Az Audi leleplezte az RS5-ös legújabb változatát, amely lényegében egy vászontetőben különbözik az eddig gyártott változattól. A Cabrio mindent örökölt a kupétól, régi vágású, de hangulatos motorját is.
A 4,2 literes, 450 lóerős V8-as, az egyik utolsó magas fordulatszámú szívómotor a kategóriában a nyitott A5 karosszériával is ugyanolyan könnyedén elboldogul, mint a csukottal. A hétfokozatú dupla kuplungos automatán és az állandó összkerék-hajtáson keresztül 4,9 másoperc alatt gyorsítja fel az RS5 Cabriót 100 km/h-ra. A végsebesség a szokásos, elektronikusan beállított 250 km/h, de a gyáriak némi felárért hajlandóak átállítani a limitert, így 280 km/h-val előzhetünk vele az autobahnon.
A lényeg itt persze a kabrióság: az RS5 többrétegű, hangszigetelt vászontetőt kapott, amely könnyebb, és kisebb helyen fér el, mint az összecsukható keménytetők. A mozgatás ideje átlagosnak mondható, 15 másodperc kell a kinyitásához vagy becsukásához, viszont a művelethez nem kell megállni, legfeljebb lassítani: 50 km/h alatti tempó mellett végrehajtható a művelet. Az RS5 Cabrio persze látványban is jelentősen különbözik gyengébb testvéreitől: 19 hüvelykes felniken gördül, emellett a diffúzoros hátsó lökhárítóval, körben kötényezéssel és szénszálas hátsó lökhárítóval igyekeztek feldobni a látványt. A kényelemről fűtött első ülések és szélterelő gondoskodik.
Ugyan a premiert már most megtartották, de a forgalmazást most beindítani nem lenne értelme, hisz épp vége a kabrió-szezonnak. Nyilván ennek köszönhető, hogy 2013 elejére időzítették a piaci bevezetést, bár aki kíváncsi az RS5 Cabrióra, a Párizsi Autószalonon élőben is megcsodálhatja.