A Toyota kínálhatja a legolcsóbb sportkocsit?

2015.10.29. 15:21

Leleplezték a Toyota kis sárga roadsterét Tokióban. Kiderült, hogy mi van az orrában, és az is, hogy rendesen alávághat árban a Mazda MX-5 negyedik generációjának.

Ahogy már korábban kiszivárgott, az S-FR a lehetséges legegyszerűbb technikát kapja meg, persze a szó pozitív értelmében. A japán piacon kapható Corolla 1,5 literes, négyhengeres benzines szívómotorját építették bele, ami itt közvetlen befecskendezéses, 130 lóerős és 148 Nm a maximális nyomatéka. Így nagyjából ugyanazt tudja, amit az MX-5 alapmotorja, és a kis Toyota tömege is 980 kilogramm, ami hússzal kevesebb a Mazda roadster adatánál. Így dinamizmusban nem lesz nagy eltérés, és a Mazda formája harmonikusabb, a neve így négy generáció után jobban cseng. Viszont a tokiói bemutató után terjedni kezdett a pletyka, hogy vagy 1,2 millió jennel lehet olcsóbb a Mazdánál a Toyota gépe, ami gyakorlatilag félárat jelentene. Ennyiért pedig sokan választanák az új jövevényt, ez biztos.

A Toyotának persze úgy érné meg leginkább a gyártás beindítása, ha az egész világon elérhetővé tennék a típust, hisz másként fel sem igen érdemes szerszámozni egy gyárat az új, hátsókerék-hajtású padlólemeznek. Ráadásul valószínűleg ez az egy változat készül majd, hisz egy erősebb modellel már a GT86 sikerét veszélyeztetnék. Egyelőre persze még az sem vehető biztosra, hogy a Toyota rászánja magát a gyártásra, hisz az is kérdéses, hogy egy ilyen modell hozhat-e egyáltalán nyereséget. Ugyanakkor a mérleg másik serpenyőjében ott a lehetőség, hogy ismét legendává válhat egy Toyota, mint annak idején a Corolla AE86 vagy a Supra utolsó generációja – ez pedig már rég nem történt meg a japán óriás egyetlen termékével sem.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.