2016.06.13. 18:08

Nem szeretem az autó életében ezt a fázist. Az eladás előtti és közbeni macerát. Eddig elég sok autót vettem és adtam el, de igyekeztem mindig a lehető legrövidebbre szabni az eladásra szánt időt. Pocsék nepper lenne belőlem, mert nem szeretek semmit hónapokig árulni, négyezerszer elmondani azt, amit amúgy már leírtam a hirdetésben, és belemenni olyan parttalan vitákba, melynek végén úgyis kiböki a potenciális vevő, hogy ő nem pont erre gondolt és nem ennyiért.

Sosem áraztam túl a dolgaimat, és igyekeztem jó állapotban, karbantartva továbbadni mindent, nem én vagyok az, aki miatt az értéktelen szarok is erősen túlértékelt áron tűnnek fel a használtautó-hirdetésekben és a BMW fórumokon, nem beszélve az alkatrészekről. Egyetlen egyszer fürödtem be, paradox módon a legkevesebbet futott, legszebb állapotú autómmal (a 156-os Sportwagon), amelynek állítólag pár héttel az eladás után lógott a főtengelye hét tizedet. Bántam nagyon, mert mindent megkapott és semmi baja vagy bajra utaló jelet nem adott, mikor elvitték, szóval voltak kétségeim a sztorit illetően, ugyanakkor bosszantott is. A nyúlós-taknyolós, húzódó autóeladósdi nem az én módszerem. Eladáskor a tényekben és a látottakban hiszek és ezt javaslom önöknek is. Ígéretekkel tele volt a ház már a projekt elején, de annyira kell ezeket komolyan venni, mint Schmitt Pál doktori címét. A valóság az, amikor susog a della az asztalon, és kézben az adásvételi – addig minden csak duma.

Pénz az asztalon, akkor kezdődik a beszélgetés, addig csak a rizsa van
Pénz az asztalon, akkor kezdődik a beszélgetés, addig csak a rizsa van

A Bálna esetében azonban volt pár feltétel, melyekhez ragaszkodtam.

Lehet, hogy hülyeség mind, de úgy gondolom, hogy ha már ennyit szoptam, nyeltem, vitáztam és rohangáltam, tartottam a hátam minden trollal szemben és testemmel védtem ezt a dögöt, akkor ezt megengedhetem magamnak. Mert  a maga módján azért egy kicsit valahogy hozzám nőtt. A nagy bamba szemeivel, a hatalmas géptetővel, a csillagtolással és miután a gyerekeim is imádták, így már szinte családtagként kezeltük. Ők még csak ma reggel szembesültek a ténnyel, hogy utoljára kormányoztuk be az ovi elé a hatalmas hajót, utoljára himbálóztak egy jót, és utoljára is hiába próbálták összekoszolni az első ülések támláit: a Bálna – illetve, ahogy ők hívták: a kismercédesz – elmegy, nem lesz többet, pedig sokat utaztak benne és aludtak nagyokat a csarnoknyi térben. Szomorúak voltak, de megígértem nekik, hogy megnézzük majd, mert nem lesz messze és sokkal szebb lesz, mint most.

Szóval nem engedtem a kísértésnek. Eldöntöttem, hogy inkább megyek biztosra a kisebb árral, mintsem várjak hetekig az ígért nagyobbal. Plusz megfogadtam, hogy csak értelmes, felnőtt embernek adom el, aki szemmel láthatóan is vissza akarja hozni gyári állapotra, és akire Gábor – a Mercedes-gurum – is rábólint. Nyolcszázezer forint erősen az alsó határ volt érte, biztos voltam abban, hogy elkel.

Persze messze nem jöttek olyan hömpölyben az ajánlatok, mint a projekt elején – gondolom sok álmodozót elriasztottak a történtek –, de azért pár ajánlat befutott.

Volt, aki Németországból üzent és látatlanban 1,6 milliót ajánlott érte, neki jeleztem, hogy kicsit túlzónak tartom a hirtelen ajánlatot, és anélkül nem fog menni, hogy ne nézné meg élőben is, plusz nem tudunk heteket várni, amíg hazaér. Volt, aki 1,2-t, de csak októberben tudná megnézni, jött pár 900 ezres ajánlat és rengeteg olyan érdeklődő (e-mailben), akik első kérdése a mennyit fogyaszt? volt. Nekik jeleztem, hogy ez nem az ő autójuk lesz, pláne nem úgy, hogy a családi Yarist cserélnék le erre, mert ez nem olyan, és ebben az esetben a 13-14 literes fogyasztás a legutolsó dolog, ami kéne, hogy zavarja őket. Remélem, egyikük sem sértődött meg.

Aztán jött Lajos. Aki nem kérdezett, csak tett egy egymilliós ajánlatot, leírta tervét a jövőre nézve feltéve a kérdést, hogy 2-2,5 millióból milyen állapotba hozható a Bálna. Lajos komoly embernek tűnt, különösen az után, hogy látszott: elolvasott minden posztot és cikket, amit a Bálnáról írtam és tökéletesen tisztában van az állapotával. Megadtam neki a Mester telefonszámát és kíváncsian vártam, mit mond majd róla.

Gábor válasza pozitív volt, nincs elszállva, értelmesen kérdezett, tisztában volt a kockázattal és a pénz értékével. Egymillió pluszból pedig a Bálna Szegeden olyanná alakul, mint újkorában. Na, ez addig jó, Lajos amúgy is ott dolgozik, ahol dolgom lett volna, így nem okozott problémát összefutni, elkerülve az ilyenkor kínos, önmagát meggondoló, ám azt maszatolni igyekvő mostnemérekrátalánkésőbb-féle vásárlói attitűdöt. Na meg – akárhogy is szépítjük – egymilliót ajánl itt és most, ennél többet csak azok ajánlottak eddig, akik vagy messze voltak és nem nézték volna meg, vagy csak hetek múlva vitték volna el, ha elvitték volna egyáltalán. Annyi időnk pedig nincs, hiszen Zách Dani és a szponzorai itt toporognak betárazva, hogy a Rulettkereket pörgessék tovább ezerrel.

Lajos megfontolt. Nem beszélt sokat – ez szimpatikus – és azzal kezdte a mondanivalóját, hogy nem vagyok autószerelő.

Közgazdász, egy menő Budapesti szálloda menedzsere és kell neki egy szép youngtimer, amellyel alkalomadtán meg lehet jelenni, ugyanakkor nem ciki és nem fog kevesebbet érni 5-10 év múlva. A Mesterrel állítólag már meg is beszélték a következő lépéseket, és ennek külön örültem, hiszen a Bálna ott fejezné be a megújhodás folyamatát, ahol minden csavarját jól ismerik. Igen, van rajta mit csinálni, egy kis izé itt, egy lakatolás-fényezés ott, de összességében véve jó lesz. Ráadásul nem kerülne ki az országból, itt maradna a szomszédban, akár minden nap megnézhetnénk és jó dolga lenne a 44 éves, családos közgazdásznál. Plusz nem sürgős neki, tisztában van vele, hogy hamar munka sosem jó, neki a minőség kell és a végén egy szép autó. És mindezt ki is tudja fizetni.

Önök mit tettek volna a helyemben? Mert én Lajos kezébe csaptam és megígértem, hogy még egyszer, utoljára leviszem Szegedre, ahol megkapja azt, ami benne van a vételárban, és attól a pillanattól kezdve már az övé, meg a Mesteré. Jól átgondoltam és arra jutottam, hogy most elengedjük a kezét, mert az a biztos. Ítéljen el érte, aki akar, a lényeg, hogy a 300 SEL nem fog meghalni, a GNS-335 tovább él, remélhetőleg még sokáig.

Konklúzió? Ha lett volna garázsom, akkor talán megveszem magamnak, kivonatom a forgalomból és évek alatt szépen, lassan gatyába rázom. Nem kell már sok idő (sőt, talán már semennyi sem) és egy szép W140 visszamászik arra a trónra, ahonnan sikeresen lelakták a sittes gengszterek és a spekuláns mihasznák. Nem fogadnék rá nagy tételben, hogy nem ez lesz az utolsó Mercedes-Benz, amely még idős korára jó pénzt fog érni hamarosan. Becsüljék meg és ha látnak egy szép Bálnát, akkor nézzék meg jól: nincs már sok belőle.

A miénk megmenekült, sok-sok barátnak, remek cimboráknak, pénznek és segítőkészségnek valamint olajos körmöknek, átdolgozott éjszakáknak köszönhetően. Az autó elmegy, a barátságok megmaradnak, és valahol ez az, ami fontos. Azért belealkudtam még öt forintot, csak hogy elmondhassam, hogy valamivel egymillió fölött adtuk el végül.

A Rulettkerék pedig pörög tovább. Vigyázz rá Lajos, és a Bálna is vigyázni fog rád. Ennyi vas nem hazudik. Köszönjük a kitartó figyelmet és hogy velünk pörögtek ezen a rázós úton így vagy úgy.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.