A Ford megmutatja, milyen drogosan vezetni

2017.05.13. 06:25

Ingyenes vezetéstechnikai tréninget szervez a Ford. A fiatalok és a friss jogosítvánnyal rendelkezők az elsődleges célcsoport.

Évente körülbelül 70 ezer új B kategóriás jogosítványt állítanak ki Magyarországon és nagyságrendileg 200 ezerre tehető a kezdő, vagyis 1-3 éves vezetői engedéllyel rendelkezők száma. Ráadásul a statisztikák szerint az európai  fiatalok körében még mindig a közlekedési balesetek számítanak a vezető haláloknak, sőt, a balesetek 14%-t ők is okozzák. Nekik – leszámítva egy alapvetően tapasztalt vezetőknek hirdetett állami képzést –  egészen a közelmúltig csak a fizetős vezetéstechnikai tréningek jutottak, de ez most változni látszik.

Kapcsolódó
Ingyen tanított vezetni az állam

Ingyen tanított vezetni az állam

Hiába tíz-húsz év a kormány mögött, egy délelőtt rengeteget javíthat a túlélési esélyeken. Ezt tudja az állami vezetéstechnikai képzés.

A Ford úgy döntött, Magyarországra is elhozza Driving Skills for Life nevű vezetéstechnikai programját, amelyet itthon az ORFK - Országos Balesetmegelőzési Bizottság is támogat. A program már 40 országban sikeresen működik, és eddig több, mint 1 millió fiatal vett részt a képzéseken. DSFL kifejezetten 18-24 éves korosztály számára szól, így a képzések során különleges szemüvegekkel, VR eszközökkel és mellényekkel igyekeznek majd szimulálni az alkoholos, másnapos vagy drogos állapotban vezetés veszélyeit.

A Ford kutatása szerint a 18-24 éves korcsoportba tartozó autóvezetők 13 százaléka ül kocsiba egy-egy buli után, és 43 százaléka SMS-ezik, 36 százalékuk telefonál, 11 százalékuk néz mobilon videókat vagy szelfizik vezetés közben. Kemény számok, ezért a programon résztvevők számára a vezetés közbeni mobilnyomkodás veszélyeire is felhívják a figyelmet.

Természetesen olyan alapvető készségek fejlesztésére is jut majd idő, amelyekre a jogosítványszerzés során nem jut lehetőség. Ilyen például a vészfékezés vagy a helyes üléspozíció beállítása. A fél napos program során a tanulók megtapasztalhatják, milyen extrém időjárási körülmények között vagy túlkormányozott állapotban vezetni az autót. Felmerülhet a kérdés, hogy utóbbit Ford GT-kkel vagy Mustangokkal tervezik-e bemutatni, de a tájékoztatón elmondták, hogy a programon Ford Fiestákat állítanak majd csatasorba, a túlkormányozottsági feladatnál pedig műanyag borítást tesznek a hátsó kerekekre. 

A Driving Skills for Life-ot az elmondottak alapján egy roadshow-szerűségnek tervezik, amelynek első (egyelőre ismeretlen helyszínű) hazai állomása szeptemberben lesz. Az ingyenes vezetéstechnikai programba idén összesen 320 vezetőt várnak. Jelentkezni a www.drivingskillsforlife.hu oldalon lehet.

Az oldalról ajánljuk

Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
  • Hírek

Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá

Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.

április 10., 11:19
Villanyautó-kockázat: kimatekozták
  • Hírek

Villanyautó-kockázat: kimatekozták

Évente kevesebb mint 2 százalékos a mínusz.

6 perce
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
  • Hírek

Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén

Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.

április 10., 09:10
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
  • Hírek

Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban

Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.

április 10., 14:46
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
  • Hírek

A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban

Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.

április 10., 08:00
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
  • Hírek

Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz

Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.

április 10., 13:10
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
  • Hírek

Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?

Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.

április 10., 12:09
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
  • Hírek

Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son

Az esetről videó is készült.

április 10., 10:11
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
  • Hírek

Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben

A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.

április 10., 15:46
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
  • Hírek

Új átkelőhely nyílt a magyar határon

A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.

április 10., 06:06
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
  • Közélet

Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál

2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.

április 10., 06:03
Ezeket vennénk 1 millióért
  • Égéstér

Ezeket vennénk 1 millióért

A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.

április 10., 17:42
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
  • Hírek

Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist

A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.

április 9., 06:00
Volkswagen: itt a feltámadás?
  • Hírek

Volkswagen: itt a feltámadás?

Viszik a cég villanyautóit, mint a cukrot.

április 9., 08:06
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
  • Hírek

Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései

Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.

április 10., 16:38
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
  • Hírek

Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét

Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.

április 10., 06:05
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
  • Hírek

Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán

Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.

április 9., 05:59
Áldozattá válhat a Tesla
  • Hírek

Áldozattá válhat a Tesla

Az egyik teslás elemző tart a kínai válaszcsapástól.

április 9., 09:40
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
  • Közélet

Ennyit költünk a TC flottára egy évben

Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.

április 9., 15:39
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
  • Hírek

Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges

Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.

április 9., 12:21
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
  • Hírek

Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle

Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.

április 9., 13:48
Erős támogatást kapott a 30-as sebességkorlátozás
  • Hírek

Erős támogatást kapott a 30-as sebességkorlátozás

Az érvelés egyértelmű.

április 9., 08:36
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
  • Hírek

Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?

Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.

április 9., 12:27
A hibridek vs villanyautók: 65:51
  • Hírek

A hibridek vs villanyautók: 65:51

Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.

április 9., 11:19
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
  • Hírek

Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia

Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.

április 9., 14:47
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
  • Hírek

Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában

A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.

április 9., 16:54
Új álcázott Hyundai
  • Hírek

Új álcázott Hyundai

április 10., 14:43
Mazda EZ-60
  • Hírek

Mazda EZ-60

április 10., 10:21
Nagyhódos határátkelő
  • Hírek

Nagyhódos határátkelő

április 9., 16:35