A Volkswagen nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy 2018-ra a világ legnagyobb elektromos- és hibridautó-gyártójává váljon. Nem is tétlenkednek, a hírek szerint akár már jövőre bemutathatják a tavaly az Év Autójának megválasztott hetes Golf plug-in hibrid változatát.
Az hibrid Golf hajtásláncának alapja az 1,4 literes TSI turbómotor lesz, melynek 140 lóerejét egy 40 kilowattos, vagyis 54 lovas villanymotor egészíti ki. A rendszer összteljesítménye tehát megközelíti a 200 lóerőt. A lítium-ionos akkumulátor-csomag a hátsó üléssor alatt helyezkedik el, töltését pedig akár otthon is megoldhatjuk, hiszen csupán egy 230 voltos aljzatra lesz hozzá szükségünk.
A plug-in változat rövidebb távokat akár tisztán elektromos üzemben is képes lesz megtenni, maximum 130 km/h-s sebességgel. Ha pedig az akkumulátor lemerül, a benzinmotor automatikusan működésbe lép, a fékerő-visszanyerő rendszer pedig tölteni kezdi az akkut. A fogyasztás ideális körülmények között, óvatosan vezetve akár két liter alá is csökkenthető, de normál, mindennapi használatban is 4,7 liter körül marad száz kilométerenként.
A konnektoros hibrid a hírek szerint már jövőre megjelenhet az európai piacon, méghozzá a Frankfurti Autószalonon is kiállított e-Golffal együtt érkezhet a kereskedésekbe 2014-ben. Az Egyesült Államokba kicsivel később, Jetta kasztniba építve juthat el hasonló hibrid hajtáslánc.
Így tesztelte a hetes Golfot a Totalcar: