Gumipor

Könnyed autós tartalmak a Totalcaron

Totalcar
2022.05.24. 19:03

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ugyanis bűncselekmény. Valószínűleg nem tudta ezt az a konyári férfi, akinek nagyon megtetszett egy STOP tábla, ezért kiszedte a földből és hazavitte. A vélhetően jó poénnak tűnő megmozdulás kevésbé vicces fordulatot vett.

    w 8

    A 34 éves férfi nem járt jól, ugyanis egy közlekedési tábla ellopása bűncselekmény, ezért hamar rendőrök kopogtattak nála. Rögtön beismerte, hogy ő lovasította meg a táblát. Lopás elleni vétség és a közlekedés biztonsága ellen elkövetett bűntett miatt kellett felelnie.

    Via police.hu

  • Szép számmal jelentkeztetek a következő Parkoló Parádé autóztatós programjára, ezentúl minden nap igyekszünk is megmutatni egyet-egyet a várható autók közül. Ha minden jól megy, beléjük is ülhetsz majd egy körre. 

    A sort egy patika állapotú W124-es Mercedesszel kezdjük, konkrétan a fenti 230 E-ről van szó, a tulajdonost irigyelni ér. Autóztatásra itt tudsz jelentkezni, a PP-s jegyvásárlós oldalt pedig itt találod.

    Kép: Papp Tibor
    Kép: Papp Tibor
  • Épp csak befejeződött a Villa d'Este Concours d'Elegance a Comói-tó partján, máris érkezik a gyémántkontent. A főszerep idén az 50 éves BMW M GmbH-é volt, de a Bugatti Bolide is hódított magának némi figyelmet: az 1,8 milliárd forintos árcédulájával és az extravagáns formatervvel ez nem eshetett nehezére.

    Az első Bolide-ok leszállításáig még két év van hátra, de addig is megmutatják az autót, ahol csak lehet. Az exkluzív Concours d'Elegance az autóhoz méltó színvonalú rendezvény, az 1850 lóerős, 8 literes W16 öblös mormogása finom kontrasztot vet a madárcsicsergős kerti nyugalommal. Ha további képekre vagy kíváncsi a Concours d'Elegance-ról, katt ide az autoblog.com megagalériájáért, ha pedig a balatonfüredi változatra vagy kíváncsi, arról is született beszámolónk.

    bolidecomo
  • A shooting brake hálás karosszériaváltozat, nem nehéz csinos autókat rajzolni belőle. A definiciója nem egészen egyértelmű, főleg kétajtós, hosszútetős modelleket jelent, de szabadon értelmezve bármelyik formásabb kombira ér mondani. A Ferrarinál a Ferrari 250 GT SWB Breadvan egy meghatározó típus, most pedig a Theottle néven alkotó virtuáltuner rajzolt át egy kettes BMW-t.

    Kicsit Z3, kicsit a korai 1-es BMW, mindenesetre így háromajtós kivitelben, kenyeresautóként pofás, nagyon jó arányú az M240i-ből faragott Shooting Brake. Ha szeretnéd tudni, hogyan lehet Photoshopban megkomponálni egy ilyet, katt a lenti videóra.

  • 1954-ben 12 évesen részt vett első Indy 500-as versenyén az Indiana államban lakó Dr. Richard Foster és ez akkora hatással volt rá, hogy később is rendszeres látogatója volt az eseménynek, továbbá elkezdte gyűjteni a Corvette felvezető autókat.

    Mostanra 18 autóból álló kollekciót hozott össze, amik mindössze 50 mérföldre vannak az Indianapolis Motor Speedway-től. Először 1978-ban használtak felvezető autónak Chevrolet Corvette-et, amiből a tervezett 2500 darab helyett végül több mint 6500-at gyártottak.

    Foster magánmúzeumában tárolja autóit, de idős korára való tekintettel megválik az autóktól. A Corvette-eket csomagban adja, a becslések szerint akár 1,7 millió dollár körüli összegért.

  • 2002-ben mutatták be a Ferrari Enzót, mely a vállalat alapítójáról elnevezett szupersportautó. A formatervért a Pininfarina stúdiónál tevékenykedő Ken Okuyama volt felelős és csupán 400 darab készült belőle. Ebből mindössze 31 jutott az angliai piac vevőinek, köztük ez is, amiben mégsem ez a legkülönlegesebb.

    Piros színe és fekete bőrkárpitos beltere is szokványos elem ezeknél az autóknál, ennek az Enzónak a csomagtérfedele adja meg azt a pluszt, ami miatt kívánatosabb lehet a többinél. A karbon elemet ugyanis többek közt Michael Schumacher is aláírta.

    Nem ez az egyetlen szignó a felületen, Rubens Barrichello, Luca Di Montezemolo, Jean Todt, Ross Brawn és Nigel Stepney aláírása is szerepel az autón. Aki az F40 és az F50 utáni, de még a LaFerrari előtti csúcsot szeretné megkaparintani, annak jellemzően 3 és 4 millió dollár közötti összeget kell kicsengetnie érte. Ezek az aláírások biztosan nem lefelé húzzák az értékét.

  • Sok szempontból fontos autó az esztergomi Suzuki Swift. Mielőtt futárautó vagy olcsó mobilitási eszköz vált volna belőle a Swift a magyar néplélek és az utcakép kitörölhetetlen része lett, mint az első generációs Opel Astra. Mégis csak nagyon kevesen említik a hot hatch-ek között, pedig a Swift GTi-t bőven van miért szeretni.

    1,3 literes, 16 szelepes, elektronikus befecskendezős négyhengeres motorja alig több mint 100 lóerős, de az autó sem épp súlyos, így elég lelkesen viszi a Swiftet. A könnyű és sportos autó receptje nem csak a Lotus esetében működik, hanem az ilyen lakossági gépeknél is.

    Davide Cironi videója olaszul van ugyan, így a feliratozás sokat segíthet annak, aki nem csak pizzát rendelni tud ezen a nyelven. Viszont jó látni, ahogyan az öreg Swift feltámad és pályára kész autó lesz belőle.

  • A Volkswagen egy sajtóanyaga szerint a márka és a Lucasfilm együttműködik két Star Was Edition ID. Buzzon, ám egyelőre nem egyértelmű, hogy ez megvásárolható limitált szériát jelent-e, vagy csak két átalakított példányt. Addig is, amíg ez kiderül, egy reklámfilmmel jelentkezett a két fél, amellyel a hamarosan bemutatkozó Obi-Wan Kenobi minisorozat körüli hájpot próbálják meglovagolni.

    A reklámban feltűnik az Obi-Want alakító Ewan McGregor (a VW márkanagykövete), C-3PO Anthony Daniels hangján fontoskodik, R2 füttyög, a homoki csuklyásminyonok, izé, jawák meg rémülten rohangálnak, igaz, az utíni elmarad. McGregor egyébként nem csak a pénz miatt reprezentál a németek mellett, gyerekkora óta Volkswagen-rajongó, 16 éves korában egy 1978-as Bogár volt az első autója.

    vw-id-buzz-star-wars-promo
  • Alig néhány napja rántották le a leplet az M4 legsportosabb verziójáról, a CSL-ről. A legek használata itt nem túlzás, mert a sportautók mércéjének számító Nürburgringen sem volt még gyorsabb gyári BMW az új CSL-nél: a 7:20.207-as rekord mintegy 7,5 másodpercet vert rá az eddigi csúcstartó M4 GTS-re.

    Ha a BMW kínálata kevés lenne a nagyobb képhez, a 7:20-as idővel olyan modelleket is maga mögé utasított az autó, mint a Ferrari 488 GTB vagy a Jaguar XE SV Project 8.

    2022-05-20-5-1653060931.png
  • 1995 októberében a Karmann németországi üzemében szerelték össze ezt a piros Ford Escort RS Cosworth-ot, mely ilyen hosszú idő alatt is csak 217 mérföldet, tehát közel 350 kilométert futott.

    186 ezer dollárért kelt el az újnak mondható legendás Ford, mely kifejezetten azért készült, hogy az Escort bemutatkozzon a raliban. A Ford és a Cosworth már korábban a Sierrát is sikerre vitte, most sem volt ez másképpen.

    2,0 literes, négyhengeres turbómotorja az utcai változatban több mint 220 lóerős és kevesebb mint 6 másodperc alatt gyorsul vele 100-ra az Escort. Akkoriban a Ferrari 348-as sem volt sokkal gyorsabb.

  • A rendőrök egy kisteherautót kezdtek el követni, amiben illegális menekülteket sejtettek. Jeleztek a sofőrnek, hogy álljon meg, azonban ő tovább hajtott, a két rendőrautó pedig utána. Kiskőrös közelében a furgon bevágott egy busz elé, aminek vészfékeznie kellett.

    szolgésvéd 4 1 0 0 0 0 1

    A busz mögött az egyik rendőrautó is hirtelen fékezett, hogy elkerülje a balesetet, de mögötte, a másik rendőrautót vezető társa már nem tudott megállni, így hátulról nekiment az első rendőrautónak.

    DSC 0666 28

    A hátsó rendőrautó motortere kigyulladt, amit szerencsére könnyen el tudtak oltani a buszban lévő poroltó segítségével. A buszon nem utazott senki, viszont a busz sofőrje megsérült, a rendőrautókban pedig anyagi kár keletkezett.

    Forrás: police.hu

    A rendőrök egyébként komoly vezetési kiképzést kapnak, amiről videónk is van:

  • Jörg Bergmeister, a Porsche pilótája még a Porsche 718 GT4 RS premierje előtt 7 perc 04,511 másodperces időt futott az autóval a Nordschleifén, ami masszívan remek időnek számít. A Porsche 500 lóerős, középmotoros sportautójában minden megvan ahhoz, hogy jó legyen versenypályán hajtani.

    3,2 másodperc alatt gyorsul 100-ra és 315 km/óra a GT4 RS végsebessége, de ez még aligha mond el valamit a 1,5 tonnánál könnyebb autóról. A német Sport Auto magazin lecsekkolta, hogy mit tud a 20,6 kilométer hosszan kanyargó, lejtő és emelkedő, változatos aszfaltozású pályán a saját pilótájukkal.

    Christian Gebhardt tapasztalt pilóta, számos komoly idő fűződik a nevéhez a Zöld Pokolban, a GT4-essel azonban nem sikerült hoznia a gyári köridőt, 07 perc 16,15 másodperc alatt ért körbe. Ez persze, még mindig zseniális idő. Egyben jól mutatja, hogy mennyit számít a pilóta, az időjárás és más körülmények is.

  • 1954-ben alapította a vállalatot Brian Lister brit autóversenyző, hogy épp olyan könnyű versenygépeket készítsenek, mint Cooper. Később aztán belekóstoltak a tuning világába is, aminek kapcsán olyan autók születtek, mint a kiszélesített Jaguar XJS.

    Nem csak a Le Mans nevű széles bódé miatt volt feltűnő jelenség a '80-as években egy ilyen Lister Jaguar. Az akkor több mint 100 ezer angol fontba kerülő autó V12-es motorja nagyjából 400 lóerőt ad le 5500-as fordulaton és akár 320 km/óra felett is repíti a kupét.

    10 órás tesztelési folyamat után került a motor az autóba, de ebben az esetben megakadt az átalakítás és évtizedekre egy raktárba helyezték. Pont úgy is néz ki a hiányzó lámpákkal és az ülések nélküli beltérrel, mint egy befejezetlen munka.

    Körülbelül 90 darab tuningolt XJS készült a Listernél, így valóban ritka autóról van szó, de félkészen, hosszú állás után biztosan bőven lesz munka benne, mire járóképes lesz.

  • Nagy siker volt a Citroën GS, ami ötletes megoldásaival a vásárlókat és az Év Autója akkori zsűrijét is megnyerte magának. Utódja, a ZX kompakt népszerűsége messze nem érte el ezt a szintet, akkoriban inkább a testvérmodell Peugeot 306 volt sikeresebb. Pedig a ZX hírnevét olyan versenyautóval is megsegítették, mint ez itt.

    1990-ben vetették be először a C05-ös számú gépet az egyiptomi Pharaohs Rally-n, ahol Ari Vatanen és Bruno Berglund a negyedik helyet szerezte meg vele. Következő nagy futama a '91-es Párizs-Tripoli-Dakar, ahol Franciaországtól többek között Líbián, Mauritánián és Szenegálon át Dakarig húzott le vele 9 186 km-t Alain de Ambrosino és Alain Guéhennec.

    Miközben ezzel az autóval a hatodik helyet szerezték meg összetettben, addig Vatanen a dobogó tetejére állhatott egy ZX-szel. Miután versenykarrierje véget ért, a gyár műszaki fejlesztések tesztelésére használta az autót, később pedig Philippe Gache és csapata restaurálta.

  • Szépek a mostani gépek is, de nekem a rally minden mást elhomályosító aranykora a veszélyes és éppen ezért betiltott B csoporthoz kötődik. Olyan elképesztő versenyautók születtek a '80-as években, mint az öthengeres, összkerekes Audi Quattro vagy a Lancia Delta S4.

    Utóbbinak prototípust tesztelik a korabeli felvételen, amin nincs semmi beszéd vagy zene, csak a négyhengeres turbómotor hangja és a gépi zajok. A videó minősége mai szemmel megmosolyogtató, de ettől csak kedvesebb a hangulata.

  • Rendőri feladatokra mindig speciálisan felkészített járművek kellenek, ami épp úgy igaz egy Opel Astrára, mint egy Porsche 911-esre. A '80-as évek elejétől a Ford Mustangból is készült SSP változat, mely kisebb méretével és erősebb motorjával jóval mozgékonyabb elfogó volt, mint a korszak nagy szedánjai.

    Nagyjából 15 ezer darabot gyártottak a kevésbé kedvelt Fox body speciális változatából, mely az 5,0 literes, V8-as motor mellett nagyobb teljesítményű olaj- és váltóhűtőt kapott, továbbá erősített futóművet és padlót, valamint új generátort.

    Úgy tűnik, hogy még mindig jó erőben van a gép, mert a mérés szerint kijött belőle 257 lóerő és majdnem 400 Nm nyomaték. Ezek az autók a leselejtezés után egyébként gyakran bukkantak fel gyorsulási versenyeken, amihez remek alapnak bizonyult.

     

  • Rábukkantam a Silodrome-on egy cikkre, melyben a 365 GTC/4-et nevezik a legelfeledettebb Ferrarit, amivel valószínűleg nagyon közel járnak a valósághoz. Nehéz is az ikonikus Daytona árnyékából maradandót alkotni, valószínűleg ezért nem maradt meg sokaknak a '71-től gyártott V12-es kupé.

    Szerintem viszont sokkal sokkal kevésbé maradandó a szintén '70-es években született 400-as, melynek doboz formája tényleg messze áll attól, amit a Ferraritól várunk.

    Hogy ezeken túl mi is lehet a leginkább elfeledett Ferrari, az most nem jut eszembe.

  • A Toyota Land Cruiser új generációja, a J300 sem Európába, sem az USA-ba nem jut el, de a modell fő, ázsiai piacain már tavaly nyár óta forgalmazzák. Természetesen a különféle átépítések is kezdenek megjelenni, a lenti, kabriósított példányt az Egyesült Arab Emírségek királyi családja használja szafarira.

    A kiindulási alap a Land Cruiser 300 GX-R volt, négyliteres V6-ossal és hatsebességes automatával. Az átépítésért felelős cégről nincs konkrét információ, de többen a kaliforniai Newport Convertible Engineeringre (NCE) tippelnek, akik évtizedek óta foglalkoznak hasonló projektekkel.

    300lc
  • A top filmes autókat összesítő listák állandó szereplője a Szellemirtók ikoonikus Ectomobile-ja. Az Ecto-1-et még egy 1959-es Cadillac Miller-Meteor Sentinelből faragták, a 2016-os reboot autójának pedig már a sokkal kevésbé hömpölygő formatervű 1984-es Cadillac Fleetwood adta az alapot.

    Ugyanezt a formavilágot vitte tovább Mikhail Sachko virtuáltuner munkája: a 2104-es Lada kombisága és a kockássága is adja magát, hogy egy ütős szovjet Ecto-4 legyen belőle. Egy ilyen kulturális fordítást nem csak az autóból, de a filmből is megnéznénk.

  • A Rómában található Spanyol lépcső a Santa Trinità dei Monti templomtól vezet a Piazza di Spagna térre. Nemrég egy 37 éves férfi - valószínűleg tévedésből - lehajtott rajta, ami kárt is okozott a közel 300 éves építményben, a 16. and 29. lépcsőfok tört el, de további sérülések is történtek.

    A köztéri kamerák rögzítették az esetet, a rendőrök pedig a felvételek alapján nem sokkal később el is fogták a sofőrt. Az autó egy kölcsönzött Maserati Levante volt, az előállítás is a milánói Malpensa Reptéren történt, amikor a férfi le akarta adni a kölcsönzőben az autót.

    Maserati-Levante-Spanish-Steps-1-a

    Forrás: Carscoops

  • A Dodge Charger SRT Hellcat Redeye-ban egy 6,2 literes V8-as dolgozik, ami a 2,7 literes kompresszorral 797 lóerőt és 979 Nm nyomatékot teljesít. Ekkora teljesítményt az útra vinni nem egyszerű, még a 20 colos 305/35-s Pirelli P Zerók is látványosan küzdenek vele. A gyári adat negyed mérföldre 10,6 másodperc, de a videón ezt gyári gumikon nem sikerült megközelíteni, 11,54 lett a legjobb idő.

    A Road Test TV Youtube-csatorna a Palm Beach International Racewayen futtatott meg egy Redeye-t, hogy lássuk, időben mekkora különbséget jelent a gumiválasztás. Két-két menetet szenteltek a két guminak, a gyári Pirelli ellen 18-as Demon felnikre szerelt 325/35-ös M/T Drag Radialokat indítottak. Az eredmény természetesen javul, a videón látszik, hallatszik, hogy tapadásvesztés nélkül tud indulni a Redeye, a legjobb idő 10,91 másodperc.

    hellcat
  • betontereloinfiniti

    A videó előzményei nem világosak, nagyon úgy tűnik, hogy az Infinti sofőrje már a felvétel elindítása előtt elnézett valamit, és amit látunk, már egy hiba végkifejlete. Először az autó fenekét verte neki a beton terelőelemnek, majd az ütközés az autót irányba fordította, és a kocsi eleje is felmászott kordonra. Úgy tűnik, hogy a sofőr végig állt a gázon - talán pánikreakcióként, talán azért, mert úgy érezte, hogy kitartva a gázt még kijöhet a bajból. A végén az autó a terelőelemen megakadt.

    A két sorba rakott terelők jól működtek, a lezúzott autón kívül kár nem történt, a nézők sem voltak veszélyben - a biztonsági intézkedések ebben az esetben jól vizsgáztak. Ugyanez a Szentendrei úton máshogy festett volna.

    forrás: carscoops.com

  • A Forma-1-es versenyek között különféle betétfutamokat is szoktak tartani a szervezők, a mostani Monaco Historic Grand Prix például felbecsülhetetlen klasszikusokat vonultat fel. Az F1 bajnokság jelenlegi vezetője, Charles Leclerc is a versenyzők között volt, balszerencséjére a híres Rascasse kanyart korábbi ütközések miatt olajfolt és törmelék borította, emiatt a monacói alatt megcsúszott az autó.

    Leclercnek az alacsony tempónak köszönhetően nem esett baja, de a versenyautóban komolyabb károk keletkeztek. Nem is akármilyen versenyautóban: Niki Lauda 1974-es Ferrari 312T-je volt az áldozat, ami háttal csúszott a falba. Az eseményen a korábbi Ferrari-versenyző, Jackie Ickx is részt vett, aki az 1972-es Ferrari 312B2-jét hajtotta, a baleset után a felvételek szerint ő volt az egyik, aki vigasztalni próbálta Leclerc-t.

    leclerc.png
  • A modern autók mérőpados tesztjeivel az Erőmérő sorozatunkban olykor nekünk is meggyűlik a bajunk. Több oka is lehet a sikertelen próbáknak, például az autó nem tudja értelmezni a szenzorokból érkező szokatlan adatokat, ezen segíthet, ha van kimondottan mérésre kalibrált mód. 

    Az amerikai Rivian elektromos pickupjának, az R1T-nek sajnos nincs ilyen, ami az első, nem gyári teljesítménymérés során azt eredményezte, hogy a rendszer folyamatosan, pár másodpercenként közbeavatkozott, nem engedte a kerekekre a teljesítmény egészét.

    rivian dyno

    A videó készítője nem árulta el, hogy az autó jelzett-e valami hibát, de azt igen, hogy az ütközéscsillapító rendszert nem sikerült teljesen kiiktatni. A négymotoros Launch Editionre a gyártó 835 lóerőt ad meg, ebből, a mérés során a dadogás ellenére is sikerült előcsalni 563-at.

  • A Magyar Közút munkatársai riasztották a a Hortobágyi Madárkórház dolgozóit, amikor a Hajdúszoboszló-Hajdúszovát összekötő úton aszfaltozás közben észrevették az útpadkán bicegő madarat. A sérült fülesbaglyot a madárkórház dolgozói a helyszínen befogták, majd ellátták a sérüléseit, a felépülése után pedig szabadon engedik.

    Az erdei fülesbagoly Magyarország leggyakoribb bagolyfajtája, 1995 és 2002 között 6500-12000 pár fészkelt (frissebb megbízható adat nem áll rendelkezésre a populációról). A testhossza 35-40 centi, a szárnyfesztávolsága 90-100 centiméter, első sorban rágcsálókkal táplálkozik. Magyarországon védett állat.

    pakuj
  • A szórakoztatás kedvéért több autóalkatrész is kapott már plexilapot, láttuk már így a katalizátor, az égéstér és az olajteknő belsejét is. Most az intercooleren, vagyis töltőlevegőhűtőn a sor. A Warped Perception 1000 lóerős Supráját szerelték fel az átlátszó lapokkal, az alumínium erősítések azért kellettek, mert, az első, alu nélküli próba 15 psi-nél feladta.

    A 2.0-s verzió sem bírta a végtelenségig, 20 psi-nél durrant el a hidegoldali rész. Érdekességként az intercooler hatékonyságát is lemérték: a beömlőnél 95,8 °C-os csúcsot mértek, míg a hűtő után 23.1°C-ot. Hogy lássuk a levegőáram útját, glicerines füstgenerátort is használtak.

    See-Thru-Intercooler-In-Slow-Motion-Dyno-Run-High-Boost-8-12-scr
  • A Nascar új generációs versenyautókat vezet be, amelyeket a valódi pályára küldés előtt biztonságtechnikai teszteknek kell alávetni. Ehhez az AB Dynamics tesztrendszerekkel foglalkozó cég segítségét kérték, akik a Talladega Superspeedway versenypályán folytatták le a vonatkozó próbát.

    Ez abból állt, hogy az autót 130 mph-s (209 km/h) sebességgel, 24 fokos szögben a versenypálya ütközéselnyelő falának (SAFER - Steel and Foam Energy Reduction) vezettették, az irányítást korábban rögzített vezetési információkra és GPS-adatokra támaszkodó robotokra bízták: egy a kormányzásért, egy a pedálok, egy pedig a váltó kezeléséért felelt.

    next-gen-nascar-race-car-crash-tested-into-a-banking-wall-at-130

    Az ütközés emberi szervezetre gyakorolt hatását egy szenzorokkal és gyorsulásmérőkkel felszerelt bábuval vizsgálták, a cég szerint a teszt révén olyan adatokhoz sikerült jutni, amilyenekhez a számítógépes szimulációkkal nem lehetett volna.

  • Mesterbűnöző elfogásáról adott hírt a police.hu, a kistarcsai járőrök ébresztették az elkövetőt, aki egy idegen ház udvarán álló, idegen autó anyósülésén aludt, miközben mellette az autóból összelopott holmikkal tömött táska hevert - rádiós magnó, mozgáskorlátozott igazolvány, iratok, jégkaparó, üdítők, kerti ledes lámpa.

    forrás: police.hu
    forrás: police.hu

    Miután a férfit a rendőrök felébresztették, menekülni próbált, majd a kérdésekre összefüggéstelenül válaszolt. A kihallgatás során beismerte a bűncselekményt, de a részleteket és a motivációt nem tudta felidézni, vallomása szerint előző este vodkát és gyógyszereket fogyasztott.

    Nem sokkal később kiderült, hogy a kistarcsai Danny Ocean az előző nap nagyot ment, ellopott egy csomag aprósüteményt, megrongált egy elektromos kaput, egy kisautót, felfeszítette egy busz kasszáját és elvitte a váltópénzt, feltört egy kisteherautót, illetve betörte egy másik autó ablakát egy poroltóval. Emellett megtámadott egy biztonsági kamerát, egy klíma kültéri egységét, majd egy faházból szerszámgépeket vitt el.

  • A B-csoportos hőskor és Monte Carlo sok más komoly verseny elől veszi el a rivaldafényt, pedig van köztük nem egy, ami legalább olyan izgalmas, mint a fentiek. A 1958-as Coupe Des Alpes az Alpok olasz, svájci és francia részén futott, ami híres hágókat, 2500 méteres magasságot és sok helyen szalagkorlát nélküli kanyarokat jelentett, az 55 induló csapat közül csak 25 ért célba. Ja, és az utakat nem zárták el a forgalom elől.

    A filmet a Triumph Automobile tulajdonosa, a The Standard Motor Company készíttette, de a saját versenyzőik mellett a többiek is kaptak bőven képernyőidőt. A versenyen egyebek mellett Triumph TR3, Austin-Healey 100/4-et, Alfa Romeo Giulietta SZ, Sunbeam Rapier, Austin-Healey Sprite, Porsche 356, Ferrari 250 GT is fut, nagyobb felbontásban is szívesen megnéznénk őket.

    alpine rally.png
  • 210 példányt készített a Ferrari a LaFerrari Aperta nyitott szupersportautójából, mely abban a korszakban született, amikor a szintén hibrid hajtású McLaren P1-es és a Porsche 918 Spyder. Olcsó sosem volt, hiszen ezen a fekete bőrbelsős, piros fényezésű autón már újonnan is közel 2,3 millió dolláros árcédula lógott.

    260 kilométer van benne, tehát simán elmenne újnak is a LaFerrari, így aztán a szokottnál is jobban kapkodhatnak érte a pénzes gyűjtők vagy befektetési céllal vásárlók. Az aukción több mint 5 millió dollárért, tehát közel 2 milliárd forintért kel majd el az autó.

    6,3 literes, V12-es motorja mellé KERS rendszer van, így a teljesítménye több mint 950 lóerő, ami mellé 900 Nm nyomatéka van. Ezzel 2,6 másodperc alatt gyorsul 100-ra és 350 km/óra feletti a végsebessége.

    Ha ennél is több ferraris tartalomra éhezel, akkor ne feledd, hogy a Totalcaron a Ferrari 75. születésnapját ünnepeljük egész évben. A szintén 6,3 literes V12-essel szerelt Ferrari FF-et nem csak olvashatod, de nézheted és hallgathatod is!