A königsbergi pályáról hamar le kellett jönnünk, mert a hóvihar túlnőtt a képességeinken, hiszen nem volt elég meredek a hegy a bringázáshoz, a 40 centi hó mindenhol megfogott. Hamar útra keltünk, mivel este már Weissensee-ben kellett lennünk. Viszont akkora hó volt, hogy az szerintem még a helyieket is meglepte. A kocsi egyrészt nem az enyém, másrészt nyári gumi van rajta, harmadrészt még két nap van az etapból, szóval kettesben, 30-cal támadtam meg a hátralévő 290 kilométert.
Aztán eszünkbe jutott, hogy basszus, hol a mobilnet? Mivel még csak két kilométerre voltunk a szállástól, félreálltunk, hogy ellenőrizzük, megvan-e. És itt követtem el a hibát. Az útpadkára húzódtam le, de mivel a cirka 50 centi mély árkot 60 centi hó töltötte meg, nem vettem észre, hol a széle. Nem volt semmi dráma, még csak azt sem éreztem, hogy lecsúszott volna a kerék, Ignác egyszerűen csak felhasalt.
A második hiba az volt, hogy tolatva próbáltam kijönni, óvatosan kitekert kormánnyal. Ettől nyilván meg sem mozdultam, a kocsi eleje viszont belecsúszott az árokba. Kikapcsoltam minden elektronikát, óvatosan rápróbáltam előre, de esélyem sem volt, kínos precizitással játszottam be önmagam az árokba.
Abban a másodpercben, amikor kimondtam, hogy rábasztunk, egy gördülő benzinkút méretű piros valami töltötte ki a visszapillantót. Egy hólánccal szerelt tűzoltó Unimog volt. Az életben nem volt még ilyen szerencsém, komolyan, egy alászálló Palvin Barbiról hamarabb elhittem volna, hogy tényleg ott van. A daliás osztrák tűzoltók nagyjából öt perc alatt rántottak ki a veremből, majd jött a párbeszéd:
- Kérem adja meg az adatait (közben a főnök a kabinból integet, hogy sietnek)
- Rendben, a nevem Sturcz...
-Jó hagyjuk, esetleg meg tudna dobni 10 euróval?
-Hát kápé nincs nálam, de szívesen visszagurulok az automatáig a faluba.
-Jó, hagyjuk, viszlát.
-Viszlát...
És amikor visszaültem a kocsiba, Roland mondta, hogy nála van egy húszas. Persze, hogy visszarohantam vele. Nyilván én voltam a hülye, de azt hozzá kell tenni, hogy az Ignis mindenhol elment, olyan magabiztossággal küzdött le minden havas-jeges emelkedőt és buckát, hogy kezdtük azt hinni, a függőleges falon felmegy, ha arról van szó. Ahol a téli gumis Transporter 4Motion már küzdött, az Ignis csak ment konokul. Az elakadás utáni 70 kilométert nagyjából két óra alatt tettük meg, jég és hó egészen változatos keverékével harcolva, elakadt kamionok mögül emelkedőn indulva, és hasonlók.
Ja, a mobilnet a kesztyűtartóban volt.
