Kémeink már két hete jelentették, hogy elkészült, valóban létezik a teljesen elektromos Kangoo, és a közkedvelt Fluence-ról is híresztelik már egy ideje, hogy hamarosan elérhető lesz villanymotoros hajtással. Most már hivatalos: jövőre érkeznek a zéró emissziós Renault-k.
Jelentős összegeket fektetett a Renault az elektromos hajtásrendszer kifejlesztésébe, és láthatóan hosszú távon gondolkodnak. Prognózisuk szerint 2020-ra minden tizedik új autó a világon konnektorból tankol majd, és ebből a tortából nagy szeletet szeretnének vágni maguknak. Ennek megfelelően tavaly beharangozták négy, teljesen elektromos modell piacra dobását, és jövőre kettő közülük elérhető is lesz.
A Fluence Z.E. névre keresztelt zéró emissziós négyajtósba 94 lóerős villanymotort szerelnek - bár elektromos hajtás esetén a 70 kW talán helytállóbb adat. Nyomatéka 226 Nm, vagyis körülbelül hasonló dinamikával mozgathatja az autót, mint egy kisebb belső égésű motor. A legérdekesebb adat azonban a 160 kilométerre becsült hatótávolság, ami egy átlagautós számára az év 350 napjában akár elegendő is lehet. Az ehhez szükséges energiamennyiséget, egészen pontosan 22 kWh-t, egy 250 kilós lítium-ion akkumulátoregység tárolja a hátsó ülések mögött. Meglehetősen kompakt a csomagolás, hiszen egy kisebb háztartás egy heti áramszükségletéről beszélünk.
A feltöltés három módon lehetséges: normál konnektorról 6-8 óra szükséges a teljes kapacitás eléréséhez, 32 amperes háromfázisú gyorstöltővel akár 30 perc is elegendő, de az akku cseréje 3 perc alatt is megoldható, ha van hozzá infrastruktúra.
Érdekes részlet, hogy a Fluence elektromos változatát 13 centivel megnyújtották az eddig ismert szedánhoz képest. Ezzel teremtettek helyet az akkumulátor számára úgy, hogy az ne korlátozza túlságosan a használhatóságot. A termelést a Renault törökországi üzemében indítják majd el, ahol a dízel és benzines testvéreket is gyártják.
Hasonlóan figyelemre méltóak a Kangoo Z.E. adatai is, amely a városon belüli áruterítésre tökéletesen alkalmasnak ígérkezik. Ugyanakkora távolságot képes megtenni egy töltéssel, mint a Fluence, a feltöltési adatok is megegyeznek, egyedül a motor 44 kW-os teljesítménye alacsonyabb valamivel. Az akkumulátor a furgonban a padló alatt, középen van, így a raktér mérete és a hasznos teher megegyezik a belső égésű motoros változatéval.
Az érdeklődés felméréséhez a Renault létrehozott egy honlapot, ahol előjegyzést lehet leadni a villanyautókra, de azt még nem közölték, hogy milyen áron lesznek elérhetők. Előfordulhat, hogy nem is lehet majd megvásárolni őket, hanem lízing szerződés keretében adja bérbe a nulla emissziós járműveket a gyártó. Bárhogy is lesz, kíváncsian várjuk az első tesztelhető példányokat, hiszen a városi légszennyezés csökkentésére a mai napig nincs jobb alternatíva az elektromos hajtásnál.