Jön a második Fiat 500-as

2012.01.30. 16:38

Az eddig jórészt csak virtuális fotókról ismert új Fiat modellel kapcsolatban eddig sötétben tapogatóztunk, de most kiszivárgott néhány lényeges adat, amely segít elhelyezni az autót az olasz gyártó palettáján.

A leglényegesebb információ, hogy az 500L-nek a formaterv jellegén túl nincs sok köze az 500-ashoz. Az egy mérettel nagyobb Punto padlólemezre épül majd, ennek megfelelően vagy 60 centivel hosszabb lesz: 4,15 méteres hosszról hallani. A motorválaszték is ennek megfelelően alakul: itt is felbukkan a 900-as kéthengeres turbómotor 85 lóerős változata, de a motorok zöme a simább járású négyhengeresek közül kerül ki. Az 1,4 literes benzines 77 illetve 105 lóerős változatait, valamint az 1,3 literes JTD dízel 75 és 95 lóerős kiviteleit kapja meg, legalábbis első körben. Nem kizárt persze, hogy az amerikai piacon valami nagyobb teljesítményű motorral, mondjuk a 135 lóerős 1,4 literes turbós négyhengeressel is kapható lesz a típus.

A hírek szerint a rövid, de magas modellnek lesz egy hétszemélyes változata is, bár nem könnyű elképzelni egy Punto méretű járműben egy harmadik üléssort. Az 500L-t nem szánják népautónak, erre utal, hogy évi 100 ezer példány elkészítése szerepel a tervekben. A tavaszi Genfi Autószalonon bemutatkozó ötajtós gyártására állítólag a Fiat irányítás alatt álló egykori Zastava üzemet állítják át Szerbiában.

Az oldalról ajánljuk

Másfél milliárd eurós hátbaszúrást kapott a Maserati
  • Hírek

Másfél milliárd eurós hátbaszúrást kapott a Maserati

Et tu, mi fili, Stellantis?

március 4., 09:06
Becsületesnepper: átgondolt döntés helyett úgyis mindenki BMW-t vesz majd a munkáshitelből
  • Hírek

Becsületesnepper: átgondolt döntés helyett úgyis mindenki BMW-t vesz majd a munkáshitelből

Pedig 4 millió forinttért már bőven lenne olyan használt jármű, amivel pénzt lehet keresni.

tegnap, 17:25
Az egyik Yaris széttép, a másik meg ritkább, mint egy Bugatti
  • Tesztek

Az egyik Yaris széttép, a másik meg ritkább, mint egy Bugatti

Bő 20 évvel ezelőtt is volt turbós Toyota Yaris, de az nem volt annyira brutális, mint napjainkban.

március 4., 13:33
Magyarországra érkezik a Chery második modellje, pedig még az elsőt sem láttuk
  • Hírek

Magyarországra érkezik a Chery második modellje, pedig még az elsőt sem láttuk

A Tiggo 7 és a Tiggo 8 az idei év második feltől lesz kapható.

március 4., 13:05
Extra pénzért árulna utólag aktiválható hatótávot a Rivian
  • Hírek

Extra pénzért árulna utólag aktiválható hatótávot a Rivian

Ez úgy lehetséges, hogy a Large+ akkumulátor teljesen megegyezik a Max változattal, ám előbbi kapacitását szoftveresen korlátozták.

március 4., 12:05
Trump vámjai miatt akár 4,5 millió forintos áremelkedés jöhet az amerikai autópiacon
  • Hírek

Trump vámjai miatt akár 4,5 millió forintos áremelkedés jöhet az amerikai autópiacon

A vámok emelése kéz a kézben jár az árak emelkedésével, amely az autóiparban járhat a legsúlyosabb következményekkel.

március 4., 10:17
Minden negyedik ellopott autó Toyota Land Cruiser volt Japánban
  • Hírek

Minden negyedik ellopott autó Toyota Land Cruiser volt Japánban

A tízes toplistán csak Toyoták és Lexusok vannak.

március 4., 14:30
Javítják a burkolatot, sávzárásra kell számítani az M0-son
  • Hírek

Javítják a burkolatot, sávzárásra kell számítani az M0-son

A halásztelki csomópont térségében, az M1-es autópálya irányába.

március 4., 06:02
A gatyáját is kifizette olvasónk, pedig ha OT rendszám, akkor kedvezményes biztosítás!
  • Közélet

A gatyáját is kifizette olvasónk, pedig ha OT rendszám, akkor kedvezményes biztosítás!

Az OT plakett kiváltásával automatikusan jár a kedvezményes KGFB is. Csak az időzítés nem mindegy.

március 4., 06:02
Íme az uniós terv a feltápászkodásra, Magyarországnak is jó lehet
  • Hírek

Íme az uniós terv a feltápászkodásra, Magyarországnak is jó lehet

Uniós hátszelet kaphat az akkumulátorgyártás.

március 4., 18:03
Véget ért egy nagy korszak: nem lehet többé Nissan GT-R-t rendelni
  • Hírek

Véget ért egy nagy korszak: nem lehet többé Nissan GT-R-t rendelni

A Nissan hazájában, Japánban is leállt az értékesítés.

március 3., 05:59
Hihetetlen, de még mindig lopnak közlekedési táblákat szülinapi ajándéknak
  • Hírek

Hihetetlen, de még mindig lopnak közlekedési táblákat szülinapi ajándéknak

Hiába von büntetőeljárást maga után, még mindig akadnak olyanok, akik közlekedési táblát lopnak.

március 3., 07:35
Nem lehet leszoktatni az embereket az autózásról, ezt már a környezetvédők is látják
  • Hírek

Nem lehet leszoktatni az embereket az autózásról, ezt már a környezetvédők is látják

Meglepő mondás a fő környezetvédőtől. Kérjük vissza a szedánokat!

március 4., 06:02
Joggal lehetett volna az Év Autója
  • Tesztek

Joggal lehetett volna az Év AutójaTeszt: KIA EV3 Long Range Earth Plus

Tisztességes valós hatótávjával máris felfelé lóg ki a sorból, és ez nem minden.

március 4., 16:38
A Polestar nagyot kaszált a Tesla iránti közutálatból
  • Hírek

A Polestar nagyot kaszált a Tesla iránti közutálatból

Kaptak az alkalmon.

március 4., 15:53
Ennél menőbben nem lehet megünnepelni a Porsche 912 hatvanadik születésnapját
  • Hírek

Ennél menőbben nem lehet megünnepelni a Porsche 912 hatvanadik születésnapját

A magyar KAMManufaktur kitett magáért.

március 4., 17:35
Reklámok lephetik el a modern autók infotainment képernyőit
  • Hírek

Reklámok lephetik el a modern autók infotainment képernyőit

A marketingesek számára ez valódi aranybánya lehetne.

március 3., 05:59
Ismét csökkennek az üzemanyagárak, januárhoz képest is olcsóbban tankolunk
  • Hírek

Ismét csökkennek az üzemanyagárak, januárhoz képest is olcsóbban tankolunk

Lassan, de biztosan olcsóbb az üzemanyag. Kérdés, hogy ez meddig marad így.

március 3., 16:58
Emissziós pofont kaphat a Tesla
  • Hírek

Emissziós pofont kaphat a Tesla

A többi autógyártótól kapott emissziós pénz kerülhet veszélybe.

március 3., 16:10
Profi instruktorok segítségével tanulnak gyors autót vezetni a rendőrök
  • Hírek

Profi instruktorok segítségével tanulnak gyors autót vezetni a rendőrök

Ennek helyszíne a ZalaZONE autóipari tesztközpont lesz.

március 3., 10:15
Visszafordult a magyar újautó-piac
  • Hírek

Visszafordult a magyar újautó-piac

Közel 2 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új autók száma.

március 3., 11:04
Egy idióta 50 helyett 171 km/h-val repesztett Esztergom belterületén
  • Hírek

Egy idióta 50 helyett 171 km/h-val repesztett Esztergom belterületén

Negtatív rekorder lett.

március 3., 13:16
„Digitális lasszóval” kapná el az ámokfutókat egy német mérnök
  • Hírek

„Digitális lasszóval” kapná el az ámokfutókat egy német mérnök

Bár vannak érvek a megoldás mellett, egyelőre korai arról beszélni, hogy ténylegesen megjelenjen az autókban.

március 3., 11:20
Chery Tiggo 8
  • Hírek

Chery Tiggo 8

március 4., 10:31
KAMM 912c 60th Edition
  • Hírek

KAMM 912c 60th Edition

március 4., 14:01
Mazda MX-5 Coupé Type-E
  • Hírek

Mazda MX-5 Coupé Type-E

március 3., 14:24