Új vezér az Opelnél

2017.06.12. 15:38

Az Opel eddigi vezetője a mai nappal lemondott, bár addig biztosan marad, amíg a cég tulajdonosváltása le nem zajlik. Utódja házon belülről érkezett.

Karl-Thomas Neumann lemondása az Opel vezetéséről nem nagy meglepetés annak, aki látta az elmúlt hónapok történéseit. A vezérigazgató sikeresnek látszó akciótervet vezényelt le 2013-as érkezése óta, de a tavasszal a GM egyszerűen kiszállt, eladva az Opelt a Peugeot-csoportnak. Az eladásról szóló sajtótájékoztatón ugyan azt mondták, Neumann marad, de már akkor sejteni lehetett, hogy olyan belső átalakítások jönnek az új francia anyavállalat irányítása alatt, amelyekhez Neumann nem feltétlen adná a nevét.

A leköszönő vezér egyelőre az igazgatótanács tagja marad, amíg a tulajdonosváltás le nem zajlik – ez szerepel az Opel hivatalos közleményében – de már most arról pletykálnak, hogy a Volkswagen, amely négy éve eleresztette, most újra alkalmazná Neumannt, méghozzá prémium-márkája, az Audi vezetőjeként. Ez nagy ugrás lehetne a számára, hisz korábban a VW-nél alacsonyabb tisztségeket töltött be, vezette például a kínai részleget, illetve a villanyautó-fejlesztők munkáját.

Az Opel új vezetője házon belülről érkezik: Michael Loscheller 2012 óta pénzügyi igazgatóként dolgozott az Opelnél, és egyhangúlag választották meg, ami egyáltalán nem csoda. Így olyan ember vezetheti tovább a vállalat napi ügyeit, aki ismeri azokat, így a váltás zökkenőmentes lehet.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.