Tudja, hogy mi köze a Porschénak az Abarth-hoz?

2016.10.24. 07:34

Október 24. van, hétfő, Ráhelek, Salamonok és Gilgamesek névnapja. A nappali hőmérséklet 17, az esti 7 fok körül alakul. 1979-ben ezen a napon halt meg Carlo Abarth, olasz formatervező, az Abarth cég alapítója.

A nap sztorija

Carlo Abarth 1908-ban született Karl Albert Abarth néven Ausztriában, az olasz állampolgárságot később kapta meg. Már tizenévesen dolgozott a Castagna műhelyében, Olaszországban, ahol bicikliket és motorokat terveztek. Ezután visszatért Ausztriába, ahol motorversenyzezni kezdett. 1934-ben újra Olaszországba költözött, ekkor ismerte meg Anton Piechet, Ferdinand Porsche vejét, akinek a titkárnőjét feleségül is vette.

maxresdefault

1938-ban ért véget versenyzői karrierje, amikor Ljubljanaban komoly balesetet szenvedett. Innen a második világháború után tért vissza Olaszországba. Ekkor alapította meg többedmagával, köztük Ferry Porschével, a CIS Italia céget, az olaszországi Porsche Konstruktionen műhelyt. Az egyik tag kiválásával 1949-ben felbomlott a vállalkozás, ekkor önállósodott, és csinálta meg saját cégét, az Abarthot. A bolognai székhelyű vállalkozás címere Carlo csillagjegye, a skorpió lett.

176447 Carlo Abarth la folie a l Italienne

Versenyautók építésével foglalkoztak, azon belül pedig kifejezetten verseny kipufogók gyártására specializálódott az Abarth. 1971-ben Carlo eladta cégét a Fiatnak, de továbbra is ő volt az igazgatója. Miután visszavonult, visszaköltözött szülőhelyére, Bécsbe. Ott halt meg pont 37 éve ezen a napon.

0000281157

Hétvége a TC-n

  • Nem kéne az Audinak kevesebbet kajálnia? - Tette fel a kérdést Papp Tibi a Rulettkerék A6 kapcsán. Ha kíváncsi, mennyit fogyasztott a kettőötös oda-vissza Dániába, kattintson ide.
  • Rézmányi Balázs a Malta Classic versenyen, ahol belecsöppent a helyi Ferrari klub sűrűjébe. Ha kíváncsi, hogy mit gondolnak a Ferrari-tulajok saját autóikról, és hogy néz ki egy buli, ahol mindenkinek legalább egy maranellói sportkocsija van, olvassa el a Belsőségen.
  • Egyik kedvenc bloggerünk, a Csipszerelde szerzője kipróbálta Bandi és Pista AE86-os Corolláját, azaz a Pisztolyt. Ha kíváncsi, hogy tetszett az ütött-kopott Hacsi a patika Celica-tulajnak, irány Csipszerelde blog.

F1 Anno

  • 1954 – Spanyol Nagydíj, Pedralbes - Győztes: Mike Hawthorn (Ferrari)
  • 1965 – Mexikói Nagydíj, Mexikóváros - Győztes: Graham Hill (Lotus Ford)
  • 1976 – Japán Nagydíj, Fuji - Győztes: Mario Andretti (Lotus Ford)
  • 1993 – Japán Nagydíj, Suzuka - Győztes: Ayrton Senna (McLaren Ford)
  • 2004 – Brazil Nagydíj, Interlagos - Győztes: Juan Pablo Montoya (Williams BMW)
  • 2010 – Dél-Koreai Nagydíj, Yeongam - Győztes: Fernando Alonso (Ferrari)

Újabb CNG kút nyitását tervezi jövőre a Főgáz

A Főgáz CNG Kft. két közforgalmú és két üzemi töltőállomást üzemeltet a fővárosban, illetve Kaposvár tömegközlekedésének üzemanyag-ellátásáról is gondoskodik. Az első közforgalmú CNG-kutat öt évvel ezelőtt nyitották meg a budapesti Kőbányai úton. Az átadás óta eltelt időszakban a társaság több mint 5 millió köbméter földgáz felhasználásával 3,6 millió kilogramm sűrített földgázt értékesített CNG-üzemanyagként.

A nap képe

Rézmányi Balázs fotója a tegnap megrendezett, idei utolsó Parkoló Parádéról
Rézmányi Balázs fotója a tegnap megrendezett, idei utolsó Parkoló Parádéról

Mit akar az Apple az autóiparban?

Múlt héten kapott szárnyra a pletyka, miszerint az Apple mégsem készít saját autót. A bohózatba illő Project Titant azonban nem állították le teljesen, és autós platformot fejleszt tovább a felvett sok száz ember egy része a hírek szerint. Ez pedig azt jelenti, hogy az Apple szoftverfejlesztőként lépne színre az autók világában. Ha kíváncsi a részletekre, irány az Apple blog.

TC Anno

Ma 5 éves Csikós Audi S8 menetpróbája. Ha érdekli, hogy hogyan viselkedik egy ekkora bálna egy versenypályán, kattintson ide.

A nap dala/videója

Induljon jó hangulatban a hétfő, nézze meg milyen volt Párizs forgalma cirka 40 évvel ezelőtt. Vigyázat! Mai szemmel is nagyon kívánatos autók bukkannak fel a videóban. A zenei aláfestést a Snow Patrol biztosítja.

Kerüld el a dugót!

Tájékozódj az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben, a Waze-zel. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyíts a térképen a környéketekre!

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.