2012.06.08. 16:50

A szakítás egy ideje már várható volt: a múlt hónapban felfüggesztették a vezérigazgatót, állítólag valamiféle hűtlen kezelés vádjával. Elemzők azonban komolyabb konfliktust sejtenek a háttérben.

Egy darabig úgy nézett ki, Dany Bahar, a Lotus vezérigazgatója megvalósíthatja nagyravágyó terveit. Az elképzelés az lett volna, hogy a Lotus visszanyerje 1970-es években elfoglalt helyét. Hattagú utcai modellpaletta, részvétel az autóversenyzés csúcsán, a Formula 1-ben, és persze hosszabb távon nyereséges működés. Mindebből egyelőre leginkább a gigászi költségek látszottak, de az anyavállalat, a maláj Proton tulajdonosai eleinte támogatták Bahart. A helyzet akkor változott meg, amikor a Proton, és vele a Lotus gazdát cserélt.

Az új tulajdonos, a DBR-Hicom vállalat egyes források szerint eladná a Lotust – bár ezt egyelőre tagadják – de legalábbis valószínű, hogy nem szeretnék a nyakukba venni a Lotus átalakításának milliárd dolláros költségeit. A Protont, és vele a Lotust is abban a reményben vették meg, hogy nyerhetnek rajta valamit, Bahar drága tervei viszont csak nagyon hosszú távon kecsegtettek profittal – a rossz nyelvek szerint ezért rúgták ki.

Még mindig nem derült ki, hogy a Lotus milyen irányban folytatja a pályafutását, de kevéssé valószínű, hogy maradnak az ambiciózus tervek: a hat modellből jó, ha kettő-három lesz. Persze semmi sem lehetetlen, különösen ha a jelenlegi tulajdonos túlad a márkán.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.