Hónapok óta tartó találgatásokat zárt le a Renault és a kínai Dongfeng Motors megegyezése: a kínai kormánytól is megkapták az együttműködéshez szükséges jóváhagyást. A DRAC (Dongfeng Renault Automotive Company) néven bejegyzett vállalkozás tulajdonjogán ötven-ötven százalékban osztozik a két gyártó.
A Renault és a Dongfeng összesen mintegy 280 milliárd forintnyi jüant fektet be a közös projektbe, azt azonban egyelőre nem tudni, mikor és hol készül el első gyártósoruk. Kezdetben a Renault palettáján szereplő modelleket gyártanak majd együtt - elsőként a Clio és a Captur készülhet Kínában. Az első, kizárólag a helyi piacra szánt autójuk a következő generációs Lagunán alapuló, megnövelt tengelytávú limuzin lehet.
A Renault számára az együttműködés azért lehet kedvező, mert a helyi gyártásnak köszönhetően olcsóbban kínálhatják autóikat a hatalmas kínai piacon, ezzel pedig szélesebb vásárlóréteget érhetnek el. A Franciaországban, illetve Dél-Koreában összeszerelt járműveik árát ugyanis a vámok nagyon megdobják, így jelentős hátrányba kerülnek a kínai üzemmel rendelkező riválisokkal szemben.
Újdonsült partnerük, a Dongfeng Motors egyébként már nem ismeretlen név az autóiparban, hiszen a Nissannal, a Hondával, valamint a Peugeot-t és a Citroent tömörítő PSA-val is közös gyárat üzemeltet. Ráadásul éppen azt fontolgatják, hogy komoly részesedést vásárolnak a francia PSA-ban.