Így csapat az új BMW M5-ös

2011.03.05. 11:52

Több mint fél éve tart már a böjt, tavaly július óta nem lehet kapni M5-öst a BMW-nél. Az új F10-es 5-ösből már minden tuningcég megcsinálta a maga csúcsmodelljét, élükön az Alpinával, akik sem minőségben, sem stílusban nem szoktak elmaradni a gyári M-ektől. Ha sokáig várnak még a Müncheniek, minden potenciális M5-ös vevő átpártolhat a félgyári konkurenciához.

Az elhintett információmorzsák alapján ráadásul nem is marad sok érv a gyári M5-ös mellett. Míg az elődben az exkluzív V10-es mindenkit levett a lábáról, ennél csak az X5M dupla turbós V8-asát fogjuk köszönteni régi ismerősként, igaz, néhány plusz lóerővel. Ötszázhetven egységről szólnak a pletykák, amihez alaposan meg kell pörgetni a hengersorok között elhelyezett turbókat. Nem kizárt, hogy éppen emiatt késik a bemutató – amíg nem tesztelték minden körülmények között, nem adhatják oda a nehéz lábú autobahn-vitézeknek.

Egyedül a duplakuplungos váltó, meg persze a feltehetően precízen hangolt futómű marad újdonságként azoknak, akik megvárják az F10-es M5-öst. Az őszi Frankfurti Autószalonra ígérik a bemutatót, az év végéig ki is szállíthatják az első darabokat. Addig be kell érnünk ezzel a pár snittel, meg a BMW új szokása szerint a következő hónapokban még legalább két tucatnyival, amíg mindent megtudunk az überszedánról.