Az Audi nagy villantása

Az Audi kiállítóhodálya – az Agora - szokás szerint a horizont egyik szélétől a másikig tartott, kikerülni se lehetett. Most mindenféle trükk helyett a jó öreg téglatestet vették elő az építészek, quadratisch, praktisch, gut felkiáltással ötletet lopva a Rittertől. Már csak araszolni az épület felé is kicsit olyan volt, mint amikor a Star Warsban az X- és Y-wingek megközelítik a Halálcsillagot – méterről méterre egyre nyomasztóbban óriásivá vált, végül minden irányban kitöltötte a látómezőt.

Odabent hihetetlen díszlet, iszonyatos nyüzsgés, zaj, döngő zene, a plafonon egy egész éjszakai San Francisco függeszkedett, ezer és ezer autó, csillogás, polír, hideg alumínium, vakító fekete fények és sok-sok deutsche Spräche a fülnek – hát igen, ilyen közegben azért otthonosabban mozognak a bajorok, gyűlnek is, merittjólenni, ja?

Rettegve írom le, de szerintem egy szem igazi újdonságért húzták fel ezt a városnyi díszletet -  meg aztán volt mellette egy másik is, ami igazából csak egy álom, de arról később. Az az egy szem újdonság is csak egy tanulmány, ráadásul átlagosan 44 617-en rajzanak körülötte – legalábbis ezt regisztrálta a szemem, amikor már egy ideje megpróbáltam megközelíteni azt a gócot, ahol a kocsit sejtettem. Látni se lehet a tömegtől, de még a színét se, lefotózni pláne nem, azaz... Hoppá.

Brit forgatócsoport érkezik jobbról, a biztonságiak sebtében takarítják a színteret, leállítják a forgatópultot. Én a partvonal mellett álltam eleve, nem engedek a negyvennyolcból, tartom az állásomat, öten rám lépnek, négyen belém könyökölnek, de nem moccanok, hiszen ha tényleg lezavarnak onnan mindenkit, akkor csak két rétegnyire leszek a Látványtól. Végre üres a színpad, a szalon során ezredszerre begyakorolt mozdulattal az előttem álló hónalja alatt, az őelőtte nézelődő füle mellett átnyúlva betolom a Sony RX100-at, vaktában kattintok, nem baj, ha ferde, 20  megapixelből fasza képet tudok billenteni és vágni majd utólag. Megvan elölről, fasza.

Kiszemelek egy másik szöget hátulról, felmászom a színpadra oldalról, nyomakodok, entschüldigung, pardon, sorry, 'xcuse me, gomen nasai, de már fent vagyok, a szöget jónak sejtem, kicsit lökök, megvan a kétrétegnyi táv a tisztástól, amin az autó áll, kameratartó kéz kukacként fúr, csatt, csatt, csatt, megvannak a hátuljáról is a képek.

Kivárom a forgatás végét, amikor odaengedik a birkákat, és elsőként termek a jobb egyes ablak mellett, lövök, lövök, lövök, mint megvadult horvát partizán, amikor körbevették a németek, most már megvan a bele is, ellephetitek tulkok, megszívtátok, mert nekem megvan az anyag. Egy katt a kilincsre, egy a kerékre, aztán többet nem látom az autót, még a kontúrjait sem.

Szóban forgó jármű az Audi Sport Quattro Concept, mint a neve is mutatja, nem szériajármű, de elvileg működőképes. Az eredeti rövid Quattro raliautó szellemét idézik vele, amit épp harminc évvel ezelőtt mutatott be az Audi, itt Frankfurt am Mainban. Nevezett idézési célnak felelnek meg a merész domborítások a kerekek körül, a szögletes ikerfényszórók, a lapított C oszlop, az oldalablakok szögletes vonala, a magas, kocka-orr, a szögletes orr- és lecsapott farrész miatt kissé torzan tömör, de még így is kupészerű arányok.

Ez az autó persze sokkal nagyobb az eredetinél, 4,6 méter hosszú. Vagány és kívánatos, a maga tömpeségében is jók az arányai, a fenekét csak látni is kéj, de az orra se semmi, azzal az egyszerű, fekete rácsos, hatalmas hatszög-maszkkal.

Belül letisztult, fémből és némi szintetikus anyagból rittyentett, XXI. századi Bauhaus stílus az egész, semmi komplikáció. Egy egyszerű műszercsoport, sok-sok fémmel rajta, egy gombokkal telipakolt multifunkci kormány, hatalmas, piros Race gombbal, különben szinte semmi. A Race gomb egyébként nemcsak sportosabb módba kapcsolja az autót, hanem a teljes egészében LCD-panelből álló műszeregységet is átváltja más óracsoportosra. A német design sokszor hideg és funkcionális, de olykor felettébb elegáns, mint például itt.

2013-at írunk, ezért valamirevaló tanulmányautó nem úszhatja meg az életet villanymotor nélkül. A Sport Quattro Concept orrában egy négyliteres, V8-as TFSI-motor van, 560 lóerővel, de közvetlenül még a váltó előtt egy lapos, 110 kW-os (150 lóerős) villanymotor is van a rendszerben, melynek együttes teljesítménye így 700 lóerő. Brutál.

Sajnos ez a sok lóerő sok kilóval találja szembe magát, mert a Sport Quattro nem egy tizenöt éves balerina. Ő 1850 kiló, és ennek még örülni is kell. Úgy látszik, erről a súlykérdésről nem beszélgettek a BMW i8 tervezőivel... A végeredmény egy konnektorból is tölthető (tehát plug-in) hibrid, gyönyörű formával, zseniális belső térrel, 50 kilométernyi elektromos hatótávval, de tartályhajónyi tömeggel és 3,7 másodperces 0-100-ra gyorsulással. Hogy az eredeti rövid-Quattro mit tudott 306 lóerőből? 3,5-öt...

Állt egy másik, az Italdesignnal közösen fejlesztett tanulmány is lent, a földszinten. Ezt is elég sokan vették körül, de mivel ez az autó szerintem egyszer már szerepelt korábban (talán Genfben) a Giuguiaro standján, meg mert senki nem gondolja, hogy így gyártani is fogják, ezért közel sincs körülötte akkora izgalom.

A lambóajtós, ötliteres, 544 lóerős és 1000 newtonméternyi nyomatékú, V10-es dízellel hajtott, hatalmas, fél-terepkerekeken guruló Nanuk sportkupé egy igen nehezen megemészthető kategória-, funkció- és stíluskavalkád, de szépnek nem mondanám, legfeljeb részleteiben, ugyanis rettentő aránytalan. Tervezői szerint városban, autópályán és enyhe terepen egyformán ügyesen mozog, futóműve aktív, emelhető, süllyeszthető. Örüljünk ismét – a Nanuk is csupán 1,9 tonnával terheli a mérleget, hiába, ideális tömeg ez egy 4,54 méteres szupersportkocsinak. Kicsit persze javít a helyzetén, hogy négykerék-kormányzása is van...

Pár lépéssel odébb egy piros Audi A3 e-Tron (konnektoros hibrid, 50 km-t tud elektromosan, ráadásul 130-cal is lehet vele úgy, csak 1570 kiló, 222-t megy, 7,6 alatt van százon, a hivatalos fogyasztása 1,5 l/100 km, az emissziója 35 g/km, az összteljesítménye 204 ló) piroslik, körülötte műfű, mellette jó csaj, nahát, 2014-ben már árusítani is fogják.

A legcsodásabb azonban a Le Mans-i autó. Igen, két centire oda lehet hozzá menni, kellő nyújtózkodással még meg is lehetne tapintani. Megható ám egy ilyen versenyautó ennyire közelről, lőttem róla pár képet, csodás megoldások vannak rajta, nézzék meg a galériát.

A8 facelift is volt, meg szupertakarékos, 1,6-os dízel A3 is, 3,2-es fogyasztással – hát, biztos érdekesek, de kimenekültem, egy 44 617 emberből álló tömeg folyamatos elviselése megfeküdte a gyomromat.