2015.03.01. 06:41

A svéd Koenigsegg nem spórol a szupersportkocsikkal. Nem is olyan régen mutatták be a hihetetlen súly-lóerő aránnyal bíró One:1-t, most azonban két újabb modellel készülnek a Genfi Autószalonra.

Ezek egyike, a Regera teljesítményben sem marad majd el az 1341 lovas One:1-től, de azért az Agera RS sem törpül el mellette. Azt mondják, az új modell teljesen új szintekre emeli a teljesítmény fogalmát. Ez a kijelentés azt sugallja, hogy a korábbi híresztelésekben szereplő 1100 lóerőnél és 1200 newtonméternél gyengébb biztosan nem lesz az RS ötliteres, ikerturbós V8-asa.

Most egy új vázlatot is nyilvánosságra hoztak az autóról, amelyen ugyan túlzottan sokat nem mutatnak, de azért annyi sejthető, hogy az Agera S és R modellekhez képest aligha lesznek radikális módosítások a kasznit tekintve. A gyári információmorzsák szerint úgy próbálták pályázásra hangolni a sportgépet, hogy közben azért a mindennapokban is használható maradjon – kérdés, hogy egy ezer lóerő fölötti járműnél ennek mennyi a realitása.

Az Agera RS-t és a Regerát egyaránt a március 3-án rajtoló Genfi Autószalonon állítják ki. Akkor vélhetően brutális számokat kapunk a pontos teljesítményszintekről, és talán azt is megtudjuk, hogy egymáshoz képest hogyan pozícionálják a villámgyors szuperautókat.

Videót nézne? Kattintson bátran Karotta és a Koenigsegg Agera közös kalandjáért: