Ez a ma kapható legkeményebb Ford?

2016.10.06. 08:31

Október hatodikán az első igazi őszi napok egyikére ébredtünk: országszerte számíthatunk esőre, záporokra, de az Északi-középhegység legmagasabb pontjain akár havazhat is. A legmagasabb hőmérséklet 5 és 12 fok körül alakul, öltözzenek rétegesen. 167 évvel ezelőtt a mai napon végezték ki a tizenhárom aradi vértanút, és egy éve annak, hogy elhunyt Göncz Árpád. Brúnók és Renáták ünneplik a névnapjukat, ne felejtsék felköszönteni őket, a nap kezdéséhez hallgassák meg alt-J-től Tessellate-et:

 Tegnap a Totalcaron

Két igazán takarékos autó tesztje jelent meg, és pörög az e-Tap második köre is, a srácok éppen apró trükkökkel próbálnak megspórolni pár ampert. És az is kiderült, hogy mire készül a Volvo kínai tulajdonosa, a Geely. 

Hírek a kávé mellé

Megirigyelte a Mercedes sikereit a Henessy tuning műhely, ezért megépítették a Ford Raptor hatkerekű változatát, és még az ára is jutányos: míg a németek majd' félmillió dollárt kértek a Mercedes G 63 AMG 6x6-ért, addig a hatkerekű Ford már valamivel 300 ezer alatt is megáll. A duplakabinos kisteherautót ugyanaz a 3,5 literes V6-os turbómotor viszi, mint a mezei kiviteleket, ám némi pluszpénzért a Henessy szívesen feltekeri akár 600 lóerőre is. A műhely módosítja továbbá az eleve komoly terhelésre méretezett Fox futóművet és új kerekeket szerel fel, a még hatékonyabb terepezés érdekében. Természetesen az extra tengelyen is zárható differenciálmű dolgozik, így nehéz elképzelni olyan helyet, ahol a hatkerekű Raptor ne menne el. A Ford együttműködést kötött a Henessyvel, így akár a Ford márkakereskedéseken keresztül is megrendelhető az extrém kisteherautó. (Motorauthority)   

ford mustanf xbox

Jön a Hot Wheels film? Rendező legalábbis már van hozzá, ő az a Justin Lin, aki a harmadik, a negyedik és a hatodik Halálos iram filmet is rendezte,  valamint a Start Trek Beyondot. Az egyetlen probléma az, hogy a filmnek még forgatókönyve sincs - nem mintha a Halálos iramoknál ez gondot okozott volna -, így nem valószínű, hogy a közeljövőben moziba kerülne. A Hot Wheels  a Mattel szerint a világ legnépszerűbb játéka, az 1968 óta eltelt közel ötven évben 5 milliárd(!) darabot adtak el a kisautókból. (Carscoops

Justin Lin on Fast and Furious 6 set Canary Islands

Tesla mint tuning-alap? Simán! Ezen a videón egy olyan épített versenyautó látható, amelybe a Tesla P85 elektromos motorját építették, két Chevy Bolt - az Opel Ampera amerikai megfelelője - akku csomaggal, ezeket párhuzamosan kötötték be, 32 kWh-t adnak le. A mókás formájú kisautó eddigi legjobb eredménye 10,1 másodper a klasszikus, negyed mérföldes gyorsulási távon, de az építők azt állítják, hogy a tapadás növelésével akár kilenc másodperc sem lenne elképzelhetetlen. Így a kit-car már a Bugatti Veyron és a Porsche 918 közelébe érne, persze csak egyenes vonalú gyorsulásban. (Carscoops)

Közlekedési koffein

Az Útinform a következő balesetekre, torlódásokra hívja fel a figyelmet:

  • A 3-as főúton, Encs és Méra között a 224-es km-nél korábban egy kamion és egy személyautó szemből ütközött össze, félpályán halad a forgalom.
  • Pest megyében, az 51-es főút Dunaharaszti és Dunavarsány közötti szakaszán, a taksonyi bekötőút közelében a 22-es km-nél összeütközött két személyautó, a fél útpályát lezárták.
  • Az M0-s autóút északi végén a Megyeri híd felé dunakeszi csomópont a 73-as km előtt másfél km-es torlódás van.

Kerüld el a dugót!

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!

Nők a pályán

Érdekes poszt jelent meg az USA Racing blogon, amely azokkal a nőkkel foglalkozik, akik sikeresen vettek részt az Indianapolis 500-on:

Sok víz lefolyt már a Mississippin azóta, hogy Janet Guthrie 1977-ben, első nőként a történelemben sikeresen kvalifikálni tudta magát az embert próbáló ötszáz mérföldes viadalra. A fizikusi és rakétamérnöki diplomával is rendelkező amerikai hölgy indulását akkoriban sokan kétkedve fogadták, olyannyira, hogy – akárcsak az egy évvel korábbi, NASCAR Winston Cup debütálása idején – egyes versenyzők nyíltan kijelentették, a saját biztonságuk érdekében nem szívesen lépnek pályára egy olyan mezőny tagjaként, amelyben egy nő is vezet.

keech

 Totalcar retro

Hat évvel ezelőtt jelent meg Csikós egyik használttesztje, egy látszólag teljesen érdektelen autóról. Viszont ez a Mitsu tud valamit, amit kevés kortársa

1719683 009bef74f33946a8c45a5ba0e50bf2dc wm

A mai műsor

Ahogy az agresszió, a nagyarcúság, a fenyítő tekintet egyre zordabb mértéket ölt a presztízst jelképező új autóknál, úgy veszítik el az előző generációk megfélemlítő hatásukat. Kegyetlen műfaj: aki azért választja, hogy komolyan vegyék, kénytelen mindig a legújabbal járni. Persze még mindig alig látok át a mozdonyszerű motorháztető fölött, és bizonyos körökben ma is behúzzák a nyakukat, ha meglátják a sötét sziluettjét, de egy 2008-as Q7 igazából már megdolgozott a pénzéért, leírták költségként. Főleg, ha 320 ezret futott, mint ez. - Stump Bandi használt Q7-tel villant.