Barátunk a kábelkötegelő
Na, de akkor most gyorskötöző vagy kábelkötegelő? Visszagondolok, hogy milyen feladatokra is használtam én az életben ezt a kis racsnis műanyagdarabot. Rögzítettem már vele kerítéselemet, hogy a kutyának éjszaka ne legyen ingerenciája átkalandozni a szomszédhoz, húztam már le a segítségével cipzárt, amiről letörött a fogantyú. Funkcionált gyerekjátékként is, mert az akkor alig egyéves kislányom lenyűgözte. Egy dologra viszont egészen biztosan nem használtam még soha: kábelkötegelésre.
Funkcióját tekintve a gyorskötöző is megállja a helyét, de ez egy kicsit olyan, mint a robbanómotor kifejezés. Valójában nem azért nem használjuk, mert helytelen (érdemes megnézni régi műszaki kiadványokat, hogy azokban még bátran használják elismert szakemberek), hanem azért, mert mindig lesz valaki, aki attól érzi magát kompetensnek, akinek attól ragyog fényesebben a csillaga, hogy végre lehülyézhet valakit egy vélt féligazság miatt.
Maga az elnevezés az apukák legjobb barátjának eredetéhez nyúlik vissza. A legnépszerűbb elmélet szerint a találmány a Thomas&Betts elektronikai vállalathoz kötődik, akik 1958-ban Ty-Rep néven dobták piacra az első változatokat.
Az első változatokat, amik persze egy kicsit még másmilyenek voltak, mint azok a kábelkötegelők, amiket ma mi is megveszünk a boltban. Az eredeti kábelkötegelők ugyanis még fém fogakkal és racsniszerkezettel jöttek ki. Ilyen változatok egyébként még ma is kaphatóak, de a gyártók hamar átálltak a teljesen műanyag/nylon anyaghasználatra.
A Thomas&Betts céget 1898-ban alapította két fiatal mérnök, akik Princeton Egyetemen kötöttek barátságot. Robert M. Thomas és Hobart D. Betts vállalkozás a korai években elosztókkal és vezetékekkel foglalkozott, és mivel ez akkoriban volt, amikor New York közvilágítását elektromosra cserélték, a vállalat nagyra nőtt. Aztán tessék, mégis egy műanyag darabról lettek világhírűek, a céget pedig 2014-ben felvásárolta a Nortek.
A kábelkötegelő konkrét feltalálójának Maurus C. Logant tartják, aki 1958-ban a Thomas&Betts alkalmazottja volt, pályafutását pedig végül a vállalat alelnökeként fejezte be.
A történet szerint Logan a Boeingnél járt szakmai látogatáson 1956-ban, amikor szemet szúrt neki, hogy mennyire macerás a nagy repülőgépek több száz méternyi, viaszbevonatú kábeleit rendszerezni. Az anekdota szerint a melósok annyiszor vágták el a kezüket a folyamat közben, hogy az ujjaik tele voltak megvastagodott bőrkitüremkedésekkel a sebek helyén. A repülőgépek kábelkötegeit ugyanis hosszú, rétegelt lemezekre, fonott nylon zsinórokkal rendezték el, amikre kézzel kötötték a csomókat.
Jó kis sztori, ugye? A baj csupán az, hogy valószínűleg pusztán az. Amit maga a Thomas&Betts vállalat terjesztett el, olyannyira, hogy nem is nagyon találni ennek más irodalmát. Egészen egyszerűen ezt a történetet fogadta el a világ. A valóság viszont az, hogy a Logan-féle kábelkötegelő előtt, már második világháború idején is használtak önmagukhoz kapcsolódó, állítható nylon darabokat elektromos vezetékek egyben tartása és rendszerezése céljából.
A ma ismert kábelkötegelőt (amit most már tényleg hívhatunk gyorskötözőnek is ugye?) tehát valószínűleg nem Maurus C. Logan találta ki, hanem pusztán szabadalmaztatta azt a racsnis kivitelt, ami végül meghódította a világot. A legkorábbi változat, amit találtam, az egy 1956-os szabadalom egy B. Edwards nevű feltalálótól, aki egy patentes, de már önmagával záró, 10 méretben állítható műanyag darabbal fogta volna össze a vezetékeket.
