2015.04.17. 17:52 Módosítva: 2015.04.17. 17:52

Csikós és Zách elindultak Essenbe, a Techno Classica kiállításra egy bontószökevény Volvóval. Hat hengeréből körülbelül hatvan lóerő ad le, de morcosan tör előre a prágai emelkedőkön, helyükön a gömbfejek, van valamiféle egyenesfutás, a füstcsavar a barátunk, ha megtekerjük, megjön a teljesítmény.

Egy fényhiányos ország nem engedheti meg magának, hogy szűk nyílásokat vágjon az autóira. A Volvo sem engedte meg magának, amikor a 740-et tervezte. Váll alatt kezdődnek az oldalablakok, világosdrapp lakótelepi padlószőnyeg feszül az ajtókon, egy percre sem érezzük, hogy egy harmincegy éves fémládába zártak minket. Most ép, a hajnali indulás után több mint négyszáz kilométerrel, szakadó esőben ugrabugrálnak az autónk kerekei a legendásan rázós Prágába vezető sztrádán.

Úton vagyunk Zsolttal, aki eddig nem adta át az autó volánját, de így is beszéltük meg. Kétszer állítottunk a nagy dízelmotor adagolóján, hogy több anyagot kapjon a gép, de ne fulladjanak meg a mögöttünk jövők, szóval minden a terv szerint.

Megmártózunk a hazai használtautó-piacban, tartson velünk!

Hogy miről is szól ez az új sorozat a Totalcaron? Még nem tudja? Akkor érdemes átnéznie az előző részek tartalmát. Tartson velünk az autózás aljától a csúcsig, mi szívunk és nevetünk is ön helyett, csak dőljön hátra és hagyja, hadd válaszoljuk meg a kérdéseit. A megaprojekt elkezdődött, szerkesztőségünk Év Autója zsűritagja, Csikós Zsolt nyitja a sort: vett egy 740-es Volvót 140 ezerért. A kocsi megvásárlásának és rendberakásának történetét ezekben a cikkekben olvashatja:

Csalódást kell okoznunk azoknak, akik arra tippeltek, hogy mire idáig elvergődünk a 140 ezer forintért vásárolt rommal, már minden eresztékét citromsárga-zöld csíkos szigetelőszalag tartja majd össze. Duct tape-t egy helyen használtunk, de erről nem beszélhetünk a közlekedésbiztonsági összefüggések miatt. A felkészítés amúgy olyan jól sikerült, hogy közvetlen közelről nézve ezt a többfelvonásos autós kamaradrámát sincs semmi fenyegető abban, ahogy száznegyvennek tűnő száztízes tempóban haladunk Csehországon át, Drezda felé.

Eddig egy iskolakört mentem a Volvóval, azt is a kies szerkesztőség tövében. Kicsit fogyatkozik a régi kocka örökkévalóságába vetett hitem, mert furcsa, hogy ez a kocsi tipikusan olyan helyeken omlik-bomlik szét a felhasználó kezei közt, ahol nem kaphatott extrém terhelést az eddigi évtizedek során. Ki harapdálta szét a műszerfal sarkait? Ki evett a középkonzolból? Miért néz úgy ki az anyósülés övcsatjának piros gombja, mint egy szemetesbe köpött málnás rágó? Az összes, de az összes műanyag repedt a szemem előtt.

Ebben a hangulatban tökéletesen valószerűtlen, hogy az autó stabilan, finoman megy, az ülések nagyon kényelmesek, a deréktámasz állítógombja az én oldalamon működik, nem forr a hűtővíz, lézeres infrahőmérővel ellenőrizzük a motorhőmérsékletet. Mennyi csoda, és még csak az út felén vagyunk túl. Eldöntöttem, most én akarok vezetni.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.