Emberkísérlet, magamon

Van a Totalcarnak a csodás sorozata, a Rulettkerék. Aminek az volt az eredeti szlogenje, hogy „Megvesszük, amit te nem mersz”. Na, én azt vettem meg, amit pár héttel korábban még én sem mertem volna. De rájöttem, ha bármit is meg akarok érteni a villanyautózásból, az csak úgy fog menni, ha lesz egy sajátom. Méghozzá egy olyan, amire azt gondoltam régebben, hogy a büdös életben nem fogok venni. Mert béna. Mert nyomi. Erre tessék.

Vettem egy villanyautót. Tavaly ilyenkor nem gondoltam volna, hogy ez a mondat az én számból, egyes szám első személyben hangzik el, pedig ez a helyzet. Megdöbbentő.

Ráadásul nem is most történt, hanem már hónapokkal ezelőtt. Nem azért írok csak most róla, mert embernek szüksége van rá, hogy bejárjon egy utat, meg összeszedje a bátorságát, mielőtt kiáll a rokonok, barátok, ismerősök elé, és kimondja: én is olyan vagyok. Mert bár a masszív autóbolondok közt ez a villanyautózás-téma nem túl népszerű - az, hogy gyanakodva néznek az emberre, az a legkevesebb –, de ez nem okozott gondot. Winkler sem nagyon híresztelte, hogy villanyautója van. Szerintem még most is van olyan ember, akit meglep az információ, hogy a magyar autós újságírás egyik legikonikusabb alakja, az arc, akinek „ a vényolc a pokolban is vényolc ” szállóigét köszönhetjük, aki éveket szopott egy veterán Mercury Cougarral, akinek egy benzines, V6-os Toyota terepjáró a hű társa már mióta, szóval, hogy a Winkler időnként egy elektromos 500-as Fiattal vereti a pesti forgalomban. Évek teltek el, mire először nagyobb nyilvánosság előtt beszélt róla, de a Totalcar villanyos 500-as tesztjében sem az ő autója volt.

Mondjuk azt nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy a Winklert valaha is a szégyenérzet, az arcpír tartotta volna vissza a villanyautós comingouttól – nem egy olyan fazon ő. Én sem azért nem meséltem eddig a dologról, mert zavarna, ha valakinek nem tetszene - mert ugye rendes ember benzinessel jár, na jó, esetleg dízellel (pedig az traktorba való), na, ha nagyon muszáj gázossal (igaz, gázzal főzni, meg fűteni szokás, nem autózni), de elektromos autó, na az, az azért na… Férfiember olyanba nem ül, hé! Dehogy zavarna, bármikor tudom linkelni Kathy Béla legendás gyúrós dumáját:

Hogy miért is tartott hónapokig, mire eljutottam odáig, hogy kiállok a Totalcar olvasói elé, és teljes büszkeséggel ki merem mondani: vettem egy villanyautót? Sodortak az események. Meg aztán időm se nagyon volt feldolgozni a témát. És most, így 2021 februárjából visszatekintve azt tudom mondani, még jó is, hogy így alakult. Az olvasók szempontjából tökmindegy, hogy én januárban, augusztusban vagy decemberben vettem villanyautót, viszont időközben a sok élmény kicsit ülepedett, meg most időm is több van, hogy elmeséljem menny- és pokoljárásomat. Ráadásul pont évfordulós lett a téma a TC-n: az első nagyobb villanyautós projekt pontosan 5 éve indult a Totalcaron.

Akkor egy nagyon hülye ötlet alapján (kösz, Balázs), a zuhogó hóesésben indultunk neki Máth Dáviddal egy nemzetközi túrára. Egy vadonatúj Kia Soul EV-vel. Biztos vannak, akik emlékeznek, rá, hogyan sikerült majdnem hat óra alatt leérnünk Budapestről Győrbe, hogy is volt az, amikor a fűtéssel spóroltunk, ezért a lehűléstől félve fűthető aláöltözőket húztunk a sok réteg ruha alá. Annak a túrának az volt számomra a tanulsága, hogy ha nem nézem a kocsi árát (durván tíz milla), teljesen vállalható lenne a mindennapokra, hiszen ideális esetben tud akár 200 kilométer hatótávot a városban, rendes, teljes értékű, autó méretű bódé vesz körül. Az elektromos hajtás csendes, takarékos, és elképesztően nyomatékos, ezért botrányos lendülettel lehet a városban közlekedni vele.

Azóta a villanyautók sokkal nagyobb hatótávokat tudnak, elképesztő teljesítményadatokat villantanak, a hűtésük, de ami még fontosabb, a fűtésük sem csökkenti le olyan durván a megtehető kilométerek számát. Megsokszorozódott a nyilvános töltők száma. Mostanra több márkának van olyan modellje, ami a legtöbb júzernek már tényleg alkalmas akár egyedüli autónak is. Ráadásul, ha az ember elég gyorsan és ügyesen nyújtja be a pályázatot, jelentős kedvezménnyel vehet nullkilométeres villanyost.

Úgyhogy én megvettem ezt:

Egy használt, nyolcéves Mitsubishi i-MiEV-et. Igen, igen, én is hallom, ahogy többen is elkezdték dúdolni az „El Bimbo” elejét. De csak azok, akik látták a Rendőrakadémia vonatkozó részeit, és tudják, mi az a „Kék Osztriga Bár”.

Pedig még nem is mondtam, hogy mire kifizettem a fehér Mitsubishi iMievet, már túl voltam ennek a megvásárlásán:

Igen, ez egy akkor kilencéves Citroën C-Zero...

Sőt, ezen is:

Ez pedig egy 2016-os Peugeot iOn.

Igen, jól tetszenek látni, kedves olvasók, ez a három autó ugyanaz, de más a márkájuk, típusuk. És bármennyire úgy tűnhet, tök egyformák, nagyon mások. Most már én is tudom. Régen tanultam ennyit autókról, autózásról, mint az utóbbi fél évben. És mivel nem vagyok irigy, a tapasztalatokat megosztom mindenkivel, akit érdekel, mert sokunk fejében volt (van és lesz) zavar a villanyautózást illetően. Mondom, az enyémben is, de meggyőződésem, hogy a megrögzött villanyautó-ajnározók fejében is. Ez az egész egy ismeretlen terület, Amundsenként törjük az utat magunk előtt.

Ezt a folyamatot akkor is érdekes látni, ha valaki nem szeretne villanyautóba ülni, sőt, kirázza a hideg is a gondolattól. De ha valakit az autózás, az autók, a technika érdekel (vagy csak egyszerűen szeretne autót forgalomba helyezni Magyarországon), akkor ezek mind tök tanulságos dolgok lesznek majd. Tudom, hogy így van, mert egy részén már túl vagyok, mondom, lassan fél évnyi történés van mögöttem, és szinte minden napra jutott valami olyan, amit jó volt megtudni.

Bitang jó kalandtúra az egész, tele tanulsággal. Akkor is olvassad majd a cikkeket, ha nem vagy kíváncsi a villanyautós hittérítésre – mert azt tőlem nem fogsz hallani, az hétszentség, sőt. Én nem akarok messiásost játszani, engem csak az érdeklődés és az autószeretet visz. Elmesélem, hogy mit tapasztaltam a saját utamon. És ha azt hiszed, hogy ez egy tükörsima út, amin a hangtalan villanyautó vibrációmentesen suhan, hát tévedsz, nagyobbat, mint én az elején.

Sejtettem én, hogy lesznek buktatók, megoldásra váró feladatok. De aztán hiába a klassz villanyautós élmény, ha szinte minden mozzanatban sikerült kellemetlen, kényelmetlen, idegesítő és vérlázító dolgokkal találkozni. Nem csak a latex búslakodót kellett felvennem, de volt, hogy úgy tűnt, a biliárdgolyóval is kipeckelték párszor a számat - én voltam Butch, Marcellus Wallace és a Béna, egyetlen személyben .

Na, szóval jönnek a részletek, legközelebb elmesélem, hogy egyáltalán miért vettem villanyautót, ráadásul miért pont azt, amit. És ígérem, előbb-utóbb arra is sor kerül, hogy miért hármat, egymás után.