Buszt fémből?!

NABI Sirius

2010.09.21. 06:39

Meghökkentő, de Magyarországon működik egy cég, amely a világon egyedülálló technológiával képes komplett autóbusz-karosszériát készíteni műanyagból: a NABI. A vállalat 1992-es alapítása óta több, mint 7000 buszt gyártott, főleg az Egyesült Államok piacára, de most mintha üzletet szagolnának itthon is. Az európai előírásoknak megfelelő Sirius típus bemutatóját kaposvári üzemükben tartották.

Az ilyen rendezvények általában a protokoll jegyében zajlanak, eleinte itt sem volt másképp. Sajnos, a Budapestről érkező újságírókat szállító mikrobuszok késtek, így a program az üzemlátogatás helyett egyből az ünnepélyes szakasszal indult. A Sirius, a NABI magyar piacra szánt városi autóbusza akkora lepel alatt pihent, mint egy kisebb lakás. A díszvendégek között a NABI elnök-vezérigazgatójától, az amerikai követség kereskedelmi attaséján át a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkáráig sok prominens személy üldögélt, többségük beszédet is mondott.

Az első Siriusról azonban így is meglepően hamar lehullott a lepel, bár ez még csak a kezdet volt. Először Baranyai Ferenc, a NABI magyarországi igazgatója és Szita Károly, Kaposvár polgármestere felavatta a városi autóbuszt, az ajtónyílásban feszülő nemzeti színű szalag átvágásával. Kicsit furcsa volt egy beszéddel később az ünnepélyes kulcsátadás, szintén közöttük. Enyhítő körülmény, hogy ezt a programpontot már a Kossuth térre tervezték, de a szakadó eső miatt inkább megtartották az üzemcsarnokban.

Egy biztos, a teljes Sirius-kommunikációt átitatja egy gondolat: ez egy igazi magyar busz. Ezen ugyan lehetne vitázni, hisz az anyavállalat amerikai érdekeltségű (lásd keretes írásunkat), az alváz – benne a motorral, futóművekkel – a német MAN terméke, a sebességváltó pedig szintén német, ZF gyártmány. Egy azonban biztos: maga az autóbusz, azaz az alvázra készült felépítmény magyar szellemi termék, és magyar kezek munkája. Azt el kell fogadnunk, hogy az autóbusz ilyen összeválogatós műfaj, a régi szép időkben sem zavar senkit, ha egy Ikarus netán Volvo alvázra épült. Ma meg azt kell elfogadnunk, hogy a Rába nem képes modern, tárcsafékes futóművekkel szerelt alváz szállítására.

A NABI

Közhely, hogy a magyar buszgyártó nemzet, de tény; a kezdetek kezdetén a NABI (North American Bus Industries) is ebből nőtt ki. Az Ikarusnak korábban voltak próbálkozásai az USA és Kanada piacán a 280-as, később a 415-ös buszok amerikanizált változataival. A rendszerváltás után a legyengült Ikarus kiszállt a bizniszből és független gyártóként létrejött a NABI.

A jelenig roppant kacifántos úton jutott el a cég (ha érdekel, barátod a Wikipedia), a végeredmény röviden: a NABI székhelye Annistonban (Alabama állam) van, tulajdonosa pedig az a Cerberus Capital Management L.P., amelynek a neve bejárta a világsajtót, amikor többségi tulajdont vásárolt a Daimlertől a Chryslerben, ám pechjükre jött a 2008-as hitelválság.

A NABI itthon két üzemmel rendelkezik. Az első egység Budapesten, a mátyásföldi Ikarus gyár mellett található, ahol hagyományos technológiájú buszaikat készítik. A második üzem Kaposváron van, a CompoBus műanyag karosszériák itt készülnek. Igen, csak a karosszériák, mivel az USA 60 százalék hazai hányadot ír elő a közbeszerzéseknél, ezért a gépészet az annistoni üzemben kerül a járművekbe, és ott zajlik a végszerelés is. A kaposvári üzemet 2002-ben nyitották, majd 2005-ben bezárták, mivel az erős forint lehetetlenné tette az exportot. 2008-ban már nem volt ilyen gond, és a NABI komoly megrendeléshez jutott, ekkor indult újra a termelés a városban. Eddig háromszáz kompozit karosszériás buszt gyártottak.

Az vitathatatlan tény, hogy a NABI a legnagyobb példányszámot produkáló buszgyártó hazánkban, és egyben a szektor legnagyobb hazai munkaadója és exportőre. Jim Marcotuli, a cég elnök-vezérigazgatója szerint a Sirius hazai hányada eléri a 70 százalékot. A formaterv, a műszaki fejlesztés is magyarok munkája. A tervezők természetesen jelen voltak az eseményen, a cég főkonstruktőre bemutatta őket, majd megtapsoltuk őket. A buszt látva megérdemelték.

Hamarosan beszélgetünk a formatervezővel, a főkonstruktőrrel, sőt, megyünk egyet az új busszal. Lapozzon!