Egy külön világ, autók nélkül

Delta Kommandó: Hajózás a Duna-deltában

2017.11.04. 09:55

Laci bácsiék voltak az első magyar telepesek itt, azóta vagy harminc székely és magyar család vásárolt magának telket a faluban, van is külön Magyarok utcája, így, helységnévként, nagybetűvel írva.

Szabó László és édesapja a kilencvenes évek közepén vettek telket Gorgován - akkor már évek óta jártak ide horgászni, és ráuntak a sátorozásra. Először csak ismerősök jöttek vendégségbe, aztán a horgászturizmus üzletággá nőtte ki magát, az Andrea Panzió tavasztól őszig folyamatosan üzemel.

A nagyjából Pest megyényi Duna-deltát főleg lipovánok lakják, külön nép, kétszáz éve vándoroltak el Oroszországból, miután összekülönböztek a reformokat bevezető egyházzal. Sokat elmond a lipován természetről, hogy először tiltakozásul csoportosan felgyújtották magukat, és csak ezután merült fel a költözés lehetősége. Mivel a világ kétszáz éve sem volt nyitottabb egy migrációs hullámra, csak oda költözhettek, ahol más nem akart élni: a Duna-delta mocsarába. A lipován kompromisszumkészségről sokat elárul, hogy inkább költöztek, mint hogy három ujjal vessék a keresztet, ne kettővel. Nyelvüket és szokásaikat megőrizték, még mindig vannak cirill betűs táblák, és a kocsmában az öregek néha románról oroszra váltanak.

A delta hatalmas labirintus, csatornákkal, ágakkal, belső tavakkal, szigetekkel, amelyek között vezető nélkül könnyű elveszni. A hajó az elsődleges közlekedési eszköz, a kisebb falvakban az utcák is csak gyalogló szélességűek. Gorgova ebből a szempontból speciális, autóval is megközelíthető, de nem ajánlott - a hatalmas gödrök között lépésben lehet haladni, könnyű leütni bármit, és ha leesik az eső, se ki, se be. Vízen mindez gyorsabb, olcsóbb és könnyebb.

Laci bácsi csónakját egy 90 lovas motor mozgatja, kellően gyorsan - a Sulinába vezető főágon indulunk, ezt az 1800-as években szabályozták a nagyobb hurkokat, kanyarokat levágva. A helyiek ennél kisebb csónakokra is szívesen tesznek erősebb blokkot, és azzal száguldoznak a szűk csatornákban, sokszor sakál részegen.

Errefelé a törvény csak amolyan iránymutatás - az ideküldött rendőr inkább félrenéz, ha sokat pattogna, kigyulladhat a háza és megüti magát a gyereke. "Ha kéthavonti váltásban küldenék őket ide, talán rend lenne, de így soha nem lesz" - legyint Laci bácsi, akinek időnként egy-egy csónakmotorja bánja a helyiek sajátos viszonyát a magántulajdonhoz.

Bár időnként eltűnik egy-egy lipován halász összes varsája is, a legfőbb áldozat a természet. Mivel a Fekete-tengerben a fenékből felszabaduló metán miatt alig van hal, Romániát a delta látja el. A halászat fejlődését már nem tudja lekövetni a reprodukció, ráadásul a villanyozós orvhorgászat is igen népszerű a környéken.

Az elmúlt tíz-tizenöt évben drasztikusan megcsappant a halállomány, a halászat egyszerűen már nem képes eltartani a környéket, ezért sokan átálltak az állattartásra. A szarvasmarha a fő irány, a parton a legkülönbözőbb helyeken bukkannak fel tehenek, mostanra több ezer él ridegtartásban, lényegében szabadon.

Indulás előtt Laci bácsitól megkaptuk az utasítást, öltözzünk fel minél melegebben, mert a vízen nagyon hideg lesz. Mire a csónakhoz értünk, Buksi kutya már bent ült. "Addig könyörgött, hogy beleegyeztem, jön velünk - mondta Laci bácsi - Kilenc éve, kölyökkorában találtam itt az egyik szigeten. Azóta velem van".

A szabályozott Sulina ágról letérünk egy mesterséges csatornára. Ezt Ceaușescu ásatta, ebből a szigetből rizsföldet akart. Ez a Sontea - majd ráfordulunk a régi ágra, ami az igazi delta. A védett part helyett nádas és bedőlt fák szegélyezik, a víz is kevésbé zavaros.

Rosszkor érkeztünk, nézelődni májusban a legjobb, olyankor legszebbek az erdők és a nádasok, horgászni pedig júniustól érdemes. Novemberben a víz is alacsony, sok belső tóra és szűk csatornára be sem lehet menni.

Bár tavakról beszélünk, az egész delta folyik, csak nem mindenhol látszik. Egy szürke gém és egy nagy kócsag után kiérünk a Furtuna-tóra, a neve vihart jelent, az, hogy sok térképen Fortunaként szerepel, elírás eredménye. A tavaknak több be- és kijárata van, ahol érkezik és távozik a víz, sőt vannak kétirányúak is, amelyeken vízállástól függően más és más az áramlás iránya.

A Trei Lezere-tóra éppen a vízállás miatt nem tudtunk behajtani, a trei lezere három tavat jelent, de én csak egyetlen hatalmasat látok. Nyáron egy keskeny csatornát leszámítva benövi az egészet a sás, és tele van sirállyal, amelyek költési időben hitchcock-i rémálomként az emberre is rárepülnek.

Az egyik csatornán hirtelen a part felé fordulunk, Laci bácsi kiugrik, és letép egy levelet. "Menta. Rengeteg van itt. Most már öreg, tavasszal a legjobb, isteni teát készítünk belőle."

A delta különböző szakaszain más és más a sebességkorlátozás, minden elágazásnál tábla jelzi, mennyivel szabad haladni. Ritkán bírságolnak, traffipax nincs. Vannak úgynevezett szigorúan védett területek, ahová csak a hatóságok mehetnek be - ezek nincsenek kellőképpen kitáblázva, helyismeret nélkül combos bírságokba lehet szaladni.

A vízi élet minden mozzanata érdekes, még az olyan hétköznapiak is, mint a tankolás - a benzinkút egy nagy hajó, onnan adják le a töltőpisztolyt. A korláton egy kis harang, gondolom ezzel lehet jelezni, ha elaludt a személyzet.

A négyórás körről visszaérve kicsit átfagyva, de elégedetten értünk vissza. Az élményeket isteni paszulyos csorbalevessel és sült folyami süllővel és ponttyal fujtottuk le, utána összegeztük az összegezni valót - ezért a hajózásért autóztunk 1600 kilométert, csurogtunk másfél órát a Sulinán, és tökéletesen megérte. Gorgova volt a célunk, innen már csak egy irányba vezet az út: haza.