeklődéssel olvasom az évforduló kapcsán megjelent írásokat.
Családunknak 1972-től 1991-ig volt egy 2101-ese, így rengeteg élmény és pár, talán Önök által is érdekesnek talált történet kapcsolódik az autóhoz. Édesapám 1972 októberében vette át IS-48-25-ös rendszámmal ellátva a fehér színű autót (emlékeim szerint IH rendszámmal adták át az első példányokat Magyarországon). Ez még nyilván a legelső szériából való volt: szürke kilométer óra keskeny/lapos visszajelző fényekkel; fehér első indexbura; kerek külső visszapillantó (ami csavarozva volt az átfúrt karosszériára....); a hátsólámpa alatt külön macskaszem; nyomogatható gumigommbal működő kézi ablakmosó; nem beszélve arról az "extráról", hogy akkori hírek szerint az elején még az olaszok felügyelték a gyártást. Gyerekfejjel nekem 3 dolog tetszett nagyon: a műszerfal tetején található forgatható szellőző, a reflektor kék visszajelzőfénye és az ajtó síkjába lapuló kilincs. A kasztni nagyon rozsdásodott.
Az egyik vizsgára úgy készítettük fel az autót, hogy mivel az ajtók alja szinte teljesen szétrohadt, az alsó 15-20 cm-es sávjukra felragasztottunk egy zöld öntapadó fólia csíkot, hogy ne látszódjon a rozsda (az akció amúgy sikeres volt, a kocsi átment a vizsgán). A rohadás viszont nem állt meg, és a kocsi kb. 10-12 éves korára előállt az a helyzet, hogy már nem ment át a vizsgán. A szervizben (a Pasaréti út és a Szilágyi Erzsébet fasor sarkán, a mostani nagy - akkor még kicsi volt és BP - OMV-benzinkút mögött volt egy Zsiguli-szerviz, oda hordtuk), azt mondták, úgy szét van rohadva, hogy nem éri meg összelakatolni, csak a teljes karosszériacsere jelentene megoldást. De hát olyat lehetetlen szerezni, mert egy évben pár darab jön csak be az országba...
Na, abból a pár darabból, egy debreceni ismerős segítségével, csodával határos módon (meg persze némi csúszópénz árán) mégis sikerült szerezni egyet (a 80-as évek első felében járunk). Mivel az autó amúgy nagyon megbízhatóan működött, édesapámék belevágtak, és emlékeim szerint egy akkori új Zsiguli árának kb. a harmadáért-feléért elvégeztették a javítást (benne egy motorgenerállal).
Akkoriban még bőven 5-6 évet kellet várni egy Ladára, nekünk meg így kb. 1 hónap alatt lett egy piros autónk, amibe az új karosszéria kiépítése miatt már szervóféket szereltek be. A felújítás eredményeképpen az autó jogilag újnak számított (bár az eredeti rendszámot kapta vissza) és így megkapta az új autókra akkoriban járó, 3 évig érvényes műszaki vizsgát. Az autó új korától 19 évig volt a családunk birtokában és ezalatt egyszer állt meg úgy - azt hiszem, kondenzátorhiba miatt - hogy se kép, se hang. Olyan többször volt, hogy nem működött tökéletesen, de menni mindig ment.
17 éves volt az autó, amikor megjártuk vele Spanyolországot gyakorlatilag hiba nélkül (egy ékszíjszakadást leszámítva), egy évvel később meg Angliát és Franciaországot, szintén probléma nélkül. 1991-ben adtuk el, még üzemképes állapotban.
Édesapám utána daciás lett (egy viszonylag jól működő példányt fogott ki, bár a benzintankját az első héten 3-szor cserélték ki, mert mindig folyt). Nekem volt utána később egy 1300-asom, meg egy Samarám is, de a 2101-esre mindig szeretetteljes nosztalgiával gondolok vissza :)"
Üdvözlettel, MP
