Buszgyár nélkül marad Széles Gábor

2014.12.23. 18:21
Az Evopro csoport az eddigi rövid buszos pályafutása során többször is megdöbbentette a szakmabelieket. Először kompozit buszukkal, majd a bezárt NABI budapesti telephelyének felvásárlásával és egy új buszgyár alapításával hívták fel magukra a figyelmet.

Értesüléseink szerint az így létrejött MABI-hoz csatlakozik több további cég is. Az egyik az Auto Rad Controlle Kft. (ARC), jelenleg ők gyártják és fejlesztik az Ikarus nevű buszokat. Az egyesülés másik résztvevője a mátyásföldi Lanta Consulting Kft., a résztulajdonában lévő Egyedivel együtt. Ez nemcsak a megállapodások és a szerződések aláírását jelenti, hanem azt is, hogy a cégek egy helyre, a volt NABI budapesti, Újszász utcai telephelyére költöznek, ahol az új cég Ikarus Egyedi néven fogja az autóbuszokat gyártani.

A MABI tehát egy széles körű összefogással létrejött buszgyártó, amely az egyesülés után minden feladatra tud majd autóbuszokat gyártani. A jelenleg gyártásott alacsonypadlós városi és elővárosi széria, a tervezés és megvalósítás alatt álló Egyedi típusok és persze a Modulo, valamint a NABI-tól örökölt Sirius is benne van a portfólióban. Azonban nemcsak buszokról van szó, hanem trolikról is, például itt készültek korábban a Szegedi Közlekedési Társaság megrendelésére is az új járművek.

Az új cég megszületése egyben azt jelenti, hogy az Ikarus márkanevet birtokló Széles Gábor buszgyár nélkül maradt, hiszen mindent, amit eddig Ikarus néven fejlesztettek és gyártottak, lényegében az ARC terméke volt. A nevek kavarodását az okozza, hogy a székesfehérvári Ikarus, és a budapesti Ikarus Egyedi Autóbuszgyár a rendszerváltás után már külön életet élt és mások voltak a tulajdonosai.

Az Ikarus márka egyébként 2010 áprilisában éledt újjá, amikor is az Auto Rad Controlle Kft. és a Műszertechnika Zrt. megalapította a Magyar autóbuszgyártó Kft.-t. A korábban ARC néven készülő buszokat ekkortól hívták Ikarusnak. A tervek szerint a névváltozáson túl új Rába főegységeket és alkatrészeket is kaptak volna, de a később állami tulajdonba került győri cég végül egyetlen főegységet sem gyártott az újkori Ikarusokhoz.

Ez a logo lesz az új buszok orrán
Ez a logo lesz az új buszok orrán

Négy és fél évvel ezelőtt még évi 300-500 autóbuszt akartak eladni, de hiába voltak a háttérben milliárdok, nem igazán érkezett pénz a fejlesztésre. Úgy tudjuk, részben ezért is került sor a szakításra, részben pedig azért, mert habár a Széles Gábor-féle Ikarus 2010-ben elvállalta, hogy értékesíti a buszokat, de egyetlen egy üzletet sem tudtak kötni. Ezt jól bizonyítja az is, hogy a Széles Gábor érdekeltségi körébe tartozó VT-Arriva a BKK alvállalkozójaként majd 400 új buszt vásárolt Budapestre, de ezek közül egy sem Ikarus. Amikor pedig esély lett volna egy-egy tender megnyerésére, akkor nagyon furcsa és szinte teljesen hihetetlen üzleteket próbáltak nyélbe ütni. A legemlékezetesebb ilyen a budapesti trolitender, amikor is az Ikarus az orosz Trolzával óhajtott indulni. Most az Ikarus vezetésének és a tulajdonos Széles Gábornak új partner után kell néznie, ha továbbra is szeretnének autóbuszokat gyártani.