Rajzasztalon az új Mazda RX-7

2009.10.22. 06:24

A gyári szakemberek egyike is megerősítette, hogy készül az új Wankel-sportkocsi, igaz, a tervezés legkorábbi stádiumánál járnak.

Ikua Maeda, a Mazda új főtervezője beszélt az RX-7 valódi szellemi utódjáról: azt mondta, a vázlatok már elkészültek, és most igyekszik elérni a tervezőcsapat, hogy a cég vezetése rábólintson a folytatásra. Nyilván hosszú út áll még a típus előtt, mire gyártásba kerülhet, de bíztató, hogy az új, 1,6 literes kamratérfogatú, közvetlen befecskendezéses Renesis 16X Wankel-motor is készen van már – a becsült teljesítménye turbó nélkül is 300 lóerő körül van – így a lényegesebb alkotóelemek készen állnak, már csak a részleteket kell összecsiszolni.

A főtervező szerint az új RX-7, ha megvalósul, valamivel drágább, és elegánsabb lesz, mint az elődei. Nem a Nissan 370Z és a Ford Mustang ellenfelének szánják, inkább a Porsche 911-es ellen küldik csatába. Maeda arra is utalt, hogy rövidesen – akár már jövőre – elkészül egy tanulmány, ami már az új kupé vonalait vázolja fel, az azonban kevéssé valószínű, hogy a végleges változat 2012 előtt piacra kerülhet.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.