A Jó, a Rossz és a Csúf

Nem is a trendről van szó tulajdonéppen, illetve dehogynem. Manapság már csak a lakosság 5 év alatti és 70 év feletti rétege nem rendelkezik pendrive-val, iPodot használni meg minimum trendi (kúl, zsír, raj, satöbbi). Nem szabad azonban arról sem megfeledkezni, hogy praktikum is vegyült bele a dologba, tekintettel az autózáshoz CD-t válogatni utálók és/vagy lusták táborára. A telefonálást kéz nélkül lehetővé tevő készülékek pedig különösen üdvösek a korábban megénekelt szabálysértési szigorítások fényében, ugye.

Nézzük akkor, mit kapunk a belépő szintet elhagyva, átlagosan kétszeri, autópályán bekapcsolt öv nélküli tettenérésnek megfelelő összegért.

Alpine CDE-103BT

Töredelmesen be kell valljam, nekem ő volt a titkos favorit. A márka régi kedvencem, jónéhány modell megfordult már az autóimban, szóval a beidegződések adottak voltak. Biztos tuti lesz, ebben nem lehet csalódni – így indultam neki.

A kijelzőt diplomatikusan nevezzük klasszikusnak, hogy ne bántsunk meg senkit. Szegmenses LCD kijelzőt adni középkategória tetején, az manapság nem annyira nyerő, kérem. Tény, hogy a fehér pálcikák viszont jól láthatóak még erős fényben is, és a technológia olcsóbb, mint a másik két versenyző által használt – ez meg is mutatkozik árban, mindenképp pozitívum. Maga a kezelőfelület is a régi klasszikusokat idézi, nem voltak restek kipakolni alulra a gombsort, minden ugyanott, mint öt éve. Nem annyira dizájnos, de nagyon praktikus, és a gombok megvilágításának színén is lehet változtatni, piros pont. Régi megrögzött Alpine-hívő ismerősök szerint nagyon műanyag a fíling, nagyon érződik a költséghatékonyságra törekvés, de nekem nem ez volt a benyomásom, pont az eddig megszokott robusztusság, jól összerakottság tetszett talán legjobban.

Alapfunkciók sorban, növekvő erősség szerinti sorrendben. A rádió a leggyengébb láncszem a három közül, pedig a Pio egy olyan autóban volt, amire nem volt antennapálca szerelve – még a jó lefedettségű adóknál is volt néha probléma a vétel minőségével, amit inkább nem kommentálnék. A CD-olvasó jó, csendben és gyorsan teszi a dolgát, sok szót nem vesztegetünk rá, szintúgy az USB-re sem, illetve. Ami nem annyira tetszett, hogy az USB csatlakozás az előlapon van kivezetve, ami ebben az árkategóriában már nem nevezhető elegánsnak. (Ha megnézik a képeket, megértik, miről beszélek.) A pendrive tartalmát a fej viszont gyorsan beolvassa, kezelésben kicsit zavaró, hogy csak egysoros a kijelző, és a remekül olvasható lóbetűk miatt állandóan scrollozni kell a könyvtár- illetve számcímek között. Szintén az előlapra került az AUX bemenet, ami jól jöhet, ha pl. mp3 lejátszót akarunk csatlakoztatni a fejegységhez.

A legtöbb problémám a Bluetooth-os funkciókkal volt, konkrétan pedig a telefonálással. A fej a telefon (egyébként Nokia) telefonkönyvét először is nem szinkronizálta, ezt még túléljük, kifogott a kékpontos készüléken is. Az automatikus csatlakozással nem volt gond, minden alkalommal gyorsan megtörtént a megfelelő beállítás után. Viszont rengetegszer előfordult a próba két hete alatt, hogy csatlakozott állapotban hívás kezdeményezéskor nem történt semmi, a készülék nem szakította meg az aktuális műsorforrást, és a hívott fél arról panaszkodott, hogy nem hall semmit. Ilyen esetekben általában a második tárcsázásra épült fel rendesen a kapcsolat, extrém esetben 5-6 próbálkozás kellett, míg a kihangosítót rendeltetésszerűen lehetett használni.

Összességében ami nagyon tetszett, az az egyszerű kezelhetőség és a masszív felépítés, elég jó árral párosítva. Hatvanezer forint körüli árával jó választás lehet azoknak, akik egy klasszikus dizájnú, könnyen kezelhető készüléket szeretnének.