2015.04.26. 09:03

Bár a Batman vs Superman című mozi az előzetes tervekhez és ígéretekhez képest csaknem egy évet csúszik, így idén július helyett csak 2016 márciusában mutatják be, elkerülhetetlen, hogy egy-egy információ vagy fotó kiszivárogjon. Az autóbolondoknak most egy – látszólag teljesen tudatosan közzétett – videó borzolhatja a kedélyeit, ezen ugyanis újra láthatjuk az új Batmobile-t.

A tavaly januárban megjelent fotóhoz képest valami egészen mást kaptunk, később azonban már ténylegesen a filmes Batmobile képei kerültek fel az internetre. A hivatalos leleplezést szeptemberben tartották meg. A videóban megfigyelhető, hogy a Sötét Lovag-filmekben használt Tumblerhez képest az új gép valóságos fogyókúrán ment keresztül, noha vagányságából nem vesztett. Nyomokban egyébként emlékeztet egy korábbi, képregényekben is feltűnő modellre.

A felvételek hang nélkül mutatják be több szögből is a Denevérember járművét, amelyről ezúttal jó pár közeli felvételt is kapunk. Mozgásban azonban sajnos továbbra sem csodálhatjuk meg a gépet – ez nyilván a következő lépés lesz, amikor is remélhetőleg a motorhangot is meghallgathatjuk.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.