Jobb dízelmotor a Skoda Superbhez

2010.02.02. 08:09

Az utolsó régi dízel is eltűnik a csehek csúcsmodelljéből, így az adagolófúvókás dízelek lassan teljesen kipusztulnak a kínálatból.

Azután, hogy évekig fejlesztette a PD-TDI motorokat, a Volkswagen csoport szakemberei nemrég elfogadták, hogy jobban járnak, ha a mindenki más által használt, és így jóval intenzívebben fejlesztett közös nyomócsöves befecskendezésre áll át. A váltás fokozatosan le is zajlott: először az Audi, majd a Volkswagen modelljeiben cserélték le a régebbi motorokat, és az új Superb legerősebb dízelváltozatába már eleve 170 lóerős common-rail négyhengeres került. A kétliteres, 140 lóerős kivitelt eddig azonban a régi PD-vel gyártották, és csak most áll át a gyár az újabb kivitelre.

Az új motor ugyanúgy 140 lóerős, mint a régi, viszont tisztább és takarékosabb. Az átlagfogyasztása 5,9 helyett 5,4 liter 100 km-en, és már teljesíti az Euro5 normarendszer követelményeit. Emellett – bár erről nem szól a hivatalos közlemény – alighanem egyenletesebb karakterű, és csendesebb is. Úgy tudjuk, a motorcsere árváltozással nem jár, és a Superb középső dízelmotorja továbbra is kétféle váltóval lesz elérhető: hatfokozatú manuálissal, vagy dupla kuplungos automatával.