A Pininfarina kétajtós sportkocsija hosszmotoros, hátsókerék-hajtású, és ugyanolyan könnyed megjelenésű, mint az 1966-os Spider Duetto – már csak meg kellene valósítani.
A tervezőstúdió az Alfa 100. születésnapjára készítette a tanulmányt, amely jól hozza az utóbbi 50 év talán legismertebb milánói modelljének karakterét. Az eredeti kétüléses, nyitott sportkocsit már a kezdetekkor közismertté tette az 1967-ben bemutatott The Graduate (Diploma előtt) című Dustin Hoffman-film, néhány frissítés mellett, de alapjaiban változatlanul egészen 1993-ig gyártották a típust. Azóta viszont fronthajtású modellek viselték a Spider típusjelzést, pedig a legendához a hátsókerék-hajtás – illetve a hozzá tartozó arányok – is hozzá tartoznának.
Az új tanulmány e tekintetben is hagyománytisztelő: az 1750 köbcentis, korszerű Fiat-Alfa turbómotort hosszában építették az autóba, így hosszú orr adódott, relatíve rövid első túlnyúlással és az utastér is viszonylag hátra került. A Pininfarina tervezői végletesen leegyszerűsítették az autó orrkialakítását: a klasszikus Alfa-pajzsot egy egyszerű fém ív jelképezi, a motorháztető síkjának pereme alatt elhelyezett, szinte jelzés értékű víszintes LED-fényszórókkal együtt azonban ennyi is elég volt a jellegzetes, fenyegető Alfa-tekintet kialakításához. Az autó méreteiben is egész közel áll a 66-os Duettóhoz: a hossza 4,213 méter, a szélessége 1,797 méter, a magassága pedig 1,28 méter, azaz 4 centivel rövidebb és másféllel alacsonyabb, igaz, 170 mm-rel szélesebb, mint szellemi elődje.
Egyelőre nem tudni biztosan, hogy az Alfánál látnak-e lehetőséget a Pininfarina formatervében és átvesznek-e belőle valamit, de az az érzésünk, a 2uettottanta eléggé erőteljes karakter, hogy akár a jelenlegi Spider-Brera páros váltótípusának alapja legyen.
