Amerikába viszik a Nagy Falat
Kína egyik legsikeresebb autógyártója, a Great Wall úgy döntött, a közeljövőben az Egyesült Államokban is értékesíti autóit. A vállalat már két éve fontolgatja ezt a lépést, azóta tanulmányozzák az amerikai piacot, valamint a vásárlók igényeit.
Elsősorban hobbiterepjárókkal próbálnak majd meg betörni az Egyesült Államokba, s bíznak abban, hogy ők lehetnek az első olyan kínai gyártó, mely komoly sikereket ér el Észak-Amerikában. Ha minden a tervek szerint alakul, a forgalmazást 2015-ben kezdhetik meg, de már felmerült a helyi gyártás beindításának ötlete is - erre néhány évet még biztosan várni kell.
A Great Wall stabil gazdasági hátterű vállalat, mely igyekszik egyre nagyobb figyelmet fordítani a növekedésre, terjeszkedésre. Tavaly 677 ezer autót adtak el, ezt a számot 2013-ban 800 ezerre növelnék – 130 ezer példányt szánnak exportra.