A jövő járműve: a tojás?

2013.04.06. 06:38

Időnként a legnagyobb autógyártók is elkalandoznak a motorizált közlekedés határmezsgyéire: a Szöuli Autószalonon a Hyundai mutatott egy furcsa teremtményt, amivel egyetlen, ámde bátor személy közlekedési igényeinek egy részét lehetne lefedni.

Az E4U névre keresztelt tojás a jövő járműveként természetesen villannyal működik, viszont egészen másképpen hajtja magát, mint amit eddig láthattunk. A beállóka alján egy félgömb forog a függőleges tengely körül, és a fülkeféleséget döntéssel lehet mozgásra bírni. De nem ám úgy, ahogy ez ösztönösen történne egy Segwayjel, vagyis ha előre dőlünk, előre halad, hanem minden egy negyed fordulattal el van tájolva: oldalra kell billenteni a gépet, hogy meginduljon toronyiránt. Az az érzésünk, kicsit olyan lehet menni vele, mint egy kerékpárral, aminél hátrafelé kell tekerni, hogy előre menjünk - akik kipróbálták, csak annyit mondtak, sokat kellene gyakorolni vele, hogy biztonságosnak érezzék.

Egyelőre nagyon nem kell aggódni, az E4U nagyjából gyalogtempóval haladt a bemutatókon, bár adatlapja szerint 20 km/h-s száguldásra is képes. Ha pedig abból indulunk ki, hogy az ösztönösen kezelhető Segway mekkora sikerre vitte, nem tartunk attól, hogy hirtelen ellepnék a városok járdáit az E4U-k.