2014.02.17. 14:28

A Volkswagen kínálatában egyre több típus szerepel, de ez egyben azt is jelenti, hogy a régebbiek – különösen a rétegmodellek – leváltására kevésbé marad tervezői kapacitás. Így lehetséges, hogy egyelőre az idén már hat éves Scirocco is marad, bár kissé átdolgozva.

Az autó külsején csak apróságokat módosítottak. Lecserélték például a lökhárítókat – elöl más a légbeömlők kialakítása, hátul pedig a rendszámfészek környékét szabták át – és a lámpák belső elrendezése is változott. Az R változaton valamivel látványosabb a változás a nagy, trapézforma alsó hűtőnyílás miatt, ám a Volkswagen maga is inkább a motorpaletta korszerűsítését hangsúlyozza.

A régi benzinmotorok közül egyedül az 1,4 literes, 122 lovas TSI marad változatlan. A turbós-kompresszoros, 160 lóerő 1,4 literes innen is eltűnik, a helyére az új EA888 sorozatú kétliteres turbómotor 180 lóerős változata kerül. Ugyanezt a motort 220 és 280 lóerővel is beszerelik – ez utóbbit az R változat kapja – ami 10 illetve 15 lóerő teljesítménynövekedést jelent.

A két kisebb teljesítményű kétliteres ráadásul 6 litert fogyaszt a gyári adat szerint 100 km-en, persze a szabvány vegyes ciklust nézve – csak az R változathoz jár hihetőbb, 8 literes fogyasztási érték. A két dízelváltozat is erősebb és takarékosabb lesz: az alapmodell 2 literes négyhengeres TDI motorja 150 lóerős és 4,1 litert fogyaszt, míg az erősebbik gázolajos kivitelben 184 lóerőhöz jár 4,3 liter gázolaj.

A gyanúsan alacsony fogyasztási adatokba persze már a stop-start rendszer hatását is beleszámolták, amely az R változat kivételével minden Sciroccóba szériafelszereltségként kerül be. Az összes változathoz hatos kézi váltó jár, de az alapmodell kivételével mindhez rendelhető DSG is, persze felárért.

Bár a premiert már Genfben megtartják, a megújult Scirocco forgalmazását augusztusban kezdi a VW Európában.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.