Két év múlva vége a Dodge Vipernek

2015.10.14. 12:26

Bár évekre előre ritkán jelentik be terveiket a gyártók, a szakszervezettel kötött szerződésből sok minden kiderül. A Fiat-Chrysler és az UAW – az autóipari dolgozók szakszervezete – közt létrejött szerződés például részletezi, hogy mely modellek gyártását hol végzik majd, és a Viper 2017 után ezek szerint nem készül sehol.

A dokumentumban egyébként a Fiat-Chrysler amerikai üzemeinek átszervezéséről és modernizálásáról van szó. Több modell gyártása más üzemekbe kerül át, hogy optimálisabb legyen az üzemek működése, és elvégezhessék néhány gyár felújítását jelentős termelés-kiesés nélkül. Ám úgy tűnik, a Conner Avenue üzem, ahol a Viper készül, 2017-től nem gyárt semmit, ami arra utal, hogy a vállalat végül is lemondott a V10-es sportkocsiról.

Mielőtt a Fiat átvette volna a Chrysler irányítását, már volt róla szó, hogy eladnák a Vipert az üzemmel együtt, de akkor inkább kifejlesztették a harmadik generációt. Most azonban úgy néz ki, a kis példányszámban, alighanem veszteséggel előállított modell utód nélkül tűnhet el a kínálatból két éven belül.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.