2015.06.24. 19:32

Nem titok, ezen a modellen áll vagy bukik az Alfa Romeo márka jövője, nem csoda, hogy rögtön egy tűzpiros sportváltozattal kezdik a típus bemutatását. A Giulia QV-t az Audi RS4, a BMW M3/M4 és a Mercedes C63 AMG közvetlen ellenfelének szánják, de teljesítményben mindhárom vetélytársán túltesz.

Az autó legnagyobb attrakciója mégsem a háromliteres, 510 lóerős V6-os turbómotor, vagy a 3,9 másodperces gyorsulás 100 km/h-ra, hanem a hátsókerék-hajtás. Az Alfa Romeo 1992 óta nem készített polgári modellt ilyen hajtás-elrendezéssel, és sportkocsit sem sokat – csak a 8C és a 4C hajt hátul, minden más fronthajtásos, vagy legfeljebb négykerék-hajtású volt a márka kínálatában, amióta a Fiat csoport irányította a fejlesztéseket. Az új Giulia számára tehát új műszaki alapokat terveztek, a sportváltozat adatait nézve nem is rosszakat. Az autó üresen 1,53 tonnát nyom, amivel a gyáriak szerint a kategória legjobb súly-lóerő arányát produkálja – itt három kilogrammot mozgat minden lóerő. Emellett az első és hátsó tengely 50:50%-os terhelése is jó jel, bár hogy élményautónak mennyire lesz jó, az nyilván csak az első tesztek során derül majd ki.

Az alkatrészek egy részét állítólag egyenesen a Maserati Ghibliből emelték át – a hathengeres motort például biztosan, bár ott nem ennyire erős – a futómű viszont új. Hátul több lengőkaros a felfüggesztés, elöl pedig kettős keresztlengőkaros, a gyáriak szerint így tudták elérni, hogy a lehető legpontosabb legyen. A hajtáslánc különlegessége az aktív nyomaték-osztást végző hátsó differenciálmű, amellyel állítólag sikerült elkerülni, hogy túl agresszív menetstabilizáló rendszert kelljen alkalmazni a nagy teljesítmény átviteléhez. A fékrendszer sem mindennapi, valamiféle elektromechanikus integrált rendszerről beszélnek, bár részleteket egyelőre nem közöltek.

A sok műszaki hókuszpókusz nagy része persze csak a csúcsmodellben lesz elérhető, viszont az alapforma minden Giulia modell sajátja. Bár korábban nagyon erős egyéniségnek írták le az új modellt, az az érzésünk, profilból nagyon erős az karakterbeli hasonlóság a 3-as BMW-vel. Az Alfa hátul ugyan vaskosabb, elöl gömbölydedebb és az oldalablakok hátsó sarka is lekerekítettebb, de talán túlzottan is látszik, hogy hová céloztak az olasz tervezők. Szemből és hátulról szerencsére erősebb egyéniség az Alfa – ami azt illeti, karakteresebbnek tűnik az összes versenytársánál – viszont nagy formai újításokat nem kockáztattak meg. Tulajdonképp az elődők, a 156-os és 159-es megoldásait látjuk viszont egy kicsit átdolgozva. Ezzel együtt a Giulia formás, sportos, mokány jelenség, már csak egy kérdés marad, hogy mi marad a dinamizmusból a visszafogottabb, kisebb kerekű polgári változatokon.

Az igazán lényegesek ugyanis azok: a Giuliától várja a Fiat vezetése, hogy ismét elfogadható szintre hozza az Alfa Romeo eladásait: a jelenlegi, szégyenletes hatvanvalahányezerről a 200 ezres tartományba. Ennyit pedig az elérhetőbb változatokból lehet majd eladni, amelyeket az őszi Frankfurti Autószalonon mutatnak be. A gyártás kizárólag Olaszországban folyik majd – a Fiat nem is nagyon hagyott más modellt az Alfákon kívül, amellyel leköthetné hazai kapacitásait, azaz nem kisebb a tét, mint az olasz autógyártás jövője – Magyarországra pedig valamikor 2016 tavaszán érkezik meg a típus.