Gallardo Superleggera: Lamborghini fogyókúrán
A súlycsökkentés mellett néhány pluszlóerő is akadt még a V10-esben , így elkészült az elérhető legjobb Gallardo változat.
Teljes néven Gallardo LP 570-4 Superleggerának hívják a legújabb Lamborghinit, ami az összes lényeges változtatást el is árulja. A mérnökök találtak még 10 pluszlóerőt az 560-4-eshez képest, így az 5,2 literes V10-es teljesítménye 570 lóerőre nőtt. Megtartották az összkerékhajtást – erre utal a típusjelzésben a négyes szám – és könnyítettek a karosszérián, ettől kapta az autó a Superleggera, azaz szuperkönnyű elnevezést. A tömegcsökkentést elsősorban a külső elemek cseréjével érték el: az ablakok nagy részét polikarbonát lemezből készítették üveg helyett, de akad néhány újabb karbonszálas műanyag elem, sőt, a kerékcsavarokat is titánból készítették acél helyett. Az eredmény 70 kilogrammnyi fogyás, azaz a Superleggera üresen 1340 kilogrammot nyom.
Ekkora különbségek persze alig látszanak a menetteljesítményeken: a végsebesség maradt is 325 km/h, és valószínűleg a százra gyorsulás ideje is inkább az e-Tron váltó rövidebb kapcsolási ideje miatt csökkent 3,7-ről 3,4 másodpercre, mint a többletlóerők vagy a fogyókúra miatt. A Lamborghini ezúttal az autó fogyasztását is külön kiemeli: 13,5 litert eszik a Superleggera 100 kilométeren, vegyes ciklusban, már ha csak simogatják a pedáljait, ami a valóságban kevéssé valószínű lehetőség. A Lamborghini többek közt teljes hobbiverseny-csomagot is kínál majd a Superleggerához, nagyobb első fékekkel, tűzoltó készülékkel és bukókerettel.
A Lamborghini az új változattal épp annyit fejlesztett a Gallardón, amennyi ahhoz kellett, hogy állja a versenyt az új középmotoros Ferrarival, a 458 Italiával – a teljesítményük papíron most pontosan azonos –, míg meg nem jön a 2003-ban bemutatott kisebb Lamborghini utódja, két-három év múlva.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Becsületesnepper: átgondolt döntés helyett úgyis mindenki BMW-t vesz majd a munkáshitelből
Pedig 4 millió forinttért már bőven lenne olyan használt jármű, amivel pénzt lehet keresni.
- Tesztek
Jönnek a fiatalok, de a V12 örökBemutató: Rolls-Royce Ghost és Cullinan Series II
- Hírek
Minden negyedik ellopott autó Toyota Land Cruiser volt Japánban
A tízes toplistán csak Toyoták és Lexusok vannak.
- Hírek
Másfél milliárd eurós hátbaszúrást kapott a Maserati
Et tu, mi fili, Stellantis?
- Hírek
Trump vámjai miatt akár 4,5 millió forintos áremelkedés jöhet az amerikai autópiacon
A vámok emelése kéz a kézben jár az árak emelkedésével, amely az autóiparban járhat a legsúlyosabb következményekkel.
- Hírek
Extra pénzért árulna utólag aktiválható hatótávot a Rivian
Ez úgy lehetséges, hogy a Large+ akkumulátor teljesen megegyezik a Max változattal, ám előbbi kapacitását szoftveresen korlátozták.
- Tesztek
Az egyik Yaris széttép, a másik meg ritkább, mint egy Bugatti
Bő 20 évvel ezelőtt is volt turbós Toyota Yaris, de az nem volt annyira brutális, mint napjainkban.
- Hírek
Magyarországra érkezik a Chery második modellje, pedig még az elsőt sem láttuk
A Tiggo 7 és a Tiggo 8 az idei év második feltől lesz kapható.
- Közélet
A gatyáját is kifizette olvasónk, pedig ha OT rendszám, akkor kedvezményes biztosítás!
Az OT plakett kiváltásával automatikusan jár a kedvezményes KGFB is. Csak az időzítés nem mindegy.
- Hírek
Nem lehet leszoktatni az embereket az autózásról, ezt már a környezetvédők is látják
Meglepő mondás a fő környezetvédőtől. Kérjük vissza a szedánokat!
- Hírek
Íme az uniós terv a feltápászkodásra, Magyarországnak is jó lehet
Uniós hátszelet kaphat az akkumulátorgyártás.
- Hírek
Reklámok lephetik el a modern autók infotainment képernyőit
A marketingesek számára ez valódi aranybánya lehetne.
- Hírek
Véget ért egy nagy korszak: nem lehet többé Nissan GT-R-t rendelni
A Nissan hazájában, Japánban is leállt az értékesítés.
- Hírek
Javítják a burkolatot, sávzárásra kell számítani az M0-son
A halásztelki csomópont térségében, az M1-es autópálya irányába.
- Hírek
Hihetetlen, de még mindig lopnak közlekedési táblákat szülinapi ajándéknak
Hiába von büntetőeljárást maga után, még mindig akadnak olyanok, akik közlekedési táblát lopnak.
- Tesztek
Joggal lehetett volna az Év AutójaTeszt: KIA EV3 Long Range Earth Plus
Tisztességes valós hatótávjával máris felfelé lóg ki a sorból, és ez nem minden.
- Hírek
Ennél menőbben nem lehet megünnepelni a Porsche 912 hatvanadik születésnapját
A magyar KAMManufaktur kitett magáért.
- Hírek
Emissziós pofont kaphat a Tesla
A többi autógyártótól kapott emissziós pénz kerülhet veszélybe.
- Hírek
Visszafordult a magyar újautó-piac
Közel 2 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új autók száma.
- Hírek
Profi instruktorok segítségével tanulnak gyors autót vezetni a rendőrök
Ennek helyszíne a ZalaZONE autóipari tesztközpont lesz.
- Hírek
Egy idióta 50 helyett 171 km/h-val repesztett Esztergom belterületén
Negtatív rekorder lett.
- Hírek
Bréking: Meghallgatták az európai autóipar imáit, enyhítenek az emissziós szabályozáson
De a végső cél ugyanaz maradt.
- Hírek
Ismét csökkennek az üzemanyagárak, januárhoz képest is olcsóbban tankolunk
Lassan, de biztosan olcsóbb az üzemanyag. Kérdés, hogy ez meddig marad így.
- Hírek
„Digitális lasszóval” kapná el az ámokfutókat egy német mérnök
Bár vannak érvek a megoldás mellett, egyelőre korai arról beszélni, hogy ténylegesen megjelenjen az autókban.
