A majdnem Bentley-jelvényes látszat-hobbiterepjáró a BMW-nek ugyan még nem ellenfél, de mutatja a kínaiak elszántságát, akik láthatóan próbálnak elfogadható autókat építeni.
A Riich X1 koncepciója tulajdonképpen rokon a bajor névrokonéval: magasított kombi, ami terepjárónak próbál látszani. A kínai autó azonban jó két számmal kisebb: lényegében a Chery QQ, a Daewoo Matiz engedély nélküli másolata az alapja. Bár hosszabb, és magasabb is, a keskeny karosszéria és a tömpe orr még mutatja a koreai kisautóval fennálló rokonságot. Európában mindez legfeljebb az olcsó tömegautók között lenne elegendő, de a Chery Kínában megpróbálja egyfajta luxusmodellként értékesíteni. Így került rá a Riich márkanév, amelyet a kínai gyártó jobb minőségű modelljeinek tart fenn, a hozzá tartozó Bentley-szárnyacskákkal együtt, csak a B betűt cserélték benne R-re.
Az autó egyébként nem nagy szám, már ami az adatokat illeti: a motorja 1,3 literes, négyhengeres, 84 lóerős, a Chery saját palettájáról, ötsebességes kézi váltóval párosítva. A 3,866 méter hosszú, 1,622 méter széles és 1,638 méter magas autó maximum 150 km/h-val képes haladni, és 100 km/h-ra 16 másodperc alatt gyorsul, azaz sokkal gyengébben megy, mint amit a motorja teljesítménye sugallna. Cserébe egész olcsó – átszámítva alig másfél millió forintba kerül – igaz, egyelőre csak Kínában kapható, és nem is nagyon valószínű, hogy Európában is megpróbálkoznának a forgalmazásával.